top-image

Elméletileg nagyon érdekes heteket kellene élnünk. Félidőben a kormány, a táncrendnek megfelelően egyes arcok ki-, mások felfelé buknak belőle, vannak igazi előrelépések is. Hőzöngő kormány, nyavalygó ellenzék. Nyírő temetés, tárgyalások az IMF-el, stb, stb, stb, stb...

Az egész halálosan unalmas. Írni is alig van kedv. Mindig ugyanaz a koreográfia, ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a panelekkel, de ami a legzsibbasztóbb: ugyanazzal az eredménnyel, illetve eredménytelenséggel. A frontvonalak megmerevedtek, senki nem tud tartósan elfoglalni egy lövészárkot, növekszik a senki földje. Ami a kormányoldalról eltűnik, az nem jelenik meg az ellenzékin.

És ez még lehet, hogy jó is, mert félő, ha megjelenne, az a Fidesz álellenzéki lelki társánál, a látens kormánypártnál jelenne meg és alapos okot adna a félelemre, hogy 2014-ben végre ágyba is bújhatnak és 4 év kerülgetés után egy alaposat dughatnak.

Ebben a fullasztó apátiában a Képviselő Funky fanyalgása ellenére pici friss levegő a Simicska fotóval indokolt LMP-s Btk módosítás. De csak egy pillanatnyi felvillanás, a lényegen nem változtat. Azon, hogy nincs kilátás 2014 utánra, nehéz belelátni a bénult, magukat összekaparni vagy a feladathoz felnőni képtelen ellenzéki pártokba a kormányváltó perspektívát. A fel-fel kapott lendületek sorra kifulladnak, ami komoly strukturális gondokról árulkodik az ellenzék háza táján. Ez a blog, én is szeretek sok mindent továbbhárítani az magyari népre, de azért ez sem lehet magyarázat mindenre...

Ebben a nyomasztó spleenben minden politikai hírt versenyképtelennek értékelek azzal a fényképsorozattal szemben, ami Romy Schneiderről jelent meg az Indexen. Fotók egy németesen szép (azaz alapvetően csúnyácska, de kipofozható) nőről, akinek kicsit üstökösszerű és végzetekkel terhelt élete volt, és amely fotókban olyan érdekes látni a '60-as évek Nyugat-Európájának kultúrpezsgését és csillogását, hogy az embernek azonnal francia és olasz film-nézhetnékje támad...

Nézegessétek a fotókat, igyatok jeges kávét, nézzetek filmeket és szarjatok bele a politikai hírekbe. Ha valamire érdemes lesz figyelni, hallani és látni fogjátok - amit nagyítóval kell keresni, az annyit is ér...

A mocskos pénztől, a visszacsurgatott közbeszerzési millióktól, pár befolyásos üzletember érdekeitől, a rövidtávú populista haszonszerzéstől a demokratikus normák kárára, az állami szervek befolyáslásától, a gazdaság magához láncolásától, a pénzpiacok haverok érdekében befolyásolásától.... Folytassátok a sort!

A polgárok is tartsák el magukat! A megvezetéstől, a gondolkodás nélküli cselekvéstől, a kényelmes beletörődéstől, az önként vállalt vakságtól... Folytassátok a sort!

A politika tartsa el! A szerencsétlenebb sorsú polgárokat és a demokráciát. Mást ne nagyon, de őket, ezeket feltétlenül.

A polgárok tartsák el! A szerencsétlenebb sorsú társainkat. A politikát, ami eltartja magát és magától.

Közös ügyeinkért nem kár áldoznunk, hisz a mi javunkat is közvetlenül szolgálja. Ha ezt elmulasztjuk, magunknak ártunk. Ahogy akkor is, ha nem kérjük számon a politikán a rábízott vagyont.

Korábbi posztunk aktuálisabb és váteszibb, mint akkor volt - olvassátok újra.

http://alloviz.blog.hu/2012/03/13/kollektiv_kepmutatas_3

 

 

A szokásos belpolitikai hajmeresztések és a görög válság újabb fordulatai helyett javaslom, tekintsünk 2 héttel vissza, a francia elnökválasztásra.

Ennek a csodája is három napig tartott, a világ nem fordult ki a sarkából, az élet megy tovább - ami a stabil demokráciák egyik nagyszerű jellegzetessége -, de ha jobban belegondolunk van mit levonni belőle. Már csak azért az érdekességért is, hogy a franciák  egyelőre ötödik köztársaságában N. Sarkozy lett a második, akinek nem lett második.

