Vagy megegyeznek az IMF-fel Fellegiék, vagy nem. Valójában alig számít. A forint árfolyamára ugyan hatással lesz, de manapság, ha Amerikában eltüsszenti magát egy hitelminősítő, akkor is csúszik a forint. A bennfentesek, meg jól járnak, ha spekulálnak. Igaz, nem is kell spekulálni, hisz előre tudják a tüsszentés idejét.
Akkor sem dőlhet be az ország, ha nem egyezünk meg a Valutaalappal. Európa nem engedheti meg. Nem azért mert olyan kedves rokon lenne, hanem mert uniós országot még politikai okból sem engedhet csődbe menni. Akármilyen baja is van az EU prominenseinek Orbánnal, meg médiatörvénnyel, meg Jegybankkal meg Alkotmánnyal, ez mind politika katyvasz – a gazdaság más tészta. Olyan mértékű működőtőke áramlott és áramlik be az országba, olyan mértékű a külföldi vállalatok érdekeltsége (és olyan nagy átmérőjű a pénzszivattyúja is), hogy itt nem lehet csőd. Még akkor sem, ha egy fizetett marha a Le Figaróban azt mondja. Mert azt mondta. „Európa akár hagyhatja is csődbe menni Magyarországot.”
Ezt épp Erik Berglöf, az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank közgazdásza köpte ki. És ez kérem politika. Görögországot az államcsőd kihegyezett karóiból húzták ki – mindenáron, Írországot, meg Portugáliát szintén „nem lehetett hagyni”, de minket igen. A fenét. Tranzitország vagyunk, itt mennek az utak Ázsia felé, Oroszország felé meg az energiavezetékek. Ráadásul nem is vagyunk olyan sztrájkkedvelők, mint mondjuk a Görögök, akik az első kellemetlenségre rögtön abbahagyják a munkát. Tőlünk mindig ki lehet préselni a befektetett pénzeket. Persze ha hagynának bedőlni, akkor nem. Szóval mindez csak politikai szövegelés, kezeljük úgy.
De tudjátok mit? Hagyjanak csak csődbe menni. Csak a játék kedvéért (már ha nem lenne ez élethalál-játék). És akkor majd egész Európa pisloghatna, mint pocok a lisztben. Megnézhetné a kártyavárként összedőlő teljes uniós gazdaságot. Mert össze vagyunk vasláncokkal fűzve. Ha egy dől, dől az egész.
Akár tetszik, akár nem, igaz a tétel: mindenki egyért! Végül is ezért jöttünk össze.
Persze tisztább lenne, ha Fellegiék mégiscsak egy könnyed szerződéssel jönnének haza. Akkor meg az lesz a kérdés milyen árat fizetünk majd érte?
