Amióta Bajnai Gordon előállt 2012 őszén a nagy baloldali összefogás gondolatával, azóta megy a háború az LMP háza táján arról, össze kell-e fogni a szocikkal, vagy sem. Ebben a kérdésben nyitott új fejezetet a 2018. február 25.-e utáni időszak, amikor az LMP hivatalosan is nyitottá vált a tárgyalásokra.Két hét elteltével, az LMP politikai tanácskozása után úgy látszik, nem lesz ebből összefogás, s megint kígyót békát kiabálnak az LMP-re, mert "cserben hagyja a választókat, a magyar embereket".

Arról viszont a Szocik mélyen hallgatnak, mire is mondtak gyakorlatilag nemet az LMP tanácskozásán, s miért nem akarnak részt venni egy olyan összefogásban, amiben csak az LMP, az MSzP, a DK és PM jelöltei indulnának el.

Nem fogok belemenni a PM és az LMP vitájába, mely a szétválás óta sem csitult a falak mögött, s nem fogok belemenni abba sem, mennyire elfogadható az LMP számára a szocialista és DK-s vezetés.

A tárgyalások megszakadásának sokkal racionálisabb okai vannak. S pont az ellen lép fel így az LMP, ami eddig is megmérgezte a magyar közállapotokat

A teljes népességben a három párt támogatása februárban így alakult a különböző intézetek mérése szerint:

Ezen adatokból kiviláglik, hogy a DK és az LMP támogatottsága közel hasonló, s a két párt támogatottsága együttesen közel akkora, lehet hogy kicsit több is, mint a Szociké. Tehát egy reális elosztás úgy nézne ki (a Jobbikot figyelmen kívül hagyva), hogy 106 egyéni körzet felét kapná meg az MSzP, s a másik felén osztozkodna az LMP és a DK. 

Ez a felosztás lenne hozzávetőlegesen elfogadható a pártoknak, ha tisztességesen akarnak egymással szemben eljárni. 

Ehelyett a szocik, figyelmen kívül hagyva ezen adatokat, a helyek negyedéről megegyezett a DK-val, 26 egyéni helyet átengedve nekik, ami az ő dolguk, nyilván mind a két félnek meg volt a megfelelő alkupozíciója. S ennek kereteihez a két párt ragaszkodik is. Nyilván, mert mind a két félnek ez az érdeke.

De azt is érzi mind a két fél, hogy ez önmagában nagyon kevés lesz az üdvösséghez, ezért keresnek még hozzá partnereket. S ebben a kérdésben az LMP az egyik lehetséges jelölt, akinek a támogató ereje legalább akkora, mint a DK-é. 

Csak a szocik ajánlata nem arról szólt, hogy nekik is adnak 20-25 helyet, mint a DK-nak. Ok, legyen kevesebb, ne akarjatok egyenlő helyzetet, ha már eddig húzódoztak.De 2? Kettő, azaz kettő helyet adnának át, s cserébe 10 helyen kérnék a visszalépést.

Arányaiban pici ajánlat, háromszoros ellentételezésér cserébe, mint amit a DK adott. Amin a szocik sokat nyerhetnének (ott is, ahol az LMP hivatalosan nem lép vissza), miközben az LMP szó szerint szembe menne mindazzal, amit képvisel. A tisztességgel, a lojalitással, az arányos és igazságos eljárással. 

Szerintem erre minden értelmes ember nemet mondana. S ebbe bele lehet mindent magyarázni, csak azt nem, hogy az LMP elárulja az embereket, s a Fidesz szekerét tolja. Nem ez nem az.

Ez annak az érték alapú gondolkodásnak a következménye, amit az LMP lassan tíz éve következetesen képvisel. S amibe nem fér bele a mutyi, a tisztességtelen ajánlatokban való részvétel, a Zsarátnok város szellemének továbbélése.

Adott egy diplomás ember. Bevallottan becsap egy rakat embert, és ebben a legfőbb ellenfele sem különb. Aztán szerepcsere jön, ellenfele túlnyervén magát egy választás után romba dönti az országot. Ennek következtében az lesz a hős, aki az országban marad, aki elmegy, csak a jobbat kapja. "Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában"

És persze csodálkozunk, hogy ezen nagyszerű emberek hatására, józanul végiggondolva, sokan távol maradnak a politikától. Ami itthon a politikai csatározások során megy, az a Balkánon sem elfogadott már. Afrika és Amerika déli részeit idézi a mai magyar közállapotok folyamatos válsága. Én nem tudom, ezen emberek hol élnek, de amit tesznek, az nem a jelen helyezünk okainak hathatós megváltoztatása és megszüntetése, hanem az újabb nehézségek folyamatos újrateremtése.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a jelenlegi kormány pocsék munkájának az lesz az eredménye, hogy ötven évvel visszafejlődünk. Egyéni érdekek által vezérelt munkájuk összességében több kárt okoz, mint hasznot. Zsarátnok város is újjá lett alapítva. A szűkösség szemléletük arra állt rá, hogy ide nekem az oroszlánt, miközben mástól a legalapvetőbbet is elveszik. Én nem sajnálom senkitől a pénzt, de aki úgy szerez egyre több pénzt, hogy közben másokat gyakorlatilag meglop, az nem becsületes ember.