A "miért?"-re biztos összetett a válasz és sok párhuzamos valóság vagy egymást ki nem záró magyarázat létezik, de amiről meg szeretnék emlékezni itt az a leglényeg: egy gyenge és jellegtelen jelölt győzött le - persze nem is földcsuszamlás szerűen - egy erős és karakteres, ráadásul pozícióban lévő, annak minden stallumát maga mögött tudó ellenfelet. Aminek lehetősége szintén a stabil demokráciák egyik pozitív sajátossága (bár ennek nagyszerűségében már nem vagyok teljesen biztos).

A feleknek ezen tulajdonságai egy az egyben leképezik ideológiai oldaluk jellegzetességeit (legalábbis a jelenlegi Európában): a teszetosza, bizonytalan, helyét nem találó baloldal és a tökös, rámenős, tudatos jobboldal. Nem kérdés, hogy Sarko a vonzóbb egy apafigura komplexusos (legalább is eddig annak látszó) társadalomnak és mégis a pudingnak is csúfolt F. Hollande nyert.

Pedig ha valaki, hát Sarkozy aztán a legális és fair eszköztárból minden létezőt fogást bevetett, ami megdobogtatja a jobbos szívet: rendpárti, kissé xenofób politikát folytatott, anyahajón parádézott és gloire-t fényesített Líbiában, európai egyik vezető államfőjeként haknizott, elárasztotta a bulvársajtót az új és elég jó nőjével együtt, mindig skatulyából volt kihúzva.

Nehéz elhinnem, hogy az lett volna a veszte, hogy a gazdasági válságban a kezdeti bezárkózási tapogatózások után mégis felelős államférfiként viselkedett és európai megoldás egyik szószólója lett. Vagy hogy nem oldódott meg a válság Franciaországban (az egész világon nem, önmagában ott sem fog, még ha úgy is látszik néhol).

Lehet, hogy pont ez a nagy parádézás és ez a tökösség volt már túl sok? Lehet, hogy az ezerrel nekimenés lett fárasztó? Lehet, hogy a társadalom egy kicsit lassítana? A politika arról is szól, hogy észleljük a társadalom lélektani változásait és az a jó politikus, aki ezt le tudja követni (elvhűségen belül persze - amitől nem jó politikus lesz, de annál jobb ember..). Lehet, hogy Sarkozy csak ütemet tévesztett és így rálépett a francia társadalom lábára a politikai násztáncban, míg Hollande csak egy helyben ringatózott a parkett szélén és így rosszul sem lépett...

De az nem érdem, hogy valaki nem csinál hibát, mert nem is tesz semmi merészet és az nem korrekt, ha valaki meg igen, és persze hibázni is fog, amire jön a bünti. És ha valaki egyszer bekerült középre ott nem lesz elég egy helyben topogni - mert az ilyet is hamar visszapenderítik és jó hosszú időre petrezselymet árulni.

Mert lehet, hogy nem hibázik, de hosszú távon inkább az a menő és az alfahím, aki a tesz, és így a hibáit is elnézik egy ideig, amíg túlmozgásos nem lesz.

Ezt ajánlom a baloldal figyelmébe.

 

Itt van egy alapvető félreértés: a Székely himnusz (a továbbiakban: SZH) nem a székelyekről szól. A SZH-nak annyi köze van és úgy a székelységhez- figyelem csavar következik és kikacsintás jobbra, hogy ott is értsék -, mint a Lily Marlene-nek (nótának és filmnek) a náci katonai sikerek iránti nosztalgiához. Ehhez a gondolathoz ajánlok egy 3 perces kitérőt, ami választ ad annak, aki még keresné.

A SZH a régi típusú, kelet-európai jobboldal eszmerendszerének rekvizituma, ami olyan, mint a fán élés - akár mindkettő visszatérhet még, de 1 perc gondolkodással belátható, hogy a jövő nem ebben az irányban van. SZH-t énekelni pótcselekvés: ha nincs épkézláb válaszunk egy kérdésre, elő lehet kapni aztán meg hőbörögni, hogy ki nem üvölti teli torokból és a probléma el van takarva. Rafinált...!

Szegény LMP tökeit szorongatják ezzel jelenleg jobbról, az meg feszeng és izzad ahelyett, hogy reflexből odafejelne: nem énekeltem, oszt' jónapot, akinek nem tetszik, várja a jobbik...A bátorság szexi.

Na de vissza a témához. Van egy másik lényeges csúsztatás is székelység témában. Már az is (székely) bicskanyitogató, ahogyan szűrös-pruszlikos, ízesen beszélő, egész nap népdalokat danoló  és búcsúban vagy körmeneten szocializálódott együgyűeknek szeretnék látni és tüntetik is fel jobbról Romániába szakadt nemzettársainkat. De arról a középiskolai történelemórán megtanított tényről elfeledkezni, hogy nem minden erdélyi magyar = székely, hanem vannak magyar-magyarok is Erdélyben, az már elég homályos fókuszra utal, ami önmagáért beszél magyarságismeretet illetően. Ezt bizony nem az anyatejjel szívjuk magunkba, ellenben a nacionalista közhelypufogtatás képességével.

