top-image

Az előző posztban nem tudom, mi vezette a kezemet a klaviatúrán: a vágyvezérelt gondolkodás, a nyomásgyakorlás (hehe) szándéka, vagy valami más. Akárhogy is, benéztem.

Schmitt marad, ami arra utal, hogy a fideszes fiúk nemcsak végtelenül cinikusak és korlátoltak, de már a hatalomtechnika üzemeltetése sem megy nekik. Kivételesen egyet lehet érteni a századvéges ifjabb Lánczival abban, hogy Schmitt pozícióban maradása csak az ellenzéknek jó.

Az országnak nyilván nem érdeke ez - ki szereti, ha röhögnek rajtunk? (Economist: Magyarország elnöke - Másolt, de nem plagizáló).

De nem érdeke Schmitt maradása a Fidesznek sem: az ellenzékben következménynélküliségről eszet osztó párt ismét csak a "kettős mérce", a "seggszáj" és a "vastagbőr" rovatokban szerepel - hiszen azt továbbra se gondolja senki, hogy Schmitt Pál saját döntése lenne az, hogy nem mond le.

Ha a "nemzet egységét" megtestesítő elnöknél nem fontosak olyan erények, mint az intellektus, becsület,tisztesség, szavahihetőség, legitimitás és reputáció, akkor mégis csak Schmitt Pálnak lehet igaza: „valószínű más egyéb kvalitások miatt” választották köztársasági elnökké.

Meg sem jelent az a hír az Indexen, ami egyértelművé tette, hogy a Fidesz elengedte Schmitt Pál kezét.

"jogalkotási rutineljárás miatt kell változtatni a parlament működési szabályain", "nem Schmitt Pál leváltására vagy lemondására készülnek", írja a hvg.hu fideszes forrásokra hivatkozva. Hát persze.

Nem elég, hogy Schmitt összeollózta a doktoriját és hazudott róla, és ezt jövő szerdai "ítélethirdetésében" várhatóan egyértelművé teszi az ügyet vizsgáló bizottság.

Szegény Plagi bácsi pechére az a Fidesz, amely három részre szakadt a kommunista múlt feltárása ügyében, sehogy sem tud olyan, a választók előtt is védhető megoldást találni, ami ne érintené a szocializmus alatt miniszterhelyettesi rangban sportvezető Schmittet. Akinek ráadásul további komoly kérdőjelek vannak a múltjában...

Miért érezni némi kárörömöt a posztban? Elvégre Pali bácsi egy kedves, joviális ember, nem árt senkinek. Csak éppen egy korlátolt, gerinctelen figura, akit kizárólag azért választott ki Orbán Viktor, mert tudta, hogy buta, hiú és könnyen kézben tartható, és véletlenül sem fog okvetetlenkedni, ha éppen a jogállamot lebontó törvényeket kell szignálnia.

De elkészült a nagy mű, felépült a centrális erőtér intézményes leképezése, nincs többé szükség Schmitt Pálra. Ezért lemondatják, és megválasztanak egy, akár még tiszteletreméltónak is mondható új elnököt. És még ők lesznek a jófejek.

De ne tévedjünk: Schmitt Pál bukása egyben Orbán személyes lojalitásra építő autoriter politikájának is a bukása lesz. És ezért köszönet illeti a Schmitt ügyeit feltáró és ügyesen napirenden tartó HVG-t, valamint az ügynökügyet előhúzó LMP-t.

Az OVB-nak fennállása során voltak nagy formátumú és kevésbé vállalható időszakai is, a tagok átlagos gerinckeménységi mutatója és értelmi kapacitás kvóciense függvényében.  Az nyilvánvaló volt,  hogy most, amikor a Fidesz pártközpontjából  irányítják, az utóbbi periódus jön a ciklusban és kizárólag politikai döntések fognak születni minden olyan esetben, amikor a szabályok nem adnak közvetlen választ a problémákra.

De azt talán még most is sok és minden oldalon szemöldökrángást okoz, ha egyértelmű szabályokkal és joggyakorlattal szemben hoznak döntést. Ezt a mutatványt sikerült is abszolválniuk, amikor az LMP szombati, az aláírásgyűjtésük célegyenesébe forduló performanszát elkaszálták, ami nem csak gyomorszorító, hanem látva az LMP egyenlőtlen küzdelmét, még a Fideszhez képest is pitiáner lépés.

