A Címben szereplő műszer minden repülő elengedhetetlen tartozéka. Minden valamire való gépben benne van, még a sárkányrepülők műszerfalára is kerül belőle egy:

Ez semmi másra nem jó, mint az, hogy a gép pillanatnyi helyzetéről tájékoztat, megmutatja, melyik irányba (jobbra-balra, előre-hátra) dől a gép. Ennek használata azért fontos, mert a repülőgépben tapasztalható erőkből nem egyértelműen érzékelhető a gép valóságos helyzete. Ahogy egy repülővezető fogalmazott egy előadásban: Nem az van, mint amit a székben érzékelünk.

A magyar politikában ennek a funkciónak nincs megfelelője. A mai Népszabadságban megjelent cikk viszont egyértelműen rámutatott arra, mi is történik valójában ebben az országban. A rendszerváltás utáni gazdaságpolitikai irány kialakított egy olyan, ma már fenntarthatatlan rendszert, mely hazánk számára egyre romló gazdasági állapotokat eredményezett. (Lehetne azon vitatkozni, hogy ez eredetileg jó irány volt-e, de ez a ma szempontjából mellékes.)

Ehhez 2006 őszén hozzá jött egy morális válság (ma már tudjuk, hogy nem csak Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor részéről is), ami végleg aláásta az akkori politika szereplők szavahihetőségét. Ennek egyértelmű jele, hogy két olyan párt is bekerült a parlamentbe, melyek nem voltak tagjai korábban a T. Háznak.

Bajnai elvitathatatlan érdeme, hogy a 2010-es választás előtti időszakban megakadályozta az ország csődjét. Praktikusan elkerültük azt a folyamatot, amin végig ment a görög nép az elmúlt két évben. Ez számára akkora hitelességet biztosít, mellyel ma senki más nem rendelkezik a politikában résztvevő emberek közül.

S pont ezért sokan benne látják Orbán Viktor lehetséges kihívóját 2014-ben. Ezért állt mögé a MSZP, a DK és a Szolidaritás után a Milla is. Ha viszont megnézzük Bajnai elképzeléseit a jövőről, azt látjuk, hogy az semmilyen módon nem haladja meg azt a régi gazdasági irányvonalat, mely a kilencvenes évektől alapvetően semmit nem változott.

Az orbáni rendszer ezen elképzelésen ugyan túllép, mert alapvetően nem a külföldi tőkére akar építeni, hanem a magyarországira. Viszont amit ennek nevében véghezvisz, az nem egy felelős államférfihez méltó. Ezt tudjuk, s ennek eredménye a közös ellenségkép megjelenése a baloldalinak nevezett politikai képződményekben. (A baloldaliságukkal vitatkoznék, de ez nem ennek a posztnak a témája.)

Amit viszont Bajnai ezzel szemben akar, az azon túlmenően, hogy a korábbi, sok nehézséget okozó irányvonalnak a restaurációja, pontosan ugyan ahhoz fog vezetni, mint ami ellen most fel akar lépni. Újra ki fogja termelni a jelenlegi despotikus államhatalmi helyzetet, s utána kezdődhet ez egész újra. Az akkori helyzet viszont a jelenleginél is sokkal rosszabb lesz, és nem sok olyan ember van ebben az országban, akinek ez valódi érdeke lenne.

Egyébként, ha bárki el kezdene kampányolni egy hasonló tervvel egy fejlett országban, mondjuk Németországban, Angliában, Amerikában, Kínában vagy Japánban, az ugyan ilyen élénk vitát hozna létre, mint nálunk. Csak a diskurzus tárgya lenne gyökeresen eltérő. A fő kérdés ugyanis az lenne, hogy az ember őrült vagy hazaáruló. Mert amiben ő gondolkodik, az a magyar munka és a magyar szellemi tőke végső kiárusítása. Erre mondom azt, hogy  NEM, NEM, SOHA!

Csak a legtöbb ember nem jut el idáig, s ebből adódóan a magyar ember nem tudja, mi is történik valójában velünk (nincsen műhorizontunk, egy objektív külső viszonyítási pontunk, ami azt mutatja, ami valójában van) . Aki meg érti ezt a folyamatot, az nem veszi észre az ország egyéb bajait, mert csak az Orbáni propagandára figyel, mely ezt pontosan megfogalmazza, és szavakban tesz is ellene (a tetteket azt inkább hagyjuk most...).

A legtöbb ember viszont idáig nem is jut el: nem érti, nem látja és nem tudja miért van az ország lejtőn, s minek köszönhető egy dél-amerikaihoz hasonló politikai rendszer létrejötte. A közös ellenség legyőzésének vágya, a korábbi gazdasági irányvonal visszaállításával, egy még nagyobb társadalmi katasztrófa okává válhat, mert az ilyen gazdasági irány kitermeli a maga despotáit is.

Ilyen módon aki 2014-ben Bajnaira szavaz, az nem valami mellett foglal állást, hanem az Orbáni ámokfutás ellen szavaz. Ez viszont pontosan az a politikai váltógazdaság, amiről eddig is mindenki tudta, hogy a magyar bajok egyik forrása, mert nem egyfelé húzzuk a szekeret.