Amikor összefogásról beszélnek ezen jó emberek, az arról szól, hogy mi. Mi, és senki más. A hétvégén volt Veszprémben egy Jobbik ellenes tüntetés. Pedig a Jobbik térnyerése nagyon jól jellemzi a helyzetet. Szociológiai tény, a szélsőséges mozgalmak akkor erősödnek meg egy társadalomban, ha a szekér nem megy. És ez most mindenki a saját bőrén érzi. Ennek megfelelően folyamatosan nő a Jobbik támogatottsága, főleg, hogy a gondok forrását jól meg tudják fogalmazni. Amikor valaki ki meri mondani, hogy nem a Jobbik térnyerése a probléma (az maximum következmény, póriasan szólva tünet), összekeverve a szezont a fazonnal az egyik oldalon arról beszélnek, hogy az LMP a Jobbikot támogatja. Ez badarság, elterelik a lényegről a figyelmet.

Az igazi kérdés, hogyan lehetett ebben az országban a Fidesz élet és halál ura? Milyen felelősség terheli ebben morálisan és politikailag az utolsó két "Szocialista" kormányt? Avval, hogy éhség sztrájkolni kimegy valaki, a szerecsen nem lesz megfürdetve. Ahhoz bizony megújulás kell, ami elmaradt. És nem először.

Nem merünk már lassan egymás szemébe se nézni, mert egyre több embernek vajas a füle. Aki az elmúlt húsz évben semmi olyat nem tett, amiért fájhat a feje, az zömmel nem is szólalt fel nyilvánosan a köz érdekében. Aki meg megpróbált ilyenként mégis valamit tenni, a két oldal együttes erővel taszigálta be abba a dagonyába, amitől a magyar politikai elit irdatlanul bűzlik. A veszprémi eset kommentálása is pont ennek a része.

Holnap reggel fel jön a nap. Kérdés: használjuk is ezt a tényt valamire, s merünk dolgokat végre látni is? Vagy csak vakon (lehunyt szemmel) cirkálunk tovább, nehogy észre kelljen venni az egyértelmű tényeket, melybe unos-untalan beleütközünk, s akadályozzák az értelmes jövő kialakítását?

A mindenkori kormány mellett tüntetni továbbra is ciki és az marad, amíg világ a világ. Azt hittem, ezt a tényt - amikor az olvasó/néző szégyenli magát a szerencsétlen, égni kizavart "előadó" helyett - az ún. békemenet után a Fidesz/kormány politikai spin doctor-ai is megemésztették és leszállnak a szánalomrollerről. De legalább is azokat az átlagszavazókat, akik tőlük valamiért, valahogyan függésben vannak, leengedik róla.

Nem így történt. Most ismét kizavartak a nyilvánosság elé pár Bács-Kiskun megyei embert, hogy beszóljanak a nagy dérrel-dúrral kisgazda-álomnak hazudott, de tipikus kormánypanamába fordult "földosztás"-be két lábbal beleállt Szabó Rebeka LMP-s képviselőnek. Mindezt honnan máshonnan is tudhatnánk meg, mint a Magyar Nemzetből.

Ez jelenti egyfelől, hogy Szabó Rebeka nagyon is jó nyomon halad, másfelől azt, hogy a kormánypropaganda-gépezet továbbra is rosszon. Ami egyfelől jó, hisz lassan önmaga baromsága alatt rogyik össze, másfelől ki szeret permanensen az '50-es évek hangulatában élni....?

Nem elemzem a Magyar Nemzet cikkét. Sem a Szabó Rebeka állítását, sem a "gazdák" válaszát. Mert nem ez az érdekes és véletlenül még az is lehetséges, hogy valójában mindkettőnek igaza van, hisz a képviselői nyilatkozat sem kizárólagos panamázást említ ugyebár... Ami valójában érdekes itt, az a jelenség és ami abból ordít. Mégpedig a stróman-jelleg és a Rákosi kor mindent kontroll alatt tartani akarása. Ahogy a képviselői beadványokon alapuló törvényhozás mintájára kesztyűbábként pár embert kizavarnak magukból hülyét csinálni, majd megsajtózzák, hogy tiszta tekintetű jó magyar egyszerű vidéki emberek tiltakoztak az értelmiségi, budapesti, zöld ellenzékinél (azaz a mostani kurzusban osztályellenségnél).

Amúgy ennek az internet világában is van közönsége és lesz is azok között akik hinni akarnak, mint Mulder ügynök. De abban biztos vagyok, hogy a véleményformáló jobboldali értelmiség is inkább a szégyen kategóriába sorolja az ilyet, és csasztuskáról-csasztuskára ábrándítja ki a Fideszből.

