Megint meg tudták fogalmazni a magyar társadalom egyik égető és lényegi gondját. Igen polgárháború lesz, és nem is akármekkora, ha a dolgok érdemben nem változnak. Lehet őket szidni, hogy a kitörő háború kapcsán azt latolgatják, milyen esélyekkel indulna el a párt. De ez nem a fő gond, ez csak következmény. 

Az természetesen lehetséges, hogy egy esetleges polgárháborúban a Jobbik csapatai szervezetten mennének kisebbségek ellen (cigányok, zsidók, melegek), de szerencsére ez még csak feltételezés (még ha nem is megalapozatlan), de nincs még veszve minden. Kérdés igazából az, miért van egy polgárháborúnak reális esélye Európa közepén, s mi lehet a megoldás.

Felelősök

Ha valaki azt hiszi, hogy ezért egyik vagy másik politikai csoportosulás a felelős, az szerintem alaposan el van tévedve. Aki ebben az országban élt az elmúlt 10-15 évben, az ehhez hozzátett. Aki a szavazatával hozzájárult 2002-ben a MSZP győzelméhez, vagyis a Fidesz első bukásához (én is), aki 2010-ben megszavazta a Fidesz kétharmadát (én nem), az a jelen helyzethez hozzá tett. Nem akarom kisebbíteni a Gyurcsányi kormányzás felelősségét, pláne nem a Fidesz elmúlt két évének gyalázatát, de a jelen helyzetért valamilyen mértékben szinte mindenki felelős.

Azt ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy egy demokratikus és arányos választási rendszer megnyerésével kerültek döntési pozícióba a fenti pártok, amihez bizony tömegek kelletek, akik mint egyének választottak vagy így vagy úgy. Valójában a két nagy párt ugyanazt csinálja, habár amit a Fidesz megcsinál a kétharmad birtokában, az tényleg elképesztő.

Jelenlegi helyzet

Ezen folyamatok hatására ma semmivel sem jobb a helyzet Magyarországon, mint a kilencvenes évek végén. Sokan azt érzik, hogy a helyzet még romlott is. Gyakorlatilag kettészakadt a társadalom és a gazdaság. Aki multinál dolgozik, annak az élete, ha nem is Kánaán, de élhető. Akinek pedig kis cégnél jutott hely, vagy csak egy egyszerű alkalmazott, annak a máról holnapra élés marad. Az orbáni oktatás- és szociálpolitika az ő kitörési lehetőségeiket szinte teljesen ellehetetlenítette. Aki ugyanis nem tud eleget, annak az információs forradalom kellős közepén a jól fizető állások elérhetetlenek.

Aki egyről a kettőre akart jutni, annak a magas adóterhek, a támogatások nehéz megszerzése, hatóságok akadékoskodása állta útját, vagy csak a magyarok spontán irigysége. Aki esetleg bele ment egy devizahitelbe (elég sokan vannak), azoknak az elmúlt pár év okozott elég sok fejtörést.

Közben gazdasági téren is megy a háborús előkészületek sora. Folyamatosan újabb és újabb elvonások vannak, zárolják a minisztériumi pénzeket, miközben a Fidesz gazdasági háttere olyan mértékben előre tőr (monopolizál), hogy az mindenki más elől elszívja a megélhetési lehetőségek maradékát is. Ha nem működsz együtt a Fidesszel, akkor halálra vagy ítélve gazdaságilag. Ma már vannak olyan városok, hogy az emberek félnek kritizálni a kormányt. Azt látták a környék egyetlen nagyobb munkaadójánál, hogy aki nem Fidesz ajnározó, az inkább előbb, mint utóbb repült (akár 20 év kiváló munka után is).

A Fidesz gyalázatos és igazságtalan módon bebetonozta a hatalmát, s annak elvesztését is alaposan megnehezítette (lásd a kétharmados törvényeket). Gyakorlatilag a hatalmának megőrzéséhez az egyfordulós választási rendszer nagyon alkalmas: bőven elegendő, hogy ő legyen a legtámogatottabb párt, az nem számít, hogy ez csak 30 %. Ez viszont elégedetlenséget szül, illetve a most regnáló igazságtalan rendszerek továbbélését. 

És itt a kőr bezárult.

Egyéni megoldáskeresés

Sokan ezért elmentek külföldre. Ma Magyarországon mindenki ismer olyat, aki kiment külföldre dolgozni. Sokan úgy nyilatkoznak, hogy az emberi légkőr annyival jobb (a megélhetés feltételeiről nem is beszélve), hogy fel sem merül a hazatérés gondolata. És ennek hatására még több ember azt gondolja itthon, hogy bizony neki is mennie kell. Azok maradnak, akiket valami itthon tart (idős szülő, tulajdon, multi hátterű munkahely, nyelvtudás hiánya stb.), vagy akit a politikai széljárás változása előnyös helyzetbe hozhat.

Ez viszont azt eredményezi, arányaiban egyre több olyan ember lesz az országban, aki itthon maradt, de a jelenlegi állapotok számára nem megfelelőek. Egyre nő a feszültség, az elégedetlenség, s ez előbb utóbb az robbanni fog. Elindult a tömeges elszegényedés, s lassan három millió koldus országa leszünk újra, mint a húszas években.