A szokásos belpolitikai hajmeresztések és a görög válság újabb fordulatai helyett javaslom, tekintsünk 2 héttel vissza, a francia elnökválasztásra.

Ennek a csodája is három napig tartott, a világ nem fordult ki a sarkából, az élet megy tovább - ami a stabil demokráciák egyik nagyszerű jellegzetessége -, de ha jobban belegondolunk van mit levonni belőle. Már csak azért az érdekességért is, hogy a franciák  egyelőre ötödik köztársaságában N. Sarkozy lett a második, akinek nem lett második.

A "miért?"-re biztos összetett a válasz és sok párhuzamos valóság vagy egymást ki nem záró magyarázat létezik, de amiről meg szeretnék emlékezni itt az a leglényeg: egy gyenge és jellegtelen jelölt győzött le - persze nem is földcsuszamlás szerűen - egy erős és karakteres, ráadásul pozícióban lévő, annak minden stallumát maga mögött tudó ellenfelet. Aminek lehetősége szintén a stabil demokráciák egyik pozitív sajátossága (bár ennek nagyszerűségében már nem vagyok teljesen biztos).

A feleknek ezen tulajdonságai egy az egyben leképezik ideológiai oldaluk jellegzetességeit (legalábbis a jelenlegi Európában): a teszetosza, bizonytalan, helyét nem találó baloldal és a tökös, rámenős, tudatos jobboldal. Nem kérdés, hogy Sarko a vonzóbb egy apafigura komplexusos (legalább is eddig annak látszó) társadalomnak és mégis a pudingnak is csúfolt F. Hollande nyert.

Pedig ha valaki, hát Sarkozy aztán a legális és fair eszköztárból minden létezőt fogást bevetett, ami megdobogtatja a jobbos szívet: rendpárti, kissé xenofób politikát folytatott, anyahajón parádézott és gloire-t fényesített Líbiában, európai egyik vezető államfőjeként haknizott, elárasztotta a bulvársajtót az új és elég jó nőjével együtt, mindig skatulyából volt kihúzva.

Nehéz elhinnem, hogy az lett volna a veszte, hogy a gazdasági válságban a kezdeti bezárkózási tapogatózások után mégis felelős államférfiként viselkedett és európai megoldás egyik szószólója lett. Vagy hogy nem oldódott meg a válság Franciaországban (az egész világon nem, önmagában ott sem fog, még ha úgy is látszik néhol).

Lehet, hogy pont ez a nagy parádézás és ez a tökösség volt már túl sok? Lehet, hogy az ezerrel nekimenés lett fárasztó? Lehet, hogy a társadalom egy kicsit lassítana? A politika arról is szól, hogy észleljük a társadalom lélektani változásait és az a jó politikus, aki ezt le tudja követni (elvhűségen belül persze - amitől nem jó politikus lesz, de annál jobb ember..). Lehet, hogy Sarkozy csak ütemet tévesztett és így rálépett a francia társadalom lábára a politikai násztáncban, míg Hollande csak egy helyben ringatózott a parkett szélén és így rosszul sem lépett...

De az nem érdem, hogy valaki nem csinál hibát, mert nem is tesz semmi merészet és az nem korrekt, ha valaki meg igen, és persze hibázni is fog, amire jön a bünti. És ha valaki egyszer bekerült középre ott nem lesz elég egy helyben topogni - mert az ilyet is hamar visszapenderítik és jó hosszú időre petrezselymet árulni.

Mert lehet, hogy nem hibázik, de hosszú távon inkább az a menő és az alfahím, aki a tesz, és így a hibáit is elnézik egy ideig, amíg túlmozgásos nem lesz.

Ezt ajánlom a baloldal figyelmébe.

Csak kár, hogy a zászlós mögött nem látni még a sereget, ami megmutatná, hogy ő valószínűleg barát, de még lehet ellened is.

Bajnai Gordon nem tudom, hogy mit ért esszé írás alatt, de amit tegnap a blogjában írt, az tuti, hogy egy szekértábor közepének megjelölése volt.

Nem ír pártokat, hogy kiket vár, nem is utal emberekre, de biztos vagyok benne, hogy a meglevő demokratikus ellenzéket akarja egy karámba terelni. Ebbe bele férhet a a két szoci párt, az egy milliós csapat (Szolidaritásostul) és az LMP-t is ide várja.

Gyakorlatilag egy demokrata koalíciót akar összehozni, s elmondta, mik az első feladatok. Ő lenne a karmester, s kér mindenkit, hogy a meglevő ellentéteket félretéve kezdjenek el együtt tevékenykedni.

Evvel csak az a gond, hogy ezen politikai alakulatok, főleg a két szoci párt, olyan embereket tartalmaz, akik gyakorlatilag lejáratták magukat, fényük megkopott, s őket nehéz lenne a megújulás embereiként beállítani. Másrészt az LMP ugyan pedzegette korábban egy nagykoalíció lehetőségét, de ez csak elméleti síkon tette, és száz százalék, hogy a párt széteséséhez vezetne egy Gyurcsánnyal való megállapodás (magyarul kizárt).