Elég érthetetlen, hogy a Fideszben - ráadásul kormányon - ilyen kommunikációs fogásokban hisznek (remélem nem sokat fizettek érte). Holott az ellenfelet sok más ütősebb és nagypályás módon lehet gyalulni - eredményesebben. Kis ország - kis stíl.

Elméletileg nagyon érdekes heteket kellene élnünk. Félidőben a kormány, a táncrendnek megfelelően egyes arcok ki-, mások felfelé buknak belőle, vannak igazi előrelépések is. Hőzöngő kormány, nyavalygó ellenzék. Nyírő temetés, tárgyalások az IMF-el, stb, stb, stb, stb...

Az egész halálosan unalmas. Írni is alig van kedv. Mindig ugyanaz a koreográfia, ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a panelekkel, de ami a legzsibbasztóbb: ugyanazzal az eredménnyel, illetve eredménytelenséggel. A frontvonalak megmerevedtek, senki nem tud tartósan elfoglalni egy lövészárkot, növekszik a senki földje. Ami a kormányoldalról eltűnik, az nem jelenik meg az ellenzékin.

És ez még lehet, hogy jó is, mert félő, ha megjelenne, az a Fidesz álellenzéki lelki társánál, a látens kormánypártnál jelenne meg és alapos okot adna a félelemre, hogy 2014-ben végre ágyba is bújhatnak és 4 év kerülgetés után egy alaposat dughatnak.

Ebben a fullasztó apátiában a Képviselő Funky fanyalgása ellenére pici friss levegő a Simicska fotóval indokolt LMP-s Btk módosítás. De csak egy pillanatnyi felvillanás, a lényegen nem változtat. Azon, hogy nincs kilátás 2014 utánra, nehéz belelátni a bénult, magukat összekaparni vagy a feladathoz felnőni képtelen ellenzéki pártokba a kormányváltó perspektívát. A fel-fel kapott lendületek sorra kifulladnak, ami komoly strukturális gondokról árulkodik az ellenzék háza táján. Ez a blog, én is szeretek sok mindent továbbhárítani az magyari népre, de azért ez sem lehet magyarázat mindenre...

Ebben a nyomasztó spleenben minden politikai hírt versenyképtelennek értékelek azzal a fényképsorozattal szemben, ami Romy Schneiderről jelent meg az Indexen. Fotók egy németesen szép (azaz alapvetően csúnyácska, de kipofozható) nőről, akinek kicsit üstökösszerű és végzetekkel terhelt élete volt, és amely fotókban olyan érdekes látni a '60-as évek Nyugat-Európájának kultúrpezsgését és csillogását, hogy az embernek azonnal francia és olasz film-nézhetnékje támad...

Nézegessétek a fotókat, igyatok jeges kávét, nézzetek filmeket és szarjatok bele a politikai hírekbe. Ha valamire érdemes lesz figyelni, hallani és látni fogjátok - amit nagyítóval kell keresni, az annyit is ér...

Itt van egy alapvető félreértés: a Székely himnusz (a továbbiakban: SZH) nem a székelyekről szól. A SZH-nak annyi köze van és úgy a székelységhez- figyelem csavar következik és kikacsintás jobbra, hogy ott is értsék -, mint a Lily Marlene-nek (nótának és filmnek) a náci katonai sikerek iránti nosztalgiához. Ehhez a gondolathoz ajánlok egy 3 perces kitérőt, ami választ ad annak, aki még keresné.

A SZH a régi típusú, kelet-európai jobboldal eszmerendszerének rekvizituma, ami olyan, mint a fán élés - akár mindkettő visszatérhet még, de 1 perc gondolkodással belátható, hogy a jövő nem ebben az irányban van. SZH-t énekelni pótcselekvés: ha nincs épkézláb válaszunk egy kérdésre, elő lehet kapni aztán meg hőbörögni, hogy ki nem üvölti teli torokból és a probléma el van takarva. Rafinált...!

Szegény LMP tökeit szorongatják ezzel jelenleg jobbról, az meg feszeng és izzad ahelyett, hogy reflexből odafejelne: nem énekeltem, oszt' jónapot, akinek nem tetszik, várja a jobbik...A bátorság szexi.

Na de vissza a témához. Van egy másik lényeges csúsztatás is székelység témában. Már az is (székely) bicskanyitogató, ahogyan szűrös-pruszlikos, ízesen beszélő, egész nap népdalokat danoló  és búcsúban vagy körmeneten szocializálódott együgyűeknek szeretnék látni és tüntetik is fel jobbról Romániába szakadt nemzettársainkat. De arról a középiskolai történelemórán megtanított tényről elfeledkezni, hogy nem minden erdélyi magyar = székely, hanem vannak magyar-magyarok is Erdélyben, az már elég homályos fókuszra utal, ami önmagáért beszél magyarságismeretet illetően. Ezt bizony nem az anyatejjel szívjuk magunkba, ellenben a nacionalista közhelypufogtatás képességével.

