top-image

Megint meg tudták fogalmazni a magyar társadalom egyik égető és lényegi gondját. Igen polgárháború lesz, és nem is akármekkora, ha a dolgok érdemben nem változnak. Lehet őket szidni, hogy a kitörő háború kapcsán azt latolgatják, milyen esélyekkel indulna el a párt. De ez nem a fő gond, ez csak következmény. 

Az természetesen lehetséges, hogy egy esetleges polgárháborúban a Jobbik csapatai szervezetten mennének kisebbségek ellen (cigányok, zsidók, melegek), de szerencsére ez még csak feltételezés (még ha nem is megalapozatlan), de nincs még veszve minden. Kérdés igazából az, miért van egy polgárháborúnak reális esélye Európa közepén, s mi lehet a megoldás.

Felelősök

Ha valaki azt hiszi, hogy ezért egyik vagy másik politikai csoportosulás a felelős, az szerintem alaposan el van tévedve. Aki ebben az országban élt az elmúlt 10-15 évben, az ehhez hozzátett. Aki a szavazatával hozzájárult 2002-ben a MSZP győzelméhez, vagyis a Fidesz első bukásához (én is), aki 2010-ben megszavazta a Fidesz kétharmadát (én nem), az a jelen helyzethez hozzá tett. Nem akarom kisebbíteni a Gyurcsányi kormányzás felelősségét, pláne nem a Fidesz elmúlt két évének gyalázatát, de a jelen helyzetért valamilyen mértékben szinte mindenki felelős.

Azt ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy egy demokratikus és arányos választási rendszer megnyerésével kerültek döntési pozícióba a fenti pártok, amihez bizony tömegek kelletek, akik mint egyének választottak vagy így vagy úgy. Valójában a két nagy párt ugyanazt csinálja, habár amit a Fidesz megcsinál a kétharmad birtokában, az tényleg elképesztő.

Jelenlegi helyzet

Ezen folyamatok hatására ma semmivel sem jobb a helyzet Magyarországon, mint a kilencvenes évek végén. Sokan azt érzik, hogy a helyzet még romlott is. Gyakorlatilag kettészakadt a társadalom és a gazdaság. Aki multinál dolgozik, annak az élete, ha nem is Kánaán, de élhető. Akinek pedig kis cégnél jutott hely, vagy csak egy egyszerű alkalmazott, annak a máról holnapra élés marad. Az orbáni oktatás- és szociálpolitika az ő kitörési lehetőségeiket szinte teljesen ellehetetlenítette. Aki ugyanis nem tud eleget, annak az információs forradalom kellős közepén a jól fizető állások elérhetetlenek.

Aki egyről a kettőre akart jutni, annak a magas adóterhek, a támogatások nehéz megszerzése, hatóságok akadékoskodása állta útját, vagy csak a magyarok spontán irigysége. Aki esetleg bele ment egy devizahitelbe (elég sokan vannak), azoknak az elmúlt pár év okozott elég sok fejtörést.

Közben gazdasági téren is megy a háborús előkészületek sora. Folyamatosan újabb és újabb elvonások vannak, zárolják a minisztériumi pénzeket, miközben a Fidesz gazdasági háttere olyan mértékben előre tőr (monopolizál), hogy az mindenki más elől elszívja a megélhetési lehetőségek maradékát is. Ha nem működsz együtt a Fidesszel, akkor halálra vagy ítélve gazdaságilag. Ma már vannak olyan városok, hogy az emberek félnek kritizálni a kormányt. Azt látták a környék egyetlen nagyobb munkaadójánál, hogy aki nem Fidesz ajnározó, az inkább előbb, mint utóbb repült (akár 20 év kiváló munka után is).

A Fidesz gyalázatos és igazságtalan módon bebetonozta a hatalmát, s annak elvesztését is alaposan megnehezítette (lásd a kétharmados törvényeket). Gyakorlatilag a hatalmának megőrzéséhez az egyfordulós választási rendszer nagyon alkalmas: bőven elegendő, hogy ő legyen a legtámogatottabb párt, az nem számít, hogy ez csak 30 %. Ez viszont elégedetlenséget szül, illetve a most regnáló igazságtalan rendszerek továbbélését. 

És itt a kőr bezárult.

