Bontogatja szárnyait a hír, hogy a cigiárusítás állami monopóliumáról és Lézer János haverjának helyzetbe hozásáról szóló törvényjavaslatot említett haver írta.

Vajon ennyire cinikus a Fidesz, hisz ha bármit megtehet, miért ne élvezze, hogy nem kell izgulnia, vagy ennyire schmittpál Lézer, hogy minduntalan bedob egy százast a pofozógépbe?

Tényleg nem tudom eldönteni, mert ha valamit nagyon takargatni akarnak, akkor az később és máshogy szokott csak kiderülni, de semmiképpen sem azt az érzést keltve, hogy mekkora balek az illető.

Minden esetre "business as usual", szívszorongató meglepetés senkit sem ért. Legalább tudhatjuk, hogy ha már a társadalom különböző nagyszámú érdek- és értékcsoportjai között nem is, az elenyésző számú és azonos érdekűek között virágzik a móriczi nemzeti együttműködés.

Álmatlan éjszakájuk nem gondolom, hogy lenne a hír miatt azoknak, akiket érint. És addig nem is lesz, amíg a választóknak sem lesz elegük abból, hogy sokadszorra csináltak hülyét belőlük és továbbra is ragaszkodnak az álomképükhöz, meg a "kisebbik rossz" és "úgyis csak rosszabb jön" önfelmentéshez.

A poszt 1. részében  megállapítottuk, hogy a demokrácia elég költséges, de roppant értékes jószág, de valami fura okból mégis vízen és száraz kenyéren tartanánk. Ahogy ígértük, ennek a széles körben népszerű gondolatnak kívánunk a poszt 2. részében nekimenni és elkezdeni a szembenézést saját magunk hülyeségével.

Tegyük is a csizmát rögtön az asztalra: a képviselőknek magas tiszteletdíj és a pártoknak tekintélyes juttatás kell, hogy járjon. Közpénz.

Közpénz és nem "állami", mert ez nem valami láthatatlan és félnivaló, felettünk álló lény adománya, hanem a közösség által összetett pénz. A mi (a ti és ez én) pénzünk. Ezt nem lehet elégszer elismételni. Azért kellene a különbséget végre felfogni, hogy a képviselőinket és a pártjainkat igazi és komoly felelősség terhelje. Mert ki merné a más pénzével verni a csalánt, ha tudja, hogy keményen leverik rajta akiknek a zsebét megmetszette?

És azért kell közpénz, hogy a lehető legkevesebben akarják azt magánpénzből kipótolni. Mert lehet a közpénz költése tökéletlen, de ahol magánpénz jelenik meg, ott kizárólag egyes emberek érdeke fog érvényesülni. Ami a gazdasági élet lényege az közös ügyeinkben a legnagyobb bűn.

Mi magunk is jó pénzért akarunk dolgozni (jár nekünk, nem?!). Miért gondoljuk ezt másképp a közélet szereplőinél? Ha valakire rábízzuk a saját pénzünket, attól azt várjuk el, hogy a mi érdekünkben járjon el és ne máséban. Miért engedjük meg hát, hogy a közélet szereplői ne így tegyenek?

Ha a közösség nem látja el anyagiakkal azokat, akiket érdekei képviseletét bízza, súlyosan csalódni fog az eredményben. Csak attól lehet követelni és felelősségre vonni, akinek munkáját eleve "meghitelezzük". Persze mindez csak akkor megy, ha tudatos állampolgárként közügyeinkért ugyanúgy felelősséget érzünk és követelünk, mint saját legszemélyesebb dolgainkban.

Korrupció, pazarlás persze mindig lesz. A tiszta közélet csak megközelíthető, de el nem érhető. De egy viszonylag tiszta közélet és a mai állapotok között világok vannak. És a dolog nem önmagáért való: egy ország lelkiállapotát teljesen leképezi a közéletének minősége. És ki szereti szarul érezni magát az emo-sokon kívül?

Na ezért kell tiszta viszonyokat követelnünk és boldogan megfizetni ennek árát, mert a haszon busás. Ne érjük be kevesebbel, a saját jó közérzetünkről van szó!

Hogy milyen lehetőségek vannak erre, arra a poszt 3. része próbál majd választ adni.

Rogán Antal gondosan felépített imidzse alól szép lassan egyre méretesebb lóláb tűnik elő. A politikusi pályáját a Fidesz első kormányzása alatt, az újra felszított média-háború második felvonásában jeleskedő fiatalember hamar nagy lehetőséget kapott Orbán Viktortól. Frakcióvezető-helyettesként sikerült a megbízhatóság, a szavahihetőség és a szimpátia olyan magas szintjére pozicionálnia magát, amely szintet csak mostanság sikerült megközelíteni Szíjjártó Péternek.