Az LMP-s delegálton kívül csak 2 tag volt férfi a testületben és állt ki az igazságért. Őket tisztelet illeti, bármi is volt az indítékuk. Szomorú, hogy ez egy olyan időszak, ahol a közmegbízatás szakszerű és lelkiismeretes elvégzése közepes méretű hőstettnek látszik és nem mindennapos érdektelen adminisztrálásnak.

És ahol úgy érzi az ember, még a laikus is, hogy alappal megkérdőjelezhető a jogi és szakmai döntéseket hozó testületek munkája mert a kormány olyan sikeresen magához láncolta őket és vette el ezáltal minden hitelességüket, hogy még ott is politikát és részrehajlást fog keresni az ember, ahol ténylegesen nincs is. Normális közéletben ez nem fordulna, nem fordulhatna elő. Ez a közbizalom eljátszása, ami megbocsáthatatlan bűn. (Hogy ilyen könnyen, sokszor az érintettek pucsításával ment mindez végbe, csak tovább keseríti a pirulát, de ez egy másik szomorú történet.)

Miután a jogot a politika engedelmes szexrabszolgájává törte be a Fidesz, még elég brutálisan meg is erőszakolja. Miközben a többségi döntnökök lefogják neki. Szégyelljék magukat.

A Nyugdíjas a politika rettegett eszköze. Igen, nem alanya, de még csak nem is tárgya. Hanem a politika szereplői számára kb. egy hamis kutya szájkosárral, akit két lábon járó Maslow-piramisként viszonylag könnyen lehet manipulálni: magunkhoz édesgetni vagy ráuszítani valakire.

És mindezért legkevésbé a most nyugdíjasokat lehet bántani. Akikbe a kommunizmusban beleivódott a minden ingyen van hazugsága, a rendszerváltáskor az idegőrlő anyagi bizonytalanság, majd a hellyel-közzel konszolidálódó és gyarapodásnak induló 2000-es évek végén mindezt először megint megrengette a gazdasági válság,  majd teljesen lenullázta a Fidesz-kormány a jogbizonytalanságba taszítással.

Nem meglepetés tehát, ha kijelentjük, hogy a nyugdíjasok ilyen módon való "beidomításának" a felelőssége a mindenkori politikai osztályt terheli. De azért ez sem teljesen fekete-fehér. A Kádár kori ingyenebéd súlyos örökségtől megszabadulás  mára egyet jelenthet a politikai öngyilkossággal, ami súlyos pillanatokat okozott és fog okozni minden progresszív országjobbító politikai szándéknak.

Dícséretes módon az LMP - minden korábbi rosszul végződött próbálkozás ellenére - a krédójához híven megpróbálta megugrani az emberfelettinek tetsző magasságot és pénzügyi ésszerűséggel, társadalmi igazságossággal felszántani a magyar ugart.

Jött, látott, és...belebukott - legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Javaslatuk, miszerint a nyugdíjasokat is csak legfeljebb 90%-os kedvezményt illethesse meg a tömegközlekedésben nemcsak a tömegközlekedés áldatlan állapotán segített volna valamelyest a nyugdíjasok minimális tehervállalásával, hanem "mellékhatásként" a társadalmi szolidaritást és a nyugdíjasok társadalmi képét is erősítette volna. Ezek pedig nem forintosítható, de elengedhetetlen feltételei egy egészséges közösségnek.

De az LMP a Fidesz erkölcsileg legpotensebb ellenfele, aki még népszavazási kampánnyal is merészelt kitörni a centrális erőtérből, és így egy címoldalas és összpályás letámadást nyert. De a politika már csak ilyen, ez nem is volt  vagy lehetett meglepő.

De ami ez után következett, az annál inkább. Nyilvánvalóan a népszavazási aláírásgyűjtés sikerét féltve az LMP politikai hibára hivatkozva visszakozott javaslatától. Ezzel nemcsak egy nagy lehetőségtől fosztotta meg a magyar társadalmat, de politikailag gyávának és határozatlannak bizonyult. Ezeket csak a Fidesz engedheti meg magának jó ideje, ebben még az MSZP is belebukott. A visszatáncolás eredménye több, mint kétséges, a kitartás potenciális nyeresége végtelen lehetett volna pártnak és országnak egyaránt. Ez volt az igazai politikai hiba.

