Most mindenki erről ír, de erről nem lehet nem írni. A hír: Szegedy Csanád Jobbikos potentát nagymamája zsidó származású. A Jobbik eddig csak a pornósok pártja volt, immár a multikulturalizmusé is - hol élünk?

Alapesetben kit érdekel.... De ez az adott helyzet sablonosan vicces és egészséges rosszindulattal rendelkező emberekben a jól ismert "káröröm" elnevezésű érzést váltja ki. Visszanyalt a Dávid-csillag, ahogy Imrédy Béla miniszterelnöknek is 1939-ben. Megérdemli.

Fel nem foghatom: hogyan hiheti azt egy ember, hogy ilyen nem derül ki? És ami ugye önmagában semmi, de egy szélsőjobb, antiszemita párt politikusának lenni így elég merész húzás (nem tudta - persze....)

De nekem a káröröm után kényelmetlen érzésem is van. Mégpedig az, hogy itt parasztnak használnak egy sakktáblán és egy nagyobb játszma részeként röhögtetik ki velem ezt az embert. És így már a kárörvendésem sem teljes, a francba...

Ki rontja el az örömömet? Kinek köszönhető ennek a kellemetlenül dugdosott hírnek a megfelelő helyre eljuttatása? A Fidesz? A Jobbik? Egy sértett, partvonalra szorult vagy volt jobbikos? Segítsetek.

Kedves jelenleg és wannabe politikusok. Kevés olyan múltbéli folt, takargatni való tény, gyengeség és gyarlóság van, ami ne lehetne hihetően magyarázható vagy megbocsátható - ha nem vagytok képmutatóak, hiteltelenek vagy őszintétlenek. De ha igen, az első alkalmas pillanatban belebuktok.

Schmitt Pál példája lebegjen a szemetek előtt. És habár úgy tűnik, sosem fog sor kerülni rá, már Orbán Viktor is sorszámot húzott, csak nem tudjuk hányan vannak még előtte.

A 2000-es évek elején sokat jártam a nyári vizsgaidőszakok alatt "videotékába" (igen, nem DVD kölcsönzőbe, akkor még zömmel VHS-ek voltak a polcon) és sokszor leemeltem, majd visszatettem a Torrente-t. Nem ért megvilágosodás, ahogy a doboz hátát olvastam, úgy könyveltem el átfutva, hogy valami amerikai kínos vicceskedés mexikói (!) koppintása

Végül ráfanyalodtam, megnéztem, és telibe talált nálam. Nagyon. Többszöri is láttam azóta. Minden folytatásokkal szembeni előítéletem ellenére megnéztem a 2-t és 3-at is és amit gondoltam, beigazolódott - legfeljebb középszarnak mondható, de valójában kínos profitmaximalizáló utánérzések, sokadik bőr lehúzás. Mindegy, várható volt.

Ezért is eléggé meglepett, hogy belevágnak a 4. részbe (!). Mindegy, kell a pénz, rendben, de az enyém már nem lesz benne - gondoltam (ezt tartom is - egyelőre...). De a körülötte támad felhajtás, pláne a magyarországi, azért érdekelt. És itt jön a lényeg, amiért ezt az egészet felvezettem.

A hazai istenítés külső jegyei - ami Torrente-t megalkotó és eljátszó Santiago Segurával aló közönségtalálkozón csúcsosodott ki - egyértelművé tették, hogy az átlag magyarok rajongó SEMMIT SEM ÉRTETT MEG A TORRENTÉBŐL. A Torrente nem a 21. század elejének Bud Spencer és Terence Hill filmjei. Ezek egy életérzést adtak, nem volt mögöttes jelentésük. A véglény Torrente viszont egy vastagon túlméretezett görbe tükör az átlagnéző arcába tolva: nézz bele, és ha magadra ismersz a gesztusokban és gondolkodásban (?), akkor kb te is ez vagy. Te hülye....

Persze a szerepe az udvari bolondé. A közbeszédben nem jó politika ilyen nyíltan kimondani,hogy bizony a 21. század Európájában is bizony sokan, a kényelmesnél talán többen is vagyunk ilyenek, ezért ráaggatjuk egy bohócra a szar melót. Na meg persze a feloldozást is megadjuk ezzel magunknak: hisz a filmmel jelezi a kultúrvilág, hogy érzi és érti a problémát, nem dugta homokba a fejét, stb.

De mi van akkor, ha parasztja belenéz ebbe az értelmiségi görbetükörbe és észbekapás helyett csak röhög rajta, milyen mókás...? Semmi buzulás, hö!

Nem csodálkoznék, ha ez az elsöprő és értő magyarországi fogadtatás arról győzné meg Santiago Segurát, hogy ássa el jó mélyre Torrente figuráját és eszébe se jusson többet népneveléssel próbálkoznia. De legalább is arról, hogy kerülje el nagy körbe Magyarországot legközelebb.

Fura, hogy ezt a fenyegetőnek szánt naftalinszagú toposzt ("Erdély" tetszőlegesen felcserélhető bármely, "magyar" előtaggal ellátott főnévvel) épp egy ethoszában  jobboldaliságát kényszeresen hangsúlyozó kormánnyal kell szembeszegezni. De kell, akkor is, ha értelmetlen. Mert nem lehet szó nélkül hagyni, hogy Erdély magyarságának nyakába Trianon, Ceausescu, a romániai rendszerváltás magyarellenes mellékzöngéi után - ráadásként - a magyar kormány teszi az újabb malomköveket.

A Fidesz kormány csak nem akarja kihúzni a belevert orrát az környező országok magyarságának ügyeiből,. Úgy használja a szomszédos államokban élő magyarságot, mint egy klozetot, amibe beleürít, majd dolga végeztével  le sem húzza, hanem egyenest odébbáll, a szagot és szarnyomokat otthagyva.