A korábban “Arrogán” névvel illetett politikus az első Orbán-kormány leváltása után a helyi politikában azonban 2006-tól kezdve eredményesen építette fel egy sikeres, szerethető, emberekhez közel álló politikus arculatát. A Belváros élén hatalommal, pénzzel a kézében jó érzékkel tett politikai karrierjéért. Ha kellett krumplit, vagy virágot osztott, ha kellett kamerák előtt kérte meg felesége kezét. És természetesen jó kapcsolatokat ápolt az üzleti szférával.

Csipak Péterhez fűződő szoros viszonya soha nem volt titok. A nagyvállalkozónak a Belváros egy nagy részét előbb eladta, majd egy másik nagy részét akár el is bontatta volna, ha a KÖH nem lép az utolsó pillanatban. Az ingatlanvagyon felélése a kerületben Rogán polgármestersége alatt folyamatos volt, azonban így is sikerült elérni, hogy a kerület az egyik legjobban eladósodott önkormányzattá váljon az országban. A működési hiány miatt növekvő adóssághegy alól a második Orbán-kormány gazdasági szakértőjévé avanzsált Rogán az idegenforgalmi adóbevételek lenyúlását törvényerőre emelve bukkant elő, mellyel a legtöbb ilyen bevételt produkáló kerület vezetőjeként  a többi kerülettel vállalt erős szolidaritásról tett tanúbizonyságot.Nem is csoda, hogy a ciklusban Budapesttel kapcsolatban sokszor hallani a nem titkoltan a főpolgármesterséget is ambicionáló politikus ötleteit. Legutóbb épp a BKV kapcsán.

Az IMF tárgyalások körül is buzgolkodó ambiciózus politikus terveit azonban veszélyeztetik a www.atlatszo.hu -n napvilágra kerülethez hasonló ügyek. A barátok nagy megrendelésekhez juttatása, a haveri álcivilek pénzzel tömése, a kerületi ingatlan-vagyon homályos körülmények között történő értékesítése remélhetőleg már szúrja annyira választók szemét, hogy megálljt parancsoljanak Rogánnak. Az információk rejtegetése, visszatartása pedig - megjósoljuk - csak egy darabig fog segíteni. Mert bizonyára van még tovább is...

Az "országértékelés" és a parlamenti ülésszak kezdete a belpolitika Operabálja: amilyen agyonlihegett, annyira érdektelen esemény. Mindkét oldalról unalmas és kiszámítható, amiről írni sem érdemes, mert az is ugyanaz lesz. Nem ilyen azonban egy újra és újra előkerülő slágertéma, a képviselői juttatások és a pártok finanszírozása. Ennek megítélésében akkor a nemzet egysége, amilyen a Fidesz ideológusoknak is csak rémálmukban, ezért ezeknek a tabunak érdemes páros lábbal nekiugrani.

A téma újabb etapjai igazán elhozták az időt, hogy kihúzzuk végre a fejünket a homokból és a biztonság kedvéért bele is nézzünk jól tükörbe. Lehet, hogy fájni fog, mert senki sem szereti, ha szembesítik saját gyarlóságával, de a végeredmény mindannyiunk hasznára fog válni. Vágjunk is a közepébe.

Hölgyeim és Uraim! Remélem senkit nem fog sokkolni a tény, hogy a demokrácia és a parlamentarizmus elég drága dolgok. Drágák, de piszokul megérik- ennek taglalásába nem mennék bele, ezt vegyük axiómának. Milliószor jobban megéri, mint az olcsó diktatúra, ami ráadásul csak látszólag az, hisz a parancsuralom fenntartása drágább a legpazarlóbb demokráciánál is. Készpénzben és társadalmi költségben egyaránt...

Olcsó demokrácia fogalmilag nincs. Az a rengeteg pénz pedig arra kell, hogy a demokráciát működtető intézményrendszer ne essen szét. Legyenek működő hivatalok, bennük dolgozó emberek és a hatalomért szabályozott keretek között versengő pártok. Ennek az intézményrendszernek a csúcsán a mindenkori  parlament és a kormány áll, a képviselőkkel és kormányhivatalnokokkal és az egész rendszernek a szívverése a választások.

Az ország polgárainak sorsa múlik ezeken az intézményeken, embereken és  a lényeget adó versengésen - és ebben vagyunk a legképmutatóbbak, ebbe vagyunk hajlamosak a legfukarabbak lenni. Ilyen a néplélek...

Nézzünk magunkba. Ugye?