És hogy a többi elcsatolt országrész magyarsága is le lenne tudva ezzel, arról megkérdeznék pár vajdasági vagy szlovákiai magyart...

Erről a kutyafittyes pitymallásról nékem áz álábbi ádoma jut szembe - Hofi Gézatól hallottam válaszul arra, hogy a Magyar Humort kérték rajta számon.

A székely és a fia kaszál. "Édesapám, rokonunk nekünk a Gergő bácsi?" 5 perc néma kaszálás után az apa: "Már mér' lenne rokon?" Fiú: "Há', mer' megbaszta édesanyámat?" Újabb 5 perc néma kaszálás. "Akkor rokon."

Jó lenne nem kuriozitásként, ügyefogyott, de szeretnivaló kistestvérként kezelni a határon túli magyarokat. Csak úgy, mint saját magunkat.

És ha már székely himnusz: az "A csitári hegyek alatt"-nak továbbra sincs kihívója.(Igaz normális előadása sem nagyon a netes videók között, csak gagyi gagyi hátán, vagy a kodályi hochkultur verzió, úgyhogy örömmel fogadok ilyen linket)

Az OVB-nak fennállása során voltak nagy formátumú és kevésbé vállalható időszakai is, a tagok átlagos gerinckeménységi mutatója és értelmi kapacitás kvóciense függvényében.  Az nyilvánvaló volt,  hogy most, amikor a Fidesz pártközpontjából  irányítják, az utóbbi periódus jön a ciklusban és kizárólag politikai döntések fognak születni minden olyan esetben, amikor a szabályok nem adnak közvetlen választ a problémákra.

De azt talán még most is sok és minden oldalon szemöldökrángást okoz, ha egyértelmű szabályokkal és joggyakorlattal szemben hoznak döntést. Ezt a mutatványt sikerült is abszolválniuk, amikor az LMP szombati, az aláírásgyűjtésük célegyenesébe forduló performanszát elkaszálták, ami nem csak gyomorszorító, hanem látva az LMP egyenlőtlen küzdelmét, még a Fideszhez képest is pitiáner lépés.

Az LMP-s delegálton kívül csak 2 tag volt férfi a testületben és állt ki az igazságért. Őket tisztelet illeti, bármi is volt az indítékuk. Szomorú, hogy ez egy olyan időszak, ahol a közmegbízatás szakszerű és lelkiismeretes elvégzése közepes méretű hőstettnek látszik és nem mindennapos érdektelen adminisztrálásnak.

És ahol úgy érzi az ember, még a laikus is, hogy alappal megkérdőjelezhető a jogi és szakmai döntéseket hozó testületek munkája mert a kormány olyan sikeresen magához láncolta őket és vette el ezáltal minden hitelességüket, hogy még ott is politikát és részrehajlást fog keresni az ember, ahol ténylegesen nincs is. Normális közéletben ez nem fordulna, nem fordulhatna elő. Ez a közbizalom eljátszása, ami megbocsáthatatlan bűn. (Hogy ilyen könnyen, sokszor az érintettek pucsításával ment mindez végbe, csak tovább keseríti a pirulát, de ez egy másik szomorú történet.)

Miután a jogot a politika engedelmes szexrabszolgájává törte be a Fidesz, még elég brutálisan meg is erőszakolja. Miközben a többségi döntnökök lefogják neki. Szégyelljék magukat.

A Nyugdíjas a politika rettegett eszköze. Igen, nem alanya, de még csak nem is tárgya. Hanem a politika szereplői számára kb. egy hamis kutya szájkosárral, akit két lábon járó Maslow-piramisként viszonylag könnyen lehet manipulálni: magunkhoz édesgetni vagy ráuszítani valakire.

És mindezért legkevésbé a most nyugdíjasokat lehet bántani. Akikbe a kommunizmusban beleivódott a minden ingyen van hazugsága, a rendszerváltáskor az idegőrlő anyagi bizonytalanság, majd a hellyel-közzel konszolidálódó és gyarapodásnak induló 2000-es évek végén mindezt először megint megrengette a gazdasági válság,  majd teljesen lenullázta a Fidesz-kormány a jogbizonytalanságba taszítással.

Nem meglepetés tehát, ha kijelentjük, hogy a nyugdíjasok ilyen módon való "beidomításának" a felelőssége a mindenkori politikai osztályt terheli. De azért ez sem teljesen fekete-fehér. A Kádár kori ingyenebéd súlyos örökségtől megszabadulás  mára egyet jelenthet a politikai öngyilkossággal, ami súlyos pillanatokat okozott és fog okozni minden progresszív országjobbító politikai szándéknak.

Dícséretes módon az LMP - minden korábbi rosszul végződött próbálkozás ellenére - a krédójához híven megpróbálta megugrani az emberfelettinek tetsző magasságot és pénzügyi ésszerűséggel, társadalmi igazságossággal felszántani a magyar ugart.

