top-image

Amennyiben potenciálisan is képes ideológia vitákat generálni és amit most a liberális értelmiség és sajtó hergelésére (jóindulatúan: nemzeti konzultációs tesztelésre) be is vetettek. Ezt a csapdát el kellene kerülni és nem idomított kopóként ráugrani a sípolós labdára...Ez egy álprobléma, ami csak álvitát generálhat.

Ebbe az álvitában pedig nemcsak a valódi problémák sikkaszthatóak el, hanem a szükséges szellemi és figyelemfelhívási potenciál is erodálódik. Ha a közvéleményt formálni igyekvők ilyen  zsákutcás farkast kiáltásokra fecsérlik el hitelüket, amikor tényleg baj van, már akkora lesz az ingerküszöb, hogy senki sem fog figyelni - az sem, akinek lenne füle rá. És ez az ingerküszöb tudjuk, nem veri az eget: ezen az országon, illetve polgárain bő 2 éve folytatólagos gazdasági, szociális és jogi-politikai erőszakot követnek el, minimális ellenállással szembesülve. 

Ennek a kormánynak politikájával szemben a józan érvelés vagy a dühödt keménykedés nem bizonyult hatékony fegyvernek. Amit elvesztettek, önmaguk butaságának köszönhetik és nem a politikai és társadalmi ellenzékük ügyességének. Itt csak egy fegyver marad: a gúny, a svejki hülyére vevés. A nevetségessé tétel halálos fegyver - ha jól csinálják.

Befeszültünk, nem lesz egyszerű menet, de el kell kezdeni. Ha tolják a köpenyt, menjen ki 30 politikai aktivista  flashmobként a parlament elé fejére húzott, szeménél kivágott köpenyben és bolyongjon 15 percet a múlt kísérteteként. Nem hiszem, hogy többet megér a dolog.

Ha akarják, vezessék be, még egy szög lesz a koporsóban 2014-ben, azután magától el fog kopni. Persze nem csodálkoznék, ha a Simicska-Nyerges cégcsoport addig azért megkapná a gyártás monopóliumát, hisz valami értelem csak kell, hogy legyen...

Amióta tudatos közélet-figyelő vagyok (kb 14 év?), a szélsőjobb valamilyen meghatározó formában és aktivitási szinttel jelen volt és van is Magyarországon. (Ez előtt is persze, a rendszerváltás óta, de vagy én nem figyeltem vagy múló epizódnak tűntek, mint pl Göncz Árpád kifütyülése 1992-ben, amikor az egész politikai osztály - akkor még - úgy reagált, ahogy kell.)

Működésük és a rájuk adott reakciók egy egységet képeznek, ami leginkább olyan mintegy rossz házasság, benne baromi nagy veszekedésekkel. Ennek forgatókönyve amióta a közéleti eszemet tudom, ugyanaz: szélsőjobb időről-időre mond/csinál valami egyszerre undorítót és komikusat (botrányt csap), a baloldali/liberális értelmiségiek világvégét és nemzethalált kiálltva támad jobbra (botrányt csap).

Ez egy véresen komoly színház, ahol a küzdelem a nézők, azaz az ország polgárainak kegyeiért folyik. Ki mellé állnak, kit tartanak szimpatikusabbnak és kinek a botrányát tartják jogosnak. Egyáltalán, eléri-e az egész cirkusz az ingerküszöbüket.

Ugyanis ez mindennek az értelme: hogyan ítéli meg a "nép" a dolgot. Erre hajt mindenki. És ebben a "nézők" elég autonómok, illetve kiszámíthatatlanok. Marginálisnak hitt részletek fordíthatják át a szimpátiát egyik oldalról a másikra, a  jogos, de habzó szájú elítélést is lehet megutálni, egy vészterhes, de jól marketingelt otrombaság bevenni.

És itt érkeztem el a lényeghez: mitől kell (jobban) félni?

Nem a menetelő szélsőjobbtól és a Jobbiktól, nem a szélre kacsingató Fidesztől. Nem a botrányaiktól, a zsidózásuktól, a cigányozásuktól, a fekete ruhás kopaszaiktól. Ezek mind kiszámítható dolgok és unalomig ismert kellékek és hatásuk csak annyiban van, amennyire beteg a társadalom és amennyire válságban van. Na ez utóbbitól kell félni.

A holokauszt kibeszéletlenségétől, a "magyarok cselekedeteinek" relativizálásától. Attól, hogy a cigányok többsége középkori szellemi és anyagi körülmények között élé, hogy a fiatalok hazai élete kilátástalan. A politikai osztály többségének cinizmusától és hamis valóságérzékelésétől, az oktatás lebutításától, az életveszélyessé vált közömbösségtől és politikának kiszolgáltatottságtól kell félni.