És hogy a többi elcsatolt országrész magyarsága is le lenne tudva ezzel, arról megkérdeznék pár vajdasági vagy szlovákiai magyart...

Erről a kutyafittyes pitymallásról nékem áz álábbi ádoma jut szembe - Hofi Gézatól hallottam válaszul arra, hogy a Magyar Humort kérték rajta számon.

A székely és a fia kaszál. "Édesapám, rokonunk nekünk a Gergő bácsi?" 5 perc néma kaszálás után az apa: "Már mér' lenne rokon?" Fiú: "Há', mer' megbaszta édesanyámat?" Újabb 5 perc néma kaszálás. "Akkor rokon."

Jó lenne nem kuriozitásként, ügyefogyott, de szeretnivaló kistestvérként kezelni a határon túli magyarokat. Csak úgy, mint saját magunkat.

És ha már székely himnusz: az "A csitári hegyek alatt"-nak továbbra sincs kihívója.(Igaz normális előadása sem nagyon a netes videók között, csak gagyi gagyi hátán, vagy a kodályi hochkultur verzió, úgyhogy örömmel fogadok ilyen linket)

Kedves Olvasó!

Kis szünet után nagyot húzunk.

Vendégposztot közlünk. A szerző nem kommunikációs szakértő és tanácsadó intézete sincs a témában. A szakma egyszerű veteránja, obsitos. Tapasztalatait a politika frontján és hátsó udvarában szerezte. Kilétét borítsa homály.

Valamennyire idealista bloghoz képest gondolatai nyersek és Machiavellit idézőek. De éppen idealista blogként kell teret adnunk az eredeti és őszinte hangnak, ami nem szart akar cukrozni, hanem tükröt tartani. Illetve egy sziklát dobni az önámítás és polkom doktrínák állóvizébe.

Jó nézelődést!

Radioaktív Ember

 ___________________________________________________________________________

6 Könnyen Megjegyezhető Kommunikációs Alapszabály Fiatal Politikusoknak, avagy hogyan győzheted le legnagyobb politikai ellenfeledet, Önmagad

Kedves Fiatal Politikus!

Ez az írás arról szól, hogy mit csinálj (hogyan kezeld a nyilvánosságot, azaz kommunikálj) egy számodra kínos politikai helyzetben. Amikor lopáson/hazugságon kaptak. Amikor sötét titkot tártak fel a múltadból. Amikor beüt a ménkő. Amikor a véredet akarják. Amikor válságban kommunikálsz.

Tehát arról nem lesz szó, hogyan legyél politikus. Már ott vagy, valahogy megcsináltad.

Arról sem fogsz itt olvasni, hogyan kell ünnepélyesen felavatni, nagy tervet bejelenteni, „politikai üzenetet közvetíteni” és hasonlók. Ezek részben nem érdeklik a közönséget (tehát el sem lehet rontani), másrészt valakik úgyis megírják neked a szöveget, és baráti, biztonságos környezetben adhatod elő a mondókádat. Nevezzük az ilyesmit a fizetett hirdetés műfajának, ezzel sok problémád nem lesz. 

Olyasmivel sem vezetlek félre, miként öltözködj nyilatkozathoz, hová nézz a kamerába, hogyan gesztikulálj, hangsúlyozz. Válságkommunikációban ilyet csak elrontani lehet (egyébként meg nem számít).

Arról olvashatsz itt, miként maradhatsz politikus hosszú ideig úgy, hogy nem te nyírod ki saját Magad. Persze vannak külső körülmények is. A nép egy választáson "csoportos létszámleépítéssel" bármikor a süllyesztőbe küldhet téged vagy a pártod. Mégis sok az olyan politikus, akik nem a választók akaratából, hanem saját hibájukból - kommunikációs hibájukból - kerülnek ki a politikából.

Elképzellek. 20-30-as jobbikos, lmp-s lehetsz. Ti újak vagytok, nincsenek nagy öregek. Szerepelnetek kell. Fideszes vagy, netán mszp-s? Akkor még nem kell szerepelned, de egyszer majd igen. Esetleg váratlanul megtalál egy kamera: és, ugye, nem akarsz úgy járni, mint az a szegény nyomorult 47ezres? Pedig az öltönye, a haja, a szemüvege is rendben volt…

Vágjunk hát bele. Idősebbek is elkezdhetik.