Jött, látott, és...belebukott - legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Javaslatuk, miszerint a nyugdíjasokat is csak legfeljebb 90%-os kedvezményt illethesse meg a tömegközlekedésben nemcsak a tömegközlekedés áldatlan állapotán segített volna valamelyest a nyugdíjasok minimális tehervállalásával, hanem "mellékhatásként" a társadalmi szolidaritást és a nyugdíjasok társadalmi képét is erősítette volna. Ezek pedig nem forintosítható, de elengedhetetlen feltételei egy egészséges közösségnek.

De az LMP a Fidesz erkölcsileg legpotensebb ellenfele, aki még népszavazási kampánnyal is merészelt kitörni a centrális erőtérből, és így egy címoldalas és összpályás letámadást nyert. De a politika már csak ilyen, ez nem is volt  vagy lehetett meglepő.

De ami ez után következett, az annál inkább. Nyilvánvalóan a népszavazási aláírásgyűjtés sikerét féltve az LMP politikai hibára hivatkozva visszakozott javaslatától. Ezzel nemcsak egy nagy lehetőségtől fosztotta meg a magyar társadalmat, de politikailag gyávának és határozatlannak bizonyult. Ezeket csak a Fidesz engedheti meg magának jó ideje, ebben még az MSZP is belebukott. A visszatáncolás eredménye több, mint kétséges, a kitartás potenciális nyeresége végtelen lehetett volna pártnak és országnak egyaránt. Ez volt az igazai politikai hiba.

Sajnálatos, hogy így alakult. Csak remélhetjük, hogy lesz még lehetőség kijavítani, hisz az ilyen kezdeményezések mindannyiunk érdekét jelentik. Az LMP pedig csak remélheti, hogy lesz is még rá fogadókészség a szavazókban.

Megdöbbentő a magyar média. Mintha nem e világban élnének a szerkesztők, főszerkesztők. Mind az online, mind az egyéb elektronikus sajtó, de a papír alapú termékek is meghunyászkodva kussolnak.

Pedig az ember lemegy egy aluljáróba és azt látja, hogy konok elkötelezettséggel telített tekintetű emberek sora gyűrűzik egy zöld színű, apró stand körül. Tumultus van, mindenki nagykabátban görnyed egy kicsiny asztal, vagy kopott vasalódeszka, vagy csak saját térde fölé és valamit határozott mozdulattal körmöl.

Mi folyik itt?

Igen tudjuk, népszavazás. Négy igen fontos kérdésben. Tudjuk. Ti, én, meg ők, akik aláírják. Akik évek óta itt élnek ebben az országban; azok, akiknek elege volt az előző kormányzásból és kipenderítették a vezetőket azért, hogy egy jobb világot ígérő hatalmat szavazzanak maguk fölé; azok, akik aztán rájöttek, hogy ez a hatalom is csak az ő hátukon vágja a fát, és belőlük próbálja kiszorítani az utolsó leheletet, kipréselni az utolsó fillért, elroppantani a gerinc utolsó csigolyáját.

És ki az, aki nem tudja mindezt. Nos, igen. a magyar média. Merthogy erről az egész aluljáróforradalomról egyetlen szót sem szól. Vagy csak rendkívül marginálisan. Szégyen ez.

Persze ne naivkodjunk. Se a jelenlegi hatalomnak nem érdeke, hogy túl nagy publicitást kapjon az LMP kezdeményezése, mert még a végén az általuk oly nagyra tartott nép rúgja tökön őket, se a szocialista tábornak nem, hiszen nem ők állnak mögötte, így ha túlzottan sokat beszél erről a saját sajtójában az értékes szavazatokba kerülhet neki is a végelszámolásnál.

Ilyen ez a magyar média. Sajtószabadság az van. Mégis befogják a pofákat.

Az LMP hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy nemzeti együttműködése kényszerítse a Fideszt (formálisan persze népszavazása kiírása a cél, az eszköz pedig szociális kérdések).

Tekintve, hogy a kérdések olyan vérperzselőek, mint egy nagyipornó, és a gyűjtési időszak több mint felét átaludták, elég merész húzás. A benne rejlő lehetőségek Magyarország számára azonban nagyobbak, mint hinnénk. A kockázatok meg az LMP-nek nagyobbak, mint valószínűleg belegondolni mernek.

Ha egyedül összegyűjtik a szükséges aláírásokat, azzal életrevalóságukat bizonyítják, végleg. Ha ellenzéki és civil tömörülések segítségével ugorják meg a lécet, akkor az ellenzék mozgósítási képessége lesz nyilvánvaló, megerősítve, hogy a január 2-i tüntetés sikere nem volt véletlen. De ami mindkét esetben igazán fontos: megtudhatjuk, hogy az állampolgári apátia tart-e még vagy elérte a Fidesz bolondéria azt a kritikus tömeget, ami a tipikusan nem streetfighter magyar népet is kimozdítja bevásárlókocsi mögül.

Ha ez sikerül, az egyet jelent a kezdeményezés megragadásával, ami a december 23-i sikerek után már-már teljesen kicsúszni látszott az ellenzék, illetve az LMP kezéből.