Egyéni megoldáskeresés

Sokan ezért elmentek külföldre. Ma Magyarországon mindenki ismer olyat, aki kiment külföldre dolgozni. Sokan úgy nyilatkoznak, hogy az emberi légkőr annyival jobb (a megélhetés feltételeiről nem is beszélve), hogy fel sem merül a hazatérés gondolata. És ennek hatására még több ember azt gondolja itthon, hogy bizony neki is mennie kell. Azok maradnak, akiket valami itthon tart (idős szülő, tulajdon, multi hátterű munkahely, nyelvtudás hiánya stb.), vagy akit a politikai széljárás változása előnyös helyzetbe hozhat.

Ez viszont azt eredményezi, arányaiban egyre több olyan ember lesz az országban, aki itthon maradt, de a jelenlegi állapotok számára nem megfelelőek. Egyre nő a feszültség, az elégedetlenség, s ez előbb utóbb az robbanni fog. Elindult a tömeges elszegényedés, s lassan három millió koldus országa leszünk újra, mint a húszas években.

Romakérdés

Ez az a pont, ahol nem lehet megkerülni Magyarország második államalkotó népét, a romákat. Főleg azért, mert a fenti egyéni megoldáskeresés legtöbbük számára elképzelhetetlen. Az alacsonyabb képzettség, magas munkanélküliség, sokgyerekes családok világára gondolok. Ehhez hozzájárul a gyakori mélyszegénység, az eddig is meglevő előítéletekből adódó hátrányok, kilátástalanság. 

Egy ilyen helyzetben természetes reakció az összefogás. A régi mondás szerint szegény ember vízzel főz, magyarán abból próbálnak kihozni minél többet, amijük van. Ereje a romáknak mindig is volt, és ezt a boldogulásukhoz használják is. Létező probléma a romák megfélemlítő magatartása, amire a rendőrség és a kriminalisztika nem adott hathatós választ. Az emberek félnek, ebből feljelentés, pláne büntető eljárás (csoportos garázdaság miatt) szinte soha sincs.

Mivel az összefogásra a magyarok igazából évszázadok óta képtelenek, ezt a romák kihasználják. Egy magyar számára az egyéni érdekek mindig is előbbre való volt a közösség érdekénél, mert sosem látta azt, hogy valamit tesz a közért, s abból neki is előnye származott (társadalmi vagy gazdasági téren). Ezért a  közösség érdeke mindig úgy alakult, hogy a kisebb ellenállás irányába haladt. Ezt meg kell törni, mert a jelen bajaink megoldása csak bátran, közös összefogással mehet.

Gárda színre lépése

Eredetileg néhány bőrfejűből álló csoport egy médiahekk részei voltak, hogy a Jobbik ünnepi megemlékezése bekerüljön a TV-be. Aztán akkora visszhangja lett, hogy életben maradt, fejlődött, önálló életre kelt. Ezen a későbbi betiltás semmit nem változtatott. Gyakorlatilag egy egyre fegyelmezettebb, alapvetően katonai irányultságú országos hálózat, mely a legnagyobb visszhangot a romák lakta területen való masírozással szerezte. Aki nem látja mi történik valójában, az nyissa ki a szemét. Ez a Hitlerjugend alteregója, ami akár egy Védosztaggá (SS) is felfejleszthető (lévén a tagjainak erősen ajánlja a fegyverek használatának ismeretét).

A Magyar Gárda bátor, néha vakmerő összefogással reagált az összefogásra, erővel az erő ellen. Igazából erre van szükség az adott helyzetben, meg kell védeni a romáktól az embereket. És erre várnak ők is. Ha kitör egy éhséglázadás , akkor nekik el jön az idejük  (pár éve volt ilyen Szlovákiában, hogy egy nem légből kapott elképzelés). A szegények közt nagyon sok roma is van, ideológiai alapon őket fogják bántani elsősorban, s a romákat sem kell majd félteni. Minden adott lesz egy jó kis bunyóhoz.

Jogi helyzet

Szerintem egy ilyen konfliktus kialakulását az államnak meg kell előzni (megakadályozni késő lesz). Erre találták ki a rendőrséget, polgárőrséget és az igazságszolgáltatást (tanúvédelmestül). A szociális feszültségek oldására normális országokban létezik a szociális háló, amit az elmúlt időszakban a Fidesz nemes egyszerűen kidobott az ablakon.

A mai magyar viszonyokat jól jelzi, hogy nincs valódi érdekvédelem, nem indultak kártérítési perek a drasztikus átalakítás hírére, s nem volt százezer ember sem az utcán, pedig ennyi ember csak a fővárosban van, kinek az életét tuti megkeserítik ezek a döntések.