Első szabály: Soha ne nyilatkozz! Ha megszólasz, hibázol.

Most meglepődtél, igaz? Pedig ez a politikai kommunikáció annyira egyszerű, tiszta alapszabálya, hogy nem is érdemelné meg a felsorolásba kerülést. Mégis itt van, aminek az az egyszerű oka, hogy sajnos nem értetődik magától, ezért a politikusok figyelmen kívül hagyják, vagy egyszerűen nem is ismerik. Sőt, mivel sokan egy egész politikai pályát befutnak úgy, hogy telebeszélik a világot, az téves elképzelés alakulhat ki a Fiatal Politikusban, hogy a politikában nyilatkozni kell. Dehogy kell…

Hol vannak a kényszeres nyilatkozók? Torgyán, Demszky, Gyurcsány?

Hol van a mindig szellemesen, könnyeden nyilatkozó Kuncze Gábor? (Rádiózik.)

Abból soha semmilyen bajba nem keveredett még senki, hogy nem beszélt. Viszont a beszéd már sok sorsot döntött romba.

Hány nyilatkozat kellett Áder Jánosnak ahhoz, hogy köztársasági elnök legyen? Maradjunk annyiban, hogy kevés. Hány nyilatkozat kellett Schmitt Pálnak ahhoz, hogy köztársasági elnök maradjon? Maradjunk annyiban, hogy ha meg sem szólalt volna, jobban járt volna. Hány nyilatkozat kellett Gyurcsány Ferencnek ahhoz, hogy belőle soha többé ne legyen miniszterelnök? Egy...A cigánygyilkosságok idején a baloldali média erős nyomás alá helyezte Sólyom Lászlót, hogy köztársasági elnökként szólaljon meg. Nem tette. Mi történt? Semmi.

Persze a pártod sajtósai, politikai tanácsadói, a kommunikációs tanácsadók ennek az ellenkezőjét fogják mondani neked. Olyasmiket fogsz hallani tőlük, hogy „most már nyilatkozni kell”, „eddig megpróbáltuk hárítani a sajtót, de most már óriási a nyomás”, „ebben az ügyben meg kell szólalnunk”, és ezek variációját. Ezeket hárítsd el magadtól. Nyilatkozni sosem kell. Ha pedig nyilatkozatra próbálnak bírni, akkor biztosan nem szabad (ugyanis azért akarnak beszéltetni, hogy kicsináljanak – a saját szavaiddal). Ezt próbálja bárki megcáfolni.

Az lehet félrevezető a politika és a kommunikáció viszonyában, hogy ahhoz, hogy odakerülj, kommunikálni kell. Alapvetően így vesznek észre az emberek, a választók EGY PÁRTOT. Tehát – esetedben - ez a fajta kommunikáció sem személyes és külső kommunikációt jelent, hanem „pártkommunikációt”, országos kommunikációt. Amit pár ember csinál. 5-6 embernél több sosem szólal meg egy párt nevében a hétköznapokban. Ha egy párt már meggyökeresedett a választók fejében, Nnked elég „belsőleg” kommunikálnod, azaz a párttagokkal, pártvezetőkkel beszélni ahhoz, hogy politikus legyél és maradj, a választók úgysem rád szavaznak, hanem arra az imidzsre, ami a médiában a pártodról megjelenik.

Szóval, a főszabály az, hogy tilos nyilatkozni. Az összes többi szabály ebből következik. A további részekben esettanulmányokon keresztül végigvezetlek további 5 egyszerű szabályon a politikai kommunikációval kapcsolatban. Gyurcsány őszödi beszéde, Schmitt Pál plágiumügye, Wieszt János és – kakukktojásként - a Mal Zrt. esete olyan, egész személyiséget, karaktert megrengető, erkölcsileg lealacsonyító, a legszélesebb nyilvánosság előtt lezajlott tanmesék, amelyekből te, Fiatal Politikus sok ötletet meríthetsz, hogyan kerüld el a buktatókat.

A további részekből megtudhatod, hogy miért kezdődik minden kommunikáció a hallgatással, miért nem szabad sohasem viccelni, mit csinálj, ha mégis szerepelned kell, mit csinálj, ha kamerát látsz, és hogy mit kell csinálni egy olyan helyzetben, amibe Gyurcsány került az őszödi beszéd kapcsán (hogy tudod, kint van rólad egy felvétel, de nem tudod, kinek a kezében és mire akarja használni).

Ne feledd, az a hír, amit valaki, valahol el akar titkolni. Minden más reklám. Te ne akarj a hírekben szerepelni!

(folytatása következik)

bottom-img