És éppen ezért nagy a kockázat. Ha ez a merész húzás nem jön be, akkor nemcsak az LMP-re kezd el rászámolni a történelem nevű bíró, hanem közvetlen engedély lesz a Fidesznek, hogy tekerheti tovább a préskart. Ez a kezdeményezők hatalmas felelőssége: egy elcseszett akcióval sokakkal többet árthatnak az általuk felvállalt ügynek, a közjónak, mint ha hagyják, hogy a Fidesz döntse romba magát módszeresen.

Fura mód a mainstream média jobbról vagy balról rövid pórázon tartott része (azaz a kb 90%-a) sem hallgatja agyon a gyűjtést. Ez egy külön érdekesség és a poszt kereteit meghaladó gondolatkísérletet is megérne. Csak egy biztos, nem önzetlenül, a sikerért izgulva - de végül is az eredmény a fontos.

Mi szurkolunk, aláírtunk. Írjátok alá ti is - sokan, elegen.

Bár a 4K!-t sokan esélyesnek tartják a jövő LMP-je cím elnyerésére (annyiban legalábbis, hogy fiatal értelmiségiek mozgalmi jellegű "unortodox" kezdeményezése a párttá alakulás útján és a parlamentbe jutás némi reményével) továbbra is megfoghatatlan valami.

Amilyen konkrétabb megnyilvánulásaik voltak a párttá válás bejelenése óta, azoktól is csak a kérdőjelek szaporodtak. Már magánál a bejelentésnél megtörtént az ősbűn.  A Millával közös, sajtószabadság melletti tüntetésen a szép számú, de inkább a Millának köszönhető tömeget maguk mögé copy/paste-elve, puccsszerűen bejelentették a párttá válást. (Úgy látszik a kakukk mentalitás vonzó önépítő aktus: Gyurcsány Ferenc és a Szolidaritás is az LMP december 23-i tüntetésén próbálta meg legutóbb....)

Aztán folytatták az öndefiniálással, amit úgy kívántak abszolválni, hogy az LMP-be rúgtak vandamme-pörgőket. És minap eljött az újabb felvonás is...

A 4K! elég egyértelműen kifejezte a meghirdetett ellenzéki kerekasztalban való részvételét, majd az LMP beintése után ő is kihátrált belőle.(Csönd...) Az indok valami olyasmi volt, hogy az LMP nélkül  nincs értelme: mindenki vagy senki.

Még hihető is lett volna a sztori, ha eleve kimondják feltételként ezt, de ilyenről szó sem volt. Akkor most meg miért....? Az LMP-vel miért lett volna jobb nekik a kerekasztalozás? Ha kettőjük felé robog a szocialista úthenger, az kevésbé fenyegető...?

A választ csak a döntéshozók tudják egyelőre, de valószínű, hogy rájöttek, egy nem közösködő LMP tükrében még soványabbnak fog látszani az a portéka, amit a pártok piacán árulnak.

Akárhogy is, ez újabb csapás a komolyságra és a hitelességre. Ha már ennyire figyelnek az LMP-re, tanuljanak a hibáiból: a bizonytalanság, az oda-vissza ugrálás, a karakteresség hiánya veszélyes! Sokkal inkább, mint más sikerén próbálni felkapaszkodni vagy potenciális partnerünk bokáját rugdosni. Ez csak csúnya húzás, de hát a politika már csak ilyen...

Az elmúlt időszakban sokakat foglalkoztatott az a kérdés, hogy az LMP hajlandó-e Orbán ellen összefogni a baloldalon, vagy sem. Ez azért sem volt evidens, lévén Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jelent meg az a polgári kezdeményezés, aminek eredménye a mai párt. A fő kérdés, lehet-e a jelenlegi helyzetre kritikusan reagálni abban az esetben, ha ennek egyik felelősével összefog a párt?

Sokféle vélemény van evvel kapcsolatban, nem egy egyszerűen eldöntendő kérdés. Erre csak is egy dolog fogja megadni a pontos választ, mégpedig az idő. Tíz év múlva minden világos lesz, de az biztos, hogy az elmúlt hétvége, az LMP kétnapos kongresszusától függetlenül is átrajzolta a politikai térképet (pontosabban behúztak rá pár eddig maszatos vonalat tussal).

A Jobbik, szemben a fent nevezett formációval, egyértelműen elhatárolódott más demokratának mondott csoportoktól, míg a DK alakuló kongresszusán a nyitás pártján voltak. A másik két formáció megnyilvánulásait nézve ez egyelőre süket fülekre talált.

Elsőre nem teljesen egyértelmű, az LMP miért határolódott el, mert a kérdésnél is kettősebb lett a válasz. A nyilatkozatokból az látszik tisztán, hogy a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalban nem vesznek részt, viszont a hosszú távú döntések meghozatala elmaradt. A többség a külön utat támogatja, de nem hoztak döntést. Erre szokás kérdezni, hogy akkor most mi a bánat van?