Sajnálatos, hogy így alakult. Csak remélhetjük, hogy lesz még lehetőség kijavítani, hisz az ilyen kezdeményezések mindannyiunk érdekét jelentik. Az LMP pedig csak remélheti, hogy lesz is még rá fogadókészség a szavazókban.

Az elmúlt két hétben két ellenzéki megmozdulás is legalább kormányváltó célokat álmodva rendezett tüntetést a fővárosban. A Szolidaritás a parlament előtt, a Milla az Erzsébet hídnál.

A két mozgalom és márciusi megmozdulásaik között hosszan lehetne sorolni a különbségeket (szociológiai háttér, mondanivaló, stílus-faktor, stb), de az igazán szembeötlő az volt, amiben nagyon is hasonlítottak egymásra. Ez pedig az a nagyon sajnálatos tény, hogy ebben a formában elérték lehetőségeik és mozgósító erejük végét.

A tüntetéseken ugyanazokat panaszokat ismételgették, ugyanazok az arcok, ugyanazzal a koreográfiával. És hiába van mélyen igazuk, valódi és friss tartalom nélkül  rikácsoló wannabe diákvezérekkel nem lehet sem tömegeket megmozgatni, sem az érdeklődést fenntartani.

Március elején nyilvánvalóvá vált, hogy a bejáratott parlamenten kívüli ellenzéki  tömörülések válaszúthoz érkeztek. Ha ugyanúgy folytatják, amit elkezdtek, akkor a rapid eljelentéktelenedés lesz a sorsuk, unalomba és szürkeségbe fulladnak. De akár a következő szintre is léphetnek, aminek lehetőségét kiharcolták maguknak, és párttá alakulva, arcokat és programokat kezdenek felépíteni. Ez az út  nagyon nehéz és sokba kerül, de nem lehetetlen - az LMP az élő példa rá, ami tulajdonképpen ugyanígy indult.

Fennáll még egy harmadik lehetőség is persze. Visszafarolni a pártosodás előszobájából és új pettingelésbe kezdeni az anti-fidesz érzelműekkel,,megadva a lehetőséget nekik, hogy ne csak pártzászlók alatt tiltakozhassanak. Underground légkörű, ad-hoc mozgolódássá válni ismét, ami meghökkentő, ütős és ezért tömegeket megmozgató, nagy média visszhangot kiváltó performanszokkal tiltakozik a kormány egy-egy újabb húzása ellen.

hatalmas vesztesége lenne a magyar demokráciának és civil kurázsinak az éppen most izmosodó mozgalmak kimúlása. Persze az lenne a legjobb, ha az egész okafogyottá válna már - de ehhez rajtuk keresztül is vezet az út.

A Fidesz új közlekedési törvénye rányomja a halálcsókot a tömegközlekedésre, ha azt elfogadják. A különféle lobbizások nyomására pedig miért ne fogadnák el?

Kivégzés

 A törvény lényege – amellett hogy leépítik a vasúti közlekedést, és kirúgnak egy csomó embert – hogy ki lehet szervezni egyes részeket akár a BKV-ból, akár a MÁV-ból. A pályázatot elnyerő vállalkozónak pedig semmilyen szolgáltatási kötelezettsége nem lesz. Magyarul, lenyúlhatja a bevételt.

Ennek a felállásnak talán nem kell részletezni az eredményét: a pályázatot nyerő (vagy csak valahogy megbízott vállalkozó) megkapja, mondjuk a 7-es buszcsalád üzemeltetési jogát, ami nyereséges. A többi, veszteséges vonal a BKV-nál marad, vagyis tovább nő a BKV vesztesége. Az pedig majdnem biztos, hogy a cég hiányát az adófizetők pénzéből fogják fedezni. Ráadásul a két említett cég anyagi helyzete ismert, mindkettő rendkívül nagy adóssággal rendelkezik, egy ilyen intézkedés akár ki is végezheti őket.

 "Lobbi ügyek kormánya"

 A Fidesz korábban rengeteget papolt arról, hogy nem lett volna szabad annyi mindent privatizálni, mert a cégek csődbementek, mindent szétloptak, stratégiai vállalatok mentek tönkre, kerültek külföldi kézbe (lásd Pécsi Vízművek). Ezzel az intézkedéssel most ők adhatnak ki, ki tudja kinek, egy stratégiai ágazatot.