Óriási hiba, mert pont ezért nem látjuk a fától az erdőt és veszítjük el a figyelmünket a lényeges dolgok iránt.

De erről majd a poszt 2. részében....

Amikor Orbán Viktor kormányra került, még nem hitte, hogy békaemberekkel fog találkozni.

Hogy ennek ne lenne értelme? Hát épeszű embernek tényleg csak annyi, hogy rögtön érti a célzást Bacsó Péter "A Tanú"-jára. Ebből az akkor még nem élt generációk is képet kaphattak az '50-es évek koncepciós eljárásainak megdöbbentő, de halálos bornírtságából.

Orbán Viktor stábja és tanácsadói azonban tényleg nem vicceltek. Beültek az időgépbe és idehozták nekünk azt, amiről tényleg hihető volt, hogy elmúlt. Hol fog ez megállni? Ha nem lennénk az EU tagjai, akkor tulajdonképpen már semmi sem állna a kormány útjában, hogy ne csak a kormányzati kommunikációban jelenjen meg a szovjet múlt? Vagy annak posztmodern putyini változata? Azért ez hátborzongató...

A demokratikus társadalom érdekérvényesítési és önvédelmi eszköztára a kormány számára külső pénzügyi és média körök támadása, belső ellenség az államigazgatás legmagasabb szintjein, sötétben bujkáló balliberális lobbisták, akik aláaknázzák népünk vezérének gyönyörű eredményeit és diszkreditálják a zúnió és mindenki más előtt, míg szegény tehetetlen kormány csak néz, mint egy kidobott kiskutya.

Nincs más megoldás tehát: éberség fokozása, a titkok körének bővítése, az emberi szabadság korlátozása, az erőforrások irányítás alá vétele, különben lőttek a Nagy Célnak és ezt Igazi Magyar Ember nem akarja, tehát egyetért mindezzel. Aki igen, tűzzön kokárdát!

Amit nem tudok eldönteni (1995 óta): mindezt ezt komolyan gondolják vagy maguk jókat röhögnek, amikor a saját nyilatkozataikat olvassák. Nem tudom melyik a jobb, félek egyik sem.

Bár a 4K!-t sokan esélyesnek tartják a jövő LMP-je cím elnyerésére (annyiban legalábbis, hogy fiatal értelmiségiek mozgalmi jellegű "unortodox" kezdeményezése a párttá alakulás útján és a parlamentbe jutás némi reményével) továbbra is megfoghatatlan valami.

Amilyen konkrétabb megnyilvánulásaik voltak a párttá válás bejelenése óta, azoktól is csak a kérdőjelek szaporodtak. Már magánál a bejelentésnél megtörtént az ősbűn.  A Millával közös, sajtószabadság melletti tüntetésen a szép számú, de inkább a Millának köszönhető tömeget maguk mögé copy/paste-elve, puccsszerűen bejelentették a párttá válást. (Úgy látszik a kakukk mentalitás vonzó önépítő aktus: Gyurcsány Ferenc és a Szolidaritás is az LMP december 23-i tüntetésén próbálta meg legutóbb....)

Aztán folytatták az öndefiniálással, amit úgy kívántak abszolválni, hogy az LMP-be rúgtak vandamme-pörgőket. És minap eljött az újabb felvonás is...

A 4K! elég egyértelműen kifejezte a meghirdetett ellenzéki kerekasztalban való részvételét, majd az LMP beintése után ő is kihátrált belőle.(Csönd...) Az indok valami olyasmi volt, hogy az LMP nélkül  nincs értelme: mindenki vagy senki.

Még hihető is lett volna a sztori, ha eleve kimondják feltételként ezt, de ilyenről szó sem volt. Akkor most meg miért....? Az LMP-vel miért lett volna jobb nekik a kerekasztalozás? Ha kettőjük felé robog a szocialista úthenger, az kevésbé fenyegető...?

A választ csak a döntéshozók tudják egyelőre, de valószínű, hogy rájöttek, egy nem közösködő LMP tükrében még soványabbnak fog látszani az a portéka, amit a pártok piacán árulnak.

Akárhogy is, ez újabb csapás a komolyságra és a hitelességre. Ha már ennyire figyelnek az LMP-re, tanuljanak a hibáiból: a bizonytalanság, az oda-vissza ugrálás, a karakteresség hiánya veszélyes! Sokkal inkább, mint más sikerén próbálni felkapaszkodni vagy potenciális partnerünk bokáját rugdosni. Ez csak csúnya húzás, de hát a politika már csak ilyen...

Semjén Zsolt, a hazai jobboldal társadalmi támogatottsággal lényegében nem rendelkező, azonban a közügyekre igen nagy befolyással lévő pszeudo-pártjának elnöke ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy mennyire nem zavartatja magát a valóságtól.