A dolog megoldását az LMP pártszabályzata adja meg, ami kimondja, hogy politikai szövetséggel kapcsolatban - mely nem az ügyek menti politizálásra vonatkozik, hanem választási együttműködés megkötésérről - csak a kongresszus  minősített többsége határozhat. (Ezen tény ismerete mondjuk alaposan zárójelbe teszi Karácsony Gergely II. kerületi kampányában elhangzott lehetőséget, hogy visszalépne egy kedvező állás esetén.)

Pontosan nem látható kívülről, milyen vélemények ütköztek, de a két éve megfogalmazott alapító nyilatkozat szelleme él még a pártban, mely az értékszintézist tűzte ki célul. Nincsen egyen kabát, szabadon lehet mást gondolni, s ennek eredménye a többségi vélemény, amit a párt küldötteinek nagyobbik része oszt, de nem a kétharmada.

Tovább gondolva, ebből akkor lesz valaha is választási együttműködés, ha a tagság véleménye jelentősen megváltozik. A küldötti rendszer miatt ez akár a tagság felét is igényelheti. Erre viszont nem mernék nagy tétben fogadni, jelenleg a  legvalószínűbb egy külön utas politizálás a választásokig.

Az, hogy ez életképes-e, megmozgatja-e a pártot nem választók népes táborát, s elhozza a jelenlegi kormány leváltását (esetleg a kétharmados törvények megváltoztatásához is elegendő többség jön létre), az szerintem hatalmas kérdés, de ez lehetett az érdemi dilemma az LMP berkein belül is.

Ez a döntés voltaképpen megerősíti az LMP parlamentbe kerülése óta folytatott, erős moralitásról tanúskodó politikáját, ami egyaránt kritikája a Fidesz kormánynak és annak az MSZP-nek, ami kikövezte neki az utat. Nem mellesleg jelentős politikai életösztönről és elővigyázatosságról tanúskodik...

Az persze már más kérdés, hogy az istenadta népet érdekli-e mindez. Ez a következő évek nagy kérdése, illetve a tágabb értelemben vett MSZP-n kívüli ellenzék nagy kihívása. Ha a Fidesz prés megteszi azt, ami lehetetlennek tűnt - ha nem is arany, de legalább aranyozott korrá változtatja a lelkekben a szoci kormányzás időszakát és annak a kádári időkből jól ismert langymelegét -, akkor nagyon ott kell lenni a szeren, hogy alternatívát villantsanak a jól ismert lehetőséggel szemben.

De aztán van az LMP ugyanezen kongresszusának egy másik döntése is, amit hoztak is (meg), meg nem is, minden esetre egyből le is kellett a nyilvánosságnak fordítani. Röviden: a többség a mellett döntött, hogy 2014-ben nem lesz választási együttműködés a szocikkal és leágazásaikkal, azonban ehhez voltaképpen nagyobb szavazati arány kellett volna, így ez csak egy vélemény.

No igen, ez már elég dodonaira sikerült és felveti azt a kérdést, hogy miként hat ez az LMP pozicionálására, érthetőbben: mit szólnak ehhez majd a választók és a vetélytársak?

A pártok a könnyebbik falat: a Fidesz nyilván elégedetten a nyelvével csettinget, az MSZP a sokat tudóak arcával továbbra is ölelésre tárt karokkal áll, mint operaénekes a magas C-nél, a Jobbik vállat vonva osonópályán lopkodja az elveszett lelkeket, a civil mozgalmak meg magukkal vannak elfoglalva.

Igazi fekete doboz azonban a választók reagálása: az LMP nyilvánvalóan azt szeretné, hogy a választásokról választásra ide-oda csapongó, különösebb ideológia kötődéssel nem rendelkező, és most éppen Orbán-árvák meghallják döntésében a hívó szót és zászlója alá csoportosuljanak. Meglehet.

Ahogy ugyanúgy az sem kizárt, hogy az LMP hátranéz és csak a lassan becsukódó ajtót látja maga mögött, amin éppen kimentek a kormányváltás hevében biztosra menő utolsó szavazók. Meglátjuk.

És hogy a harmadik opció...? Legalább annyira lehetséges, mint az előző kettő, hogy azok a többé-kevésbé tudatosan magukat jobboldalinak vallók látják meg a maguk pártját az LMP-ben és szivárognak át oda, akik már végleg csalódtak a Kedves Vezetőben, de a Jobbik eleve szóba sem jöhet. Ez nagyban fog azon múlni, persze, hogy az LMP mit sugároz magáról a jövőben. Kiderül nemsokára.

Ti mire tippeltek?

Csak kár, hogy a zászlós mögött nem látni még a sereget, ami megmutatná, hogy ő valószínűleg barát, de még lehet ellened is.

Bajnai Gordon nem tudom, hogy mit ért esszé írás alatt, de amit tegnap a blogjában írt, az tuti, hogy egy szekértábor közepének megjelölése volt.

