A belpolitikai jelenleg legizgalmasabb témája, amiről mindenkinek van véleménye a 10 millió politológus országában: együtt vagy külön az orbáni rezsimmel szemben?
Pedig a kérdés kemény, mint a kád széle – legfőképpen a pártoknak, de ne áltassuk magunkat, az országra is döntő hatása van. Ugyanis ami rövidtávon evidensnek látszik (összeborulni), lehet, hogy már középtávon is visszaút a mai viszonyokba. Ami ma egy igásló csőlátásának hat (külön utak), az holnap éleslátó taktikai érzék lehet. De persze az is lehet, hogy mindig a legcélszerűbbnek látszó megoldás tényleg a helyes, minek túlgondolkodni...
Bármi döntsenek is a kérdéssel élesben szembesülő szerveződések, ítéletet a választók fognak végül mondani, az ő preferenciáikat pedig legfeljebb sejteni lehet. Ebben voltak már akkora pofára esések, mint amekkora telitalálatok a történelemben.
Miért nehéz a kérdés? Azért, mert az ellenzéki alakulatokat csak az anti-fidesz érzés és a demokrataság köti össze (egyeseknél ez teljesen hiteles, másoknál inkább csak szódával, de azért tűréshatáron belül) – ez normális esetben azért elég karcsú közös alapnak. A kérdés az, hogy rendkívüli-e annyira a helyzet, hogy az ellenzéki oldal bármilyen szintű szervezetei az együttműködést, esetleg összeállást válasszák markáns különbözőségeik dacára?
Több és nagyobb súlyú ugyanis az, ami elválasztja őket: leginkább a céljaik egy együttműködéssel, és az, hogy mit is képviselnének egy kormányváltó siker esetén. A célokat amúgy még közös nevezőre is lehet hozni, de a múltjukból és elképzeléseikből nagyon eltérő kép bontakozik ki – ha egyáltalán kihámozható valami némely pártok és mozgalmak megnyilvánulásaiból. És ez itt a bökkenő.
Ez elől a probléma elől akkor sem dughatjuk a homokba a fejünket, ha most csak arccal előre egyetlen célként a jelenlegi kormány leváltását látjuk magunk előtt. Itt ugyanis államot, demokráciát és gazdaságot kell majd újjáépíteni, valamint az elmúlt 150 évtől gyökeresen eltérő politikai kultúra és társadalmi kohézió szilárd alapjait kell lerakni (ahogy ezt mások is megírták már).
Viszont az ellenzék csapdahelyzetben van, ha cselekvési helyzetbe akar kerülni. Az összeborulás lehetősége egyáltalán csak azért merülhetett fel, mert egyik hiteles ellenzéki erő sem jelent önmagában valódi ellensúlyt ilyen-olyan okokból. Kétséges az is, hogy 2014-re bármelyik hiteles vagy ebben kihívásokkal küzdő ellenzéki erő azzá növi-e ki magát, illetve ha ez megtörténne, ki van-e egy ilyen párttal a magyar demokrácia segítve vagy csak elitváltás történik, de az üzletmenet (a szóhasználat véletlenül sem elírás) ugyanaz lesz?
Ez - új választási törvény ide vagy oda - nem a Fidesz sara. Az, hogy ebből a sajnálatos helyzetből mit hoz ki az ellenzék, az csakis önmagán múlik. Az összeborulás önmagában nem megoldás semmire, minthogy célnak is csak minimum lehet a Fidesz kormány leváltása. Egymás ellen harcot vívni (akár csak a felszín alatt, életveszélyes luxus, mint ahogy életképes program nélkül hiteltelen a küzdelem a kormány leváltásáért.
Az ellenzéki erőknek ebben a helyzetben modus vivendit kell találnia, meg kell tanulnia együtt élni a nyilvánvaló és jogos antipátiák, eltérő vízióik ellenére is. Ennek első lépése a fegyverszünet akkor is, ha mindannyian tudjuk, a felszín alatt sosem fog leállni az egymásnak beakasztás. Már ez felszabadíthat annyi energiát, ami az önépítéshez és a programalkotáshoz szükséges. Ha ez a lépés megvan és mindenki érzi, hogy nem vesztette el az arcát és választóit, jöhet a párbeszéd. Ehhez nem kell feltétlenül kerekasztal. Szövetségkötés meg választási együttműködés 2012-ben pláne nem - de kell józan belátás, önmérséklet és nyitottság. Nehéz - mindegyik párt bukta el már valamelyiket - de azért nem kivitelezhetetlen, ha odafigyelnek.
2014-ig kiforrja magát, hogy kik akarnak vagy hitelvesztés nélkül kik kivel tud együttműködni és miként. Vagy kinőnek-e olyan csoportok, akiről elhiszik, hogy önmagában is állni képesek a sarat az egyfordulós választásban.
Ti mit gondoltok erről?