Ezeken a baloldali és liberális értelmiség szélsőjobb megnyilvánulásokat osztó felkiáltásai nem segítenek, sőt egyre érdektelenebbé válnak idővel. És ettől is félni kell. Mert a megoldás kulcsa az "írástudóknál" van, de láthatóan nem tudnak élni vele, sőt az is lehet, még ők sem találták meg.

Igaz, hogy Magyarországon nagyon nehéz a terep, de nem lehet az emberekre fogni, hogy nem sikerül. Ez az ország harcolt a török ellen, a magyar elit lemondott a kiváltságairól 1848-ban és az össztársadalom harcot vállalt Európa nagyhatalma ellen, a magyar nép elindult kifele a középkorból a XIX. század végén és a polgári átalakulás befejezésével próbálkozott két vesztes háború után, végül pár napig megtudta alázni a Szovjet Birodalmat 1956-ban és vér nélkül átlépett 1989-ben a kommunista álvalóságon. Mi, magyarok elkezdtünk felzárkózni a Nyugati világhoz, ahová tartozunk.

Nehogy már párszáz vagy akár ezer bakancsos bajkeverő határozza meg egy ilyen nép közéletét és hangulatát.

Egy békebeli poszt. Augusztusban a fű sem nő, legfeljebb Londonban, de ott is csak most. Meg igazából ki kíváncsi most nyáron a 101-ik belpolitikai ugató watchdogra, nem? Jöjjön az olimpia.

A 2000-s években eléggé közönyössé váltam az olimpia iránt. Semmiféle kézzelfogható okom, moralizálás (szimpla pénzgyártó gépezet), depresszió, időhiány, ilyenek nem volt erre, egyszerűen úgy voltam vele, mint a stranddal, meg a a nagyinál nyaralással szoktak az emberek: gyermekként elképzelhetetlen a nyár egyetlen napja is nélküle, aztán egyszer csak, egyik napról a másikra elmúlik a vágy, az ember életét más tölti be.

Nos, ez az érzés mára totális közönnyé fokozódott, de erre már leltem magyarázatot (ürügyet?): azt a feltételezést, hogy a kínai sportrabszolgákba számolatlanul öntött technológia, anyag és pénz által támasztott versennyel lehetetlen felvenni az iramot, így elég egysíkú lesz a mezőny a legtöbb sportágban; a magyar sport meg amúgy is permanens anyagi és erkölcs válságban van, sok nem várható tőle. (Ez van, az olimpiát a  tudat feletti és alatti nacionalista érzelmek teszik vonzóvá, ha egyáltalán.)

A megnyitó napján úgy éreztem világok választanak el azoktól, akik várják és végigülik a "belesűrítjük és a világ arcába toljuk 2 órában, amiről azt akarjuk, hogy rólunk gondolják" tobzódást - csak itt és csak most ingyen királynővel -, ami nekem az eurovíziós dalfesztivál (még ez a név is.....!) magasságait idézi, igaz, még vállalható formában - akkor is, ha nekem éppen nem ízlésem.

Az olimpiával kapcsolatban intaktnak gondolt - és messze nem örömmel nyugtázott, csak tényként elfogadott - univerzumomban azonban itt megjelent az első repedés. Hallottam, hogy Rowan Atkinsonnak is volt egy magánszáma, amit nem tudott nem érdekleni, úgyhogy megnéztem. Remek ötlet, közepes kivitelezés, egyszer megnézhető.

A megkezdett lejtőn azonban simán meg tudtam állni, miután megdőlt az a hitem, hogy az olimpia egy fesztivál, ahol az első napokon csak a felvezetés, az első fordulók vannak és érmeket csak a közepétől osztanak, megdőlt. Igen, nekem csak most esett le, hogy itt már az első napokon ömlenek az érmek és van sportoló, akinek itt véget ér az egész, sőt a megnyitón sem vehet részt mindenki, mert akkor nem tud indulni másnap reggel a számában...

No mindegy, a híreket és eredményeket - már csak a fent teóriáim vizsgálata miatt is - követni kezdtem és megnyugvással láttam, hogy legfeljebb is csak félig volt igazam. A kínaiak bár erős versenyt támasztanak és az éremtábla dobogós helyére kerültek, nem tudták leuralni a játékokat. A magyarok meg meglepően sok aranyat hoztak eddig és a pontversenyben a nemzetek első negyedében vannak - amit bevallom, jó volt látni. (Bár ez nekem továbbra sem rendszerszintű eredménynek tűnik, hanem éppen annak ellenére létrejött sikereknek, amiket inkább az edzők és sportolók személyes tulajdonságai táplálnak és ez elég törékeny alap. Feltűnő pl az ezüstök és bronzok kis száma az arany ellenében, azaz vagy kiugró teljesítményt nyújt a magyar sportoló vagy - olimpiai szinten - gyengécskét.)

Még tart. Csodálom a nézőit. Jó lehet, hogy így át tudjátok magatokat adni neki. Nektek van igazatok.

És menjetek úszni, megéri...

bottom-img