A külhoni magyarság sorsára figyelést hazudik,de hazafelé, a magyarországi közönségnek énekel és leszarja, mit árt a magyar-többségi nemzet együttélésnek odaát, nyilas író újratemettetésével és mit a magyar-magyar viszonynak hazai politika egyre engesztelhetetlenebbé váló törésvonalainak ottani kiépítésével.

Nem volt elég az a fiaskó, hogy tavasszal Szlovákiában majdnem sikerült a magyar, illetve magyar részvételű pártokat kiejtenie a magyar kormány politikai belháborút exportáló nemzetpolitikájának a parlamentből és a magyar ajkú szavazókat apátiába kergetni. Tovább próbálkoztak, hátha a szomszédban bejön - és láss csodát,  Romániában sem jött be.

A korlátlan ledominálás szándéka akkor vált mindenki számára is nyilvánvalóvá, mikor az RMDSZ tavalyi elnökválasztásán a Fidesz lélegeztetőgéppel életben tartott csillaga Pelczné Gál Ildikó (ez is micsoda udvariatlanság már: egy harmadik alabárdost küldeni a a szóban annyira fontos erdélyi magyarság kiemelkedő politikai eseményére) felmondta a betanult verset: vagy a Fidesz favoritját támogatjátok, vagy a pénznek annyi....

A fenyegetés nem jött be, így a romániai magyarok politikai képviseletéért jó ideje egymást ellenségnek tekintő, Magyarországról szított (azaz finanszírozott) háborúban álló pártok versenyeztek a hétvégi önkormányzati választásokon. A hétvégi eredmény magáért beszél: bár a status quo-t felrúgni nem sikerült (az RMDSZ továbbra is a legerősebb formáció), összességében a pártok veszítettek támogatottságukból.

Aki ebből nem látja, megmondjuk: a szomszédos országok magyarsága nem cél, hanem eszköz a Fidesz kormány kezében, amit a rossz gazda gondatlanságával elhasznál, felél, semmibe vesz. Ezt eddig sem szerettük, de úgy, hogy immár kézzel fogható politikai veszteséggel is jár, az érzés gyomorszorító.

De még ebben a nagy magyar-magyar szkanderben is van valami, ami áttörve a megszokott kereteket új tétet tett az asztalra. Érdekes zöld folt került ugyanis éppen a magyar jobboldal egyik szakrális gyülekezőhelye, Tusnádfürdő és ezáltal Románia politikai térképére. A szárnyait bontogató vegyes nemzetiségű Zöld Párt ottani polgármesterjelöltje (a magyarországi LMP korábbi kampányfőnöke, Datki Szabolcs) ugyanis majd 20%-os eredményével második lett a Fidesz támogatott magyar MPP polgármestere mögött.

A közeljövő román (-iai magyar) politikai élet egyik legérdekesebb kérdése, hogy ebben ennyi volt vagy ez csak a kezdet. Az minden esetre biztos, hogy a magyarországi viszonyok tükrözése lezárandó múlt kell, hogy legyen. És hagyja már abba a kormány vége a szomszédos országok magyarságának vegzálását...

Még egy májkrémes kenyér is többe kerül, mint amit ki tudnék fizetni. Drága Izaura, hol vagy most, hogy szelíd mosolyoddal kiválthatnál eme magyar-gyarmati problémából?!

Csúnya szavakkal kellene kezdenem. Nagyon csúnyákkal. Olyanokkal, amik még Viktor Királyt is megdöbbentenék. Pedig nem a szavakkal akarok feltűnést kelteni.

Ma kaptam egy lapot. Egy újságot, amit nem gyengén köthető - vitézy klán, fidesz heti válaszról van szó – a mai hatalmon lévő entitásokkal.

Ebben az szerepelt vezércikként brutálisan fontos betűkkel, hogy Lucelia Santos 55 éves!!!! Vagy 56.!??
Nade ki nem szarja le!!!! Mert én jó magasról. Miközben tudom ki az a Lucelia. Nem más, mint az akkor (értsd a fideszváltozás előtti) Rabszolgasors című sorozat Izaura nevű szupersztárja.

Most ezt adja nekem hírűl a kerületi (13 ker. é 5 ker.) közélettel foglalkozó lapja. Óriási!

Hát ki nem fossa le (muszáj ennyire egyértelműen fogalmazzak), hogy hány éves ez a csajszi/néni??!! Megmondom. Mindenki leszarja, akinek van remek lakása, amin nincs brutál lakáshitel, akinek van állása, méghozzá biztos tutia állása, aki tud fagyit venni a Szent István parknál két száz forintért. Ők max nosztalgiáznak.

Nekiik örülök.
Örülök, hogy megtudták ezt a kerület, mi több az ország számára fontos hírt.

Mégis fel vagyok háborodva.

Fel.
Vagyok.
Fel.
Háborodva.
Hogy mikor nincsenek munkahelyek
nincsenek perspektívák,
nincsenek élethosszig tartó koncepció-vázlatok a fiatalok előtt,
akkor ez
ez a vezércikk egy helyi lapban!

Akkor erről a „kibaszottul fontos dologról” kapok hírt.
Remek!
Szerintem Lucelia sem tudna helyezkedni ebben az országban.
Az egymillió új munkahely országában.
Mert én nem.

Nem országot gyűlölöm, csak hogy félreértés ne essék: imádom.
De hogy ezt a vezércikket kell ássam a postaládámban, az felháborít.
Se állásom nincs, se jövőképem, se lehetőségem jövőképet vagy állást találni.
Bárcsak lehetnék egy rabszolga valahol… valahol egy multinál… hogy a felszabadulásért küzdhessek.