Romakérdés

Ez az a pont, ahol nem lehet megkerülni Magyarország második államalkotó népét, a romákat. Főleg azért, mert a fenti egyéni megoldáskeresés legtöbbük számára elképzelhetetlen. Az alacsonyabb képzettség, magas munkanélküliség, sokgyerekes családok világára gondolok. Ehhez hozzájárul a gyakori mélyszegénység, az eddig is meglevő előítéletekből adódó hátrányok, kilátástalanság. 

Egy ilyen helyzetben természetes reakció az összefogás. A régi mondás szerint szegény ember vízzel főz, magyarán abból próbálnak kihozni minél többet, amijük van. Ereje a romáknak mindig is volt, és ezt a boldogulásukhoz használják is. Létező probléma a romák megfélemlítő magatartása, amire a rendőrség és a kriminalisztika nem adott hathatós választ. Az emberek félnek, ebből feljelentés, pláne büntető eljárás (csoportos garázdaság miatt) szinte soha sincs.

Mivel az összefogásra a magyarok igazából évszázadok óta képtelenek, ezt a romák kihasználják. Egy magyar számára az egyéni érdekek mindig is előbbre való volt a közösség érdekénél, mert sosem látta azt, hogy valamit tesz a közért, s abból neki is előnye származott (társadalmi vagy gazdasági téren). Ezért a  közösség érdeke mindig úgy alakult, hogy a kisebb ellenállás irányába haladt. Ezt meg kell törni, mert a jelen bajaink megoldása csak bátran, közös összefogással mehet.

Gárda színre lépése

Eredetileg néhány bőrfejűből álló csoport egy médiahekk részei voltak, hogy a Jobbik ünnepi megemlékezése bekerüljön a TV-be. Aztán akkora visszhangja lett, hogy életben maradt, fejlődött, önálló életre kelt. Ezen a későbbi betiltás semmit nem változtatott. Gyakorlatilag egy egyre fegyelmezettebb, alapvetően katonai irányultságú országos hálózat, mely a legnagyobb visszhangot a romák lakta területen való masírozással szerezte. Aki nem látja mi történik valójában, az nyissa ki a szemét. Ez a Hitlerjugend alteregója, ami akár egy Védosztaggá (SS) is felfejleszthető (lévén a tagjainak erősen ajánlja a fegyverek használatának ismeretét).

A Magyar Gárda bátor, néha vakmerő összefogással reagált az összefogásra, erővel az erő ellen. Igazából erre van szükség az adott helyzetben, meg kell védeni a romáktól az embereket. És erre várnak ők is. Ha kitör egy éhséglázadás , akkor nekik el jön az idejük  (pár éve volt ilyen Szlovákiában, hogy egy nem légből kapott elképzelés). A szegények közt nagyon sok roma is van, ideológiai alapon őket fogják bántani elsősorban, s a romákat sem kell majd félteni. Minden adott lesz egy jó kis bunyóhoz.

Jogi helyzet

Szerintem egy ilyen konfliktus kialakulását az államnak meg kell előzni (megakadályozni késő lesz). Erre találták ki a rendőrséget, polgárőrséget és az igazságszolgáltatást (tanúvédelmestül). A szociális feszültségek oldására normális országokban létezik a szociális háló, amit az elmúlt időszakban a Fidesz nemes egyszerűen kidobott az ablakon.

A mai magyar viszonyokat jól jelzi, hogy nincs valódi érdekvédelem, nem indultak kártérítési perek a drasztikus átalakítás hírére, s nem volt százezer ember sem az utcán, pedig ennyi ember csak a fővárosban van, kinek az életét tuti megkeserítik ezek a döntések.

A Jobbik tervei kapcsán a legnagyobb baj, hogy a csoportos garázdaság megítélése ma nagyon enyhe, általában csak felfüggesztett börtön jár érte. Ez azért van, mert az elfajuló garázdaság általában már súlyosabb bűncselekmény, s ekkor a garázdaság tényállása már nem kerül(het) megállapításra. Márpedig a gárda masírozása is ennek minősül (az én szememben), mert egyének, pontosabban egyének egy csoportja ellen irányul (és természetesen közösség elleni izgatás is). De ilyen ítélet eddig nem igazán született, ami pedig a megszüntető tárgyaláson történt (a gárdisták átvették az irányítást a bíróság épületében), arra nincsenek szavak. Gyakorlatilag az állam erőszak monopóliumát átvették, ami ugyancsak bűncselekmény, feljelentés pedig nem történt.

Megoldás

Nevezzük nevén a gyereket. Aki bűncselekményt követ el, az kerüljön a bíróság elé. Aki visszaélt a lehetőségeivel, azt számoltassuk el.

A MAL ügyéről semmi hír, a vérvádat felemlegető képviselő ellen nem volt még feljelentés sem, a Simicskára is ráférne egy alapos vagyonosodási vizsgálat. És persze az is kérés, Orbán Viktor miből vette a házát. A földbérletek kiosztása kapcsán is lehetne esetleg az eljárásokat támadni, nem csak közleményeket írogatni, földes zsákokat pakolgatni (egy teherautónyi föld szerintem sokkal jobb lett volna, csak hát ehhez valódi bátorság kell).

Ha az emberek azt látják, hogy aki vét, annak számolni kell a következményekkel, akkor majd mernek maguk is felszólalni az őket ért sérelmek okán. Ami igazából a nyugati demokráciák (népuralmak) erejét adja, az az igazság és a másik érdekének következetes tisztelete. Persze politikai korrektség sok gondot elfed arrafelé, de ennél nagyságrendekkel több disznóság mellet megyünk el idehaza nap mint nap.