Ebből is látszik, hogy a Fidesz ugyanolyan, mint az MSZP: mindent eladnak és ezzel tönkretesznek. A privatizációban csak az zavarta őket, hogy nem ők osztogathatták szét az állami vagyont a saját embereiknek. Az elmúlt időszak törvényei alapján (dohány, egészségügy) kiderül, a Fidesz méltatlanná vált a „nemzeti ügyek kormánya” kifejezésre, sokkal találóbb, az „önös ügyek kormánya” kifejezés.

Itt az ideje, hogy befejezzük végre a gondolatot. A poszt 2. részében népszerűséget hajhásztunk és a mellett törtünk lándzsát, hogy jó sok közpénzt költsünk a képviselőkre és a pártokra. Tehetségünkhöz mérten igyekeztünk meg is magyarázni, hogy miért is lenne jó ez. A 3. és egyben befejező részben a megvalósítás egy-egy lehetősége lesz terítéken.

A képviselők tiszteletdíjának kérdése annyira evidens és annyit beszéltek már róla 21 év alatt. Fura, hogy mégis egy helyben toporgunk, ugye? (Illetve sajnos mégsem, de ez a politikai közhelyek világába vezető ösvény, amit mindenki fúj, aki valaha volt fodrásznál  vagy hallgatta a mellette ülőket a buszon, úgyhogy vissza is fordulunk róla érdemi irányokba.)

A képviselőknek igenis prémium kategóriás tiszteletdíj kell, hogy járjon - és progresszíven: aki többet vállal annak arányosan több. Akinek meg több a költsége, mert az ország másik végéből jár a munkahelyére, azt illesse meg kompenzáció. Természetesen számla ellenében, átláthatóan. Nem értem, miért olyan nehéz ez? Az átláthatóság rengeteg indokolatlan frusztrációt megszűntet - még ha sajnos nem is gyógyír mindenre, lásd később -, a közpénz mértéktelen elfolyását pláne, mert azért a cikinek is van határa legtöbbünknél.

A pártok támogatása is csak elsőre tűnik fogas kérdésnek, de a válasz egyszerű rá - azoknak legalább is, akik tiszta viszonyokat szeretnének. Ha nem azt akarjuk - és miért akarnánk? - hogy a legbefolyásosabb szerveződések csak kevesek érdekeit jelenítsék meg (azokét, akik pénzelik őket) akkor mindannyiunknak kell áldozni arra, hogy megjelenítsék a lehető legszélesebb érdekeket, a miénket.

Ennek legnyilvánvalóbb módja, ha az állami támogatást, a közpénz biztosítását sokszorozzuk meg ilyen-olyan mutatók szerint. De van egy talán még ennél is jobb módszer, amit Lawrence Lessing, a liberális demokráciák szerkezeti hibáinak javító szándékú kritikusa, a szabad kultúra mozgalom egyik úttörője pendített meg. Ő azt javasolja, hogy az állampolgárok adójuk egy  pici részével támogathassák a nekik szimpatikus pártokat, akiknek így végre nem a lobbiérdekek kiszolgálása lenne az út az életben maradáshoz. A transzparencia nem elég, mert önmagában csak annyit érünk el vele, hogy az orrunk előtt zajlik a szabályosság határán még éppen belül lévő boltolás. Hát, részemről megvettem...

Mindezért a pénzért azonban nekünk, az állampolgároknak, mint munkáltatóknak ki kell préselnünk a korrekt ellenszolgáltatást, a megfelelő és tisztességes munkát, - ha magától nem megy. Más helyettünk ezt nem teszi meg. És erre nálunk van a demokrácia legerősebb eszköze: a politikai felelősség érvényesítése. Éljünk vele! Ne higgyük el, hogy a másik csak rosszabb vagy úgysincs változás. Lesz, ha mindenkinek belevésődik a fejébe, hogy nem lehet büntetlenül megtenni mindent és a szemünk közé nevetni, hogy úgyis rám szavaztok ezután is.

Amiből kiindultunk: a demokrácia drága és bizony sokszor korrupt. De a diktatúra  meg fogalmilag korrupt, mert ahol mindent meg lehet tenni a hatalomnak, ott a legkisebb és demokráciában természetes jogot is súlyos pénzért árulják - és ez  ezerszer drágábbá teszi a leglomposabb demokráciánál is. 

Nincs ingyenebéd, de ha áldozunk rá, remek vendéglátásban lesz részünk. És ne hagyjuk, hogy kilopják a hozzávalót!