A minap ugyanis bejelentette, kezdeményezi az állam és a Vatikán közötti megállapodás módosítását, mert szerinte kompenzálni kell az egykulcsos adó miatt csökkenő egyszázalékos bevételeikért a katolikus egyházat.

Semjén Úr annak a kormányzó jobboldalnak a hangos szószólója, amelyik gyakran kel ki a gazdasági szabadságharccal, az ágazati különadókkal egyet nem értők ellen, mondván azok csak a külföldi hatalmak, vállalatok pénzügyi érdekeit védik hazájuk érdekeivel szemben.

Nos, a Miniszterelnök-helyettes Úr ebben az esetben ugyanezt teszi, nevezetesen egy másik állam (a Vatikán) pénzügyi érdekeit védené magyar adóforintok felhasználásával. Bár eddig nem halottunk a szokásos hazaárulózó felhördülést sehonnan, más problémák is vannak a javaslattal.

Az egyházaknak nyújtott 1 százalékos felajánlások rendszere tiszta helyzetet teremt. Mindegyik egyház annyi támogatást kap az adófizetőktől, ahány elkötelezett híve van. Ha ezt a támogatást növelnék, egy egyházra fókuszlva, azzal az állam világnézeti semlegességét felejthetnénk el teljesen.

Más egyházakkal szemben, vagy a nem hívők pénzéből jutna többletpénzhez egy meghatározott felekezet.

Sajnáljuk továbbá, hogy amikor ez a javaslat Semjén Úr fejében megszületett, nem gondolt azokra a kis keresetűekre, akik igazán rászorulnának az egykulcsos adó hátrányainak kompenzálására. Sajnos nekik nincsenek ilyen elkötelezett képviselőik a kormányban.

Egy héttel azután, hogy a kormányhoz közel álló jobb- és mégjobb-oldali személyiségek által gründolt Békemenet odafagyasztotta a december végi/január eleji ellenzéki tüntetések kapcsán a demokraták és baloldaliak arcán felderengő mosolyt, a hétvégén három ellenzéki párt is kongresszust tartott.

Noha ezek az események már jó előre betervezettek voltak, a napirendeket meghatározta az előállt helyzetre való reagálás. A Jobbiknak könnyű volt odaállni az események mellé, hiszen nem minden alap nélkül mondta ki Vona Gábor, hogy a kormány sok esetben már most is az ő programjukat valósítja meg. Tudja, hogy a Fidesz - még, amikor a nemzetközi karvalytőke és a naplopó eurokraták is szorongatják kis hazánkat - sem tud eléggé szélre hajolni ahhoz, hogy minden szelet kifogjon a vitorlájukból. Elég rátenni a kormányra még egy lapáttal, legyen az EU zászlóégetés, vagy kétértelmű nyilatkozatok. Másrészt azt is tudja, hogy a Fideszből kiábrándultak ha valamit, akkor legfeljebb a Jobbik szavazótáborát erősítették eddig.

A DK semmi kreatívat nem tudott felmutatni, retorikájuk a terméketlen hideg polgárháború lenyomata, és végsőkig figyelmen kívül hagyja a párttagok személyes felelősségét a jelenlegi helyzetért. Egyedül az igen költséges szervezetépítés terén tudtak figyelemre méltót felmutatni 4000 taggal és kiépült országos szervezettel, mindössze néhány hónap alatt. Érdekes, hogy milyen gyorsan ment ez egy olyan pártnak, akik “olyan szegények, mint a templom egere”.

Az MSZP egyetlen sikere az elmúlt időben az volt, hogy viszonylag simán sikerült „lemenedzselnie” Gyurcsányék kiválását, de az Orbánozáson kívül nem sok konstruktívat tudtak eddig felmutatni. A párt által elkezdett, majd félbehagyott zöld fordulat, ha komolyan veszik azonban együtt járhatna némi vérfrissítéssel amire úgy képletesen, mint szó szerint nagyon is szükségük lenne.

2010 is közel van még, ezért a közvélemény-kutatásokban gyengén szerepelnek. Nem csoda hát, hogy mindkét párt úgy tekint az új mozgalmakra és pártokra, mint Berlusconi egy jó kis választás előtti ráncfelvarrással egybekötött hajbeültetésre: tőlük várják, hogy újra szexisek legyenek a választóknak.