Viszont a Szolidaritás olyan erősen szervezi magát, hogy komoly támogatottsága lesz, ha nem csak a pillanatnyi helyzet miatt emeli fel a szavát, hanem konkrét gazdasági/társadalmi programot hirdet. Ha ez konkrétan a most leírt második Bajnai program egy változata lesz (ami egyáltalán nem irreális), az mindenkinek komoly fejtörést fog jelenteni a parlamentben.

És ez igaz a kormány oldalon, és igaz a zöldek, a pirosak és a fehérek (Jobbik) soraiban is. Egy reális és igazságos cél, mely feladatot, s nem ellenségeket lát, a kiábrándult jobboldaliakat számára is vonzó lehet. Az más kérdés, hogy sok jobb oldali a mai napig védi OV-t, mert ő most megmenti a hazát...

Szimpatikus tömeg. Ha jól hallottam, elhangzott ez a szókapcsolat a mai, Opera előtti tüntetésen az egyik konferanszié szájából. És igen, azt kell mondanom, igaza volt. Leszámítva néhány súlyosan kompromittálódott, főleg (ex-)szoci politikust, tényleg tele volt jófejnek tűnő emberekkel az Andrássy út. Voltunk vagy 50 000-en.

'94 óta az ún. politikai baloldal (az egyszerűség kedvéért most nevezzük így, majd máskor szétszálazzuk) nem igazán használta a tüntetéseket mint a véleménynyilvánítás eszközét; nem értették, nem érezték, nem szerették az "utcai politizálást". A tömeggyűlések megmaradtak az ún. jobb- és szélsőjobboldalnak, a performanszok meg a civil mozgalmároknak.

Most változóban van ez a kép: 2008-tól az LMP, 2011-től a 4K! és a politikai baloldal más szereplői is elkezdték készségszinten használni a látványos akciókat üzeneteik célba juttatására, a Milla és a környező civilek pedig már több alkalommal is bebizonyították, hogy képesek tömegrendezvények megszervezésére. Ezek az egymást erősítő folyamatok persze jórészt a Fidesz tömegeket felháborító politikájának "köszönhetőek", ugyanakkor jó indikátorai a tág értelemben vett baloldalon végbemenő generációváltásnak is.

Régen a képlet egyszerű volt: a fősodorbeli politikai közbeszédben az MSZP=baloldal összefüggést kevesen kérdőjelezték meg. Most sem arról van szó, hogy önmagukat baloldalinak címkéző szereplők sokasága akarna megküzdeni a szocikkal "a baloldal" képviseletéért, sokkal inkább arról, hogy az Orbán-rezsim demokratikus ellenzéke tágan értelmezett baloldali értékek köré szerveződik.

A szociáldemokrata, szocialista, szociálliberális ideológiák mellett megjelentek a zöldek, az alterglobosok, a humanisták, a balpopperek, a baloldali rendszerkritikusok, és olyan ügyek ill. társadalmi csoportok képviselői, mint a szakszervezetek, az LMBT-mozgalmárok, a nyugdíjasok, a roma értelmiség, különféle jogvédők és mások. Ebben a heterogén, de értékvilágában baloldali miliőben pedig az MSZP már csak egy szervezet a sok közül, és ha jelenleg még a legnagyobb is, de nincs kiemelkedő fontossága, sőt. Övék a múlt, de nem a jövő.

Akárhogy is, itt van ez a gondolkodásában sokszínű ellenzéki tömeg, és a tömeget alkotó emberek többségéről mégis az jut eszébe a felelősen gondolkodó nagyvárosi értelmiséginek, hogy "magunkfajta" - ezért szimpatikus. És persze kellemes dolog kulturálisan homogén közegben tüntetgetni, sőt, a marketingesek is megnyalnák a tíz ujjukat ilyen célcsoport láttán, de lássuk be: ez kevés.

Tudjuk persze, hogy mi a másik 9,95 millió helyett is védjük a demokratikus jogállamot, de az Orbán-rendszert ez még nem fogja elsöpörni. Hanem majd ha azok is itt lesznek (legalább lélekben), akik nem iPhone-ról posztolnak a fácséra, akiknek kevesebb diplomájuk érettségijük van, mint orruk, sőt: kevesebb foguk, mint ujjuk. 

Lehet, hogy városi értelmiségiként nehezebben értünk majd szót velük, lehet, hogy már nem lesz a tömeg ennyire "szimpatikus", de mégiscsak az lenne a legfontosabb, hogy azokhoz is eljussunk, azokkal is "egymásra találjunk" politikailag, akik leginkább a bőrükön érzik a jogfosztottságot, a kirekesztettséget, a létbizonytalanságot, a kilátástalanságot.

Kezdetnek talán ti is olvassátok el Sebők János írását, aztán gyertek vissza kommentelni!