Megdöbbentő a magyar média. Mintha nem e világban élnének a szerkesztők, főszerkesztők. Mind az online, mind az egyéb elektronikus sajtó, de a papír alapú termékek is meghunyászkodva kussolnak.

Pedig az ember lemegy egy aluljáróba és azt látja, hogy konok elkötelezettséggel telített tekintetű emberek sora gyűrűzik egy zöld színű, apró stand körül. Tumultus van, mindenki nagykabátban görnyed egy kicsiny asztal, vagy kopott vasalódeszka, vagy csak saját térde fölé és valamit határozott mozdulattal körmöl.

Mi folyik itt?

Igen tudjuk, népszavazás. Négy igen fontos kérdésben. Tudjuk. Ti, én, meg ők, akik aláírják. Akik évek óta itt élnek ebben az országban; azok, akiknek elege volt az előző kormányzásból és kipenderítették a vezetőket azért, hogy egy jobb világot ígérő hatalmat szavazzanak maguk fölé; azok, akik aztán rájöttek, hogy ez a hatalom is csak az ő hátukon vágja a fát, és belőlük próbálja kiszorítani az utolsó leheletet, kipréselni az utolsó fillért, elroppantani a gerinc utolsó csigolyáját.

És ki az, aki nem tudja mindezt. Nos, igen. a magyar média. Merthogy erről az egész aluljáróforradalomról egyetlen szót sem szól. Vagy csak rendkívül marginálisan. Szégyen ez.

Persze ne naivkodjunk. Se a jelenlegi hatalomnak nem érdeke, hogy túl nagy publicitást kapjon az LMP kezdeményezése, mert még a végén az általuk oly nagyra tartott nép rúgja tökön őket, se a szocialista tábornak nem, hiszen nem ők állnak mögötte, így ha túlzottan sokat beszél erről a saját sajtójában az értékes szavazatokba kerülhet neki is a végelszámolásnál.

Ilyen ez a magyar média. Sajtószabadság az van. Mégis befogják a pofákat.

Az LMP hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy nemzeti együttműködése kényszerítse a Fideszt (formálisan persze népszavazása kiírása a cél, az eszköz pedig szociális kérdések).

Tekintve, hogy a kérdések olyan vérperzselőek, mint egy nagyipornó, és a gyűjtési időszak több mint felét átaludták, elég merész húzás. A benne rejlő lehetőségek Magyarország számára azonban nagyobbak, mint hinnénk. A kockázatok meg az LMP-nek nagyobbak, mint valószínűleg belegondolni mernek.

Ha egyedül összegyűjtik a szükséges aláírásokat, azzal életrevalóságukat bizonyítják, végleg. Ha ellenzéki és civil tömörülések segítségével ugorják meg a lécet, akkor az ellenzék mozgósítási képessége lesz nyilvánvaló, megerősítve, hogy a január 2-i tüntetés sikere nem volt véletlen. De ami mindkét esetben igazán fontos: megtudhatjuk, hogy az állampolgári apátia tart-e még vagy elérte a Fidesz bolondéria azt a kritikus tömeget, ami a tipikusan nem streetfighter magyar népet is kimozdítja bevásárlókocsi mögül.

Ha ez sikerül, az egyet jelent a kezdeményezés megragadásával, ami a december 23-i sikerek után már-már teljesen kicsúszni látszott az ellenzék, illetve az LMP kezéből.

És éppen ezért nagy a kockázat. Ha ez a merész húzás nem jön be, akkor nemcsak az LMP-re kezd el rászámolni a történelem nevű bíró, hanem közvetlen engedély lesz a Fidesznek, hogy tekerheti tovább a préskart. Ez a kezdeményezők hatalmas felelőssége: egy elcseszett akcióval sokakkal többet árthatnak az általuk felvállalt ügynek, a közjónak, mint ha hagyják, hogy a Fidesz döntse romba magát módszeresen.

Fura mód a mainstream média jobbról vagy balról rövid pórázon tartott része (azaz a kb 90%-a) sem hallgatja agyon a gyűjtést. Ez egy külön érdekesség és a poszt kereteit meghaladó gondolatkísérletet is megérne. Csak egy biztos, nem önzetlenül, a sikerért izgulva - de végül is az eredmény a fontos.

Mi szurkolunk, aláírtunk. Írjátok alá ti is - sokan, elegen.

bottom-img