És ennek az elvárásnak a Szolidaritás és a 4K úgy tűnik meg is akar felelni, hiszen másképp nem érthető, hogy miért akarnak egy asztalhoz ülni olyanokkal, akik nemcsak hogy nagyban felelősek a jelenlegi helyzetért, de politikai dörzsöltségükkel várhatóan pillanatok alatt bedarálják őket. Ez pedig, egyetlen valóban független, új erőnek, sem az egész ellenzéknek nem szolgálja érdekét.

Az új ellenzék pártjai közül úgy tűnik egyelőre, csak az LMP ismerte fel ezt eddig. A hét végi kongresszuson az LMP hitet tett amellett, hogy a kormány leváltásához az ellenzéki torta újraosztása helyett a jelenleg bizonytalan szavazók bevonásán keresztül vezet az út. Helyes felismerés, és remélem, hogy ezt hamarosan eredményes lépések követik, ugyanis jelenleg más út nem látszik.

Orbán Viktor az első két év fékevesztett törtetése után, mely során rengeteg tyúkszemen gázolt át, feltehetően konszolidációra készül. A következő két évben az összetákolt rendszer működtetése és foltozgatása lesz napirenden. A tyúkszemek lassan nem fognak már annyira lüktetni, ha egy kicsit is jobbra fordul a helyzet. Egy konszolidáltabb légkör és egy enyhe konjunktúra által kiváltott megkönnyebbüléssel Orbán Viktor simán hozhatja a 2014-es választásokat, sőt még a kétharmad sem lehetetlen.

A következő választás esélyei tehát ebben a pillanatban inkább múlnak a világgazdasági tendenciákon, mint a magyar ellenzék teljesítményén. De (reméljük) már nem sokáig.

Az elmúlt időszakban sokakat foglalkoztatott az a kérdés, hogy az LMP hajlandó-e Orbán ellen összefogni a baloldalon, vagy sem. Ez azért sem volt evidens, lévén Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jelent meg az a polgári kezdeményezés, aminek eredménye a mai párt. A fő kérdés, lehet-e a jelenlegi helyzetre kritikusan reagálni abban az esetben, ha ennek egyik felelősével összefog a párt?

Sokféle vélemény van evvel kapcsolatban, nem egy egyszerűen eldöntendő kérdés. Erre csak is egy dolog fogja megadni a pontos választ, mégpedig az idő. Tíz év múlva minden világos lesz, de az biztos, hogy az elmúlt hétvége, az LMP kétnapos kongresszusától függetlenül is átrajzolta a politikai térképet (pontosabban behúztak rá pár eddig maszatos vonalat tussal).

A Jobbik, szemben a fent nevezett formációval, egyértelműen elhatárolódott más demokratának mondott csoportoktól, míg a DK alakuló kongresszusán a nyitás pártján voltak. A másik két formáció megnyilvánulásait nézve ez egyelőre süket fülekre talált.

Elsőre nem teljesen egyértelmű, az LMP miért határolódott el, mert a kérdésnél is kettősebb lett a válasz. A nyilatkozatokból az látszik tisztán, hogy a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalban nem vesznek részt, viszont a hosszú távú döntések meghozatala elmaradt. A többség a külön utat támogatja, de nem hoztak döntést. Erre szokás kérdezni, hogy akkor most mi a bánat van?

A dolog megoldását az LMP pártszabályzata adja meg, ami kimondja, hogy politikai szövetséggel kapcsolatban - mely nem az ügyek menti politizálásra vonatkozik, hanem választási együttműködés megkötésérről - csak a kongresszus  minősített többsége határozhat. (Ezen tény ismerete mondjuk alaposan zárójelbe teszi Karácsony Gergely II. kerületi kampányában elhangzott lehetőséget, hogy visszalépne egy kedvező állás esetén.)

Pontosan nem látható kívülről, milyen vélemények ütköztek, de a két éve megfogalmazott alapító nyilatkozat szelleme él még a pártban, mely az értékszintézist tűzte ki célul. Nincsen egyen kabát, szabadon lehet mást gondolni, s ennek eredménye a többségi vélemény, amit a párt küldötteinek nagyobbik része oszt, de nem a kétharmada.

Tovább gondolva, ebből akkor lesz valaha is választási együttműködés, ha a tagság véleménye jelentősen megváltozik. A küldötti rendszer miatt ez akár a tagság felét is igényelheti. Erre viszont nem mernék nagy tétben fogadni, jelenleg a  legvalószínűbb egy külön utas politizálás a választásokig.

Az, hogy ez életképes-e, megmozgatja-e a pártot nem választók népes táborát, s elhozza a jelenlegi kormány leváltását (esetleg a kétharmados törvények megváltoztatásához is elegendő többség jön létre), az szerintem hatalmas kérdés, de ez lehetett az érdemi dilemma az LMP berkein belül is.