Nem ír pártokat, hogy kiket vár, nem is utal emberekre, de biztos vagyok benne, hogy a meglevő demokratikus ellenzéket akarja egy karámba terelni. Ebbe bele férhet a a két szoci párt, az egy milliós csapat (Szolidaritásostul) és az LMP-t is ide várja.

Gyakorlatilag egy demokrata koalíciót akar összehozni, s elmondta, mik az első feladatok. Ő lenne a karmester, s kér mindenkit, hogy a meglevő ellentéteket félretéve kezdjenek el együtt tevékenykedni.

Evvel csak az a gond, hogy ezen politikai alakulatok, főleg a két szoci párt, olyan embereket tartalmaz, akik gyakorlatilag lejáratták magukat, fényük megkopott, s őket nehéz lenne a megújulás embereiként beállítani. Másrészt az LMP ugyan pedzegette korábban egy nagykoalíció lehetőségét, de ez csak elméleti síkon tette, és száz százalék, hogy a párt széteséséhez vezetne egy Gyurcsánnyal való megállapodás (magyarul kizárt).

Viszont a Szolidaritás olyan erősen szervezi magát, hogy komoly támogatottsága lesz, ha nem csak a pillanatnyi helyzet miatt emeli fel a szavát, hanem konkrét gazdasági/társadalmi programot hirdet. Ha ez konkrétan a most leírt második Bajnai program egy változata lesz (ami egyáltalán nem irreális), az mindenkinek komoly fejtörést fog jelenteni a parlamentben.

És ez igaz a kormány oldalon, és igaz a zöldek, a pirosak és a fehérek (Jobbik) soraiban is. Egy reális és igazságos cél, mely feladatot, s nem ellenségeket lát, a kiábrándult jobboldaliakat számára is vonzó lehet. Az más kérdés, hogy sok jobb oldali a mai napig védi OV-t, mert ő most megmenti a hazát...

December 23-án az LMP végre Jerry Lee Lewis-ként csapott a ledermedt közélet húrjaiba, de se fel nem égette, se szét nem darabolta a zongorát. Megmutatta, hogy lehet más a rendszerkritika és az utcai politika: nem tévészékház romboló cél, hanem az apátiából felrázó eszköz.

Olyan eszköz, amihez demokrata csak végső eszközként kényszerül (ahogyan azt Kaufer Virág képviselő is nyilatkozta), amikor a Nemzetre Erőltetett Rácsosággyal szembeni felháborodás kifejezésére egyszerűen már nincs más mód.

Az esti tüntetéshez ugyan már szükségszerűen csapódtak elég fura arcok is, de nekik is megvolt a helyük az egyenletben: a Parlamentből elkullogó kormánypárti képviselőkkel a saját bőrükön éreztették, milyen lehetett pár éve MSZP-s képviselőnek lenni.

Az elmúlt év Csipkerózsika álmából Orbán Viktor sikeresen csókolta fel az LMP-t ismét a politikai térképre, ahonnan lassan kezdett eltűnni, mint Trockij a Sztálin fényképekről. Persze ehhez a bölcs kormánypolitikai önmagában kevés lett volna, hisz az egy ökör következetességével halad másfél éve ugyanazon az úton és majd' minden héten megdöntötte közéletünk egy-egy olyan pillérét, amiről még a legbicskanyitogatóbb Gergényi Péter nyilatkozatok után sem hittük, hogy megkérdőjelezhető.

Az LMP végre valahára felismerte, hogy választópolgárokat, mint a csajokat, a rosszfiúk izgatják fel - és végre belerúgott egy nagyot a csirkeól ajtajába, hogy csak úgy röpködtek a tyúkok. Az LMP december 23-án a legmenőbb ellenzéki párt lett - hogy meg tudja-e tartani azt a pozícióját, az majd elválik.

De az sem szabad elfelejteni, hogy a választópolgárok, mint a csajok, a normális élet hihető perspektíváját villantó jófiúkat választják végül - hogy az LMP-be látják-e bele majd ezt, az is elválik.

Kérdés, hogy miként lehet összeegyeztetni ezt a két szerepet és miként lehet megszerezni valakinek az ellenzék ígéretes vezetője vagy önmagában is ígéretes vezető ellenzéki párt pozícióját és ezáltal a történelem lábjegyzetévé tenni a velünk élő cinizmust. Azaz a mostani ellenzék (a Fidesz politikai éléskamrájaként fungáló Jobbikot nem ideértve, az nem opció) tud-e olyan mutatványt, amivel a Fidesz felé lejtő pálya ellenére is hős lovagként üti ki a nyeregből őket legközelebb.

(a tévésorozatokban továbbélő, 19. századi regényközlői hagyományt felélesztve, valójában azért, mert én sem szeretek túl hosszúakat olvasni, meg más dolgom is van, az észt a következő bejegyzésben osztom tovább - kíváncsi vagyok azonban, ti hogyan folytatnátok ezt a bejegyzést: mi a ti követek?)"