A Jobbik tervei kapcsán a legnagyobb baj, hogy a csoportos garázdaság megítélése ma nagyon enyhe, általában csak felfüggesztett börtön jár érte. Ez azért van, mert az elfajuló garázdaság általában már súlyosabb bűncselekmény, s ekkor a garázdaság tényállása már nem kerül(het) megállapításra. Márpedig a gárda masírozása is ennek minősül (az én szememben), mert egyének, pontosabban egyének egy csoportja ellen irányul (és természetesen közösség elleni izgatás is). De ilyen ítélet eddig nem igazán született, ami pedig a megszüntető tárgyaláson történt (a gárdisták átvették az irányítást a bíróság épületében), arra nincsenek szavak. Gyakorlatilag az állam erőszak monopóliumát átvették, ami ugyancsak bűncselekmény, feljelentés pedig nem történt.

Megoldás

Nevezzük nevén a gyereket. Aki bűncselekményt követ el, az kerüljön a bíróság elé. Aki visszaélt a lehetőségeivel, azt számoltassuk el.

A MAL ügyéről semmi hír, a vérvádat felemlegető képviselő ellen nem volt még feljelentés sem, a Simicskára is ráférne egy alapos vagyonosodási vizsgálat. És persze az is kérés, Orbán Viktor miből vette a házát. A földbérletek kiosztása kapcsán is lehetne esetleg az eljárásokat támadni, nem csak közleményeket írogatni, földes zsákokat pakolgatni (egy teherautónyi föld szerintem sokkal jobb lett volna, csak hát ehhez valódi bátorság kell).

Ha az emberek azt látják, hogy aki vét, annak számolni kell a következményekkel, akkor majd mernek maguk is felszólalni az őket ért sérelmek okán. Ami igazából a nyugati demokráciák (népuralmak) erejét adja, az az igazság és a másik érdekének következetes tisztelete. Persze politikai korrektség sok gondot elfed arrafelé, de ennél nagyságrendekkel több disznóság mellet megyünk el idehaza nap mint nap.

Észrevette valaki, hogy fű alatt behozta az egészségügybe a kormány a magánbiztosítókat? Nem, ugye? Hiszen valójában annyira természetes az egész, hogy eszébe sem jut senkinek, aki ellenzékként vagy egyszerű polgárként szembe találkozott vele, hogy lengyel vendégmunkásokkal felütött békemenetet indítson a hazai egészségügy megroggyant állapotának konzerválásáért, a talán szebb jövővel szemben.

Mivel nem követek minden jogszabály módosítást és érintett sem vagyok, nekem nemrég úszott a horizontomra a téma, pedig eléggé követem a belpolitikát.

Akinek még nálam is újabb a dolog: 2012-től a munkáltatók adómentesen vásárolhatnak alkalmazottaiknak egészségbiztosítási szolgáltatásokat (cafeteriaként), amely kereslet rögtön meg is teremtette a maga kínálatát (nem volt nehéz, a magánbiztosítók évek óta vállal feszülnek az egészségügy korhadt ajtajának) és az elmúlt hónapokban virágzásnak indult a magán egészségbiztosítás piaca.

Én ezt az egészségügy és a társadalom szempontjából kifejezetten jó iránynak tartom, ideje volt már. Persze Görbeországban élünk és ami máshol működik, itt olyan magyaros  csavarokat szokott kapni, hogy sárrá változik az arany is (aki bővebben akar a témáról és a veszélyekről olvasni, itt elkezdheti), de a poszt célja nem ennek az elemzése.

Azt a kamikáze és mondjuk ki, emberellenes politikát szeretném inkább felemlegetni, ami miatt jóléti évtizedektől és nehéz milliárdoktól fosztják meg a magyar társadalmat, hogy végül olyan progresszív intézményeket, amiknek a társadalom közösen megtett nagy lépéseként kellene bevonulnia a köztudatba, osonópályán kelljen becsempészni.

Ne feledjük, az egészségügy akárcsak minimális reformjának elkaszálásáért a Fidesz a felelős. Az a Fidesz, aki a 2008-as "szociális"-nak hazudott népszavazásával a zsákutcában tartatta a magyar szavazókkal többek között az egészségügyet (a magánbiztosítókról csak azért nem volt népszavazás, mert a reformdühbe  és civilizátorságba belebukott kormány mögül az MSZP hanyatt-homlok, bátran kifarolt, így a törvényjavaslat elhalt).

Az a Fidesz, aki a Gyurcsány kormány politikai bukásából eredően hatalmasra duzzadt támogatottságát arra használta, hogy minden létező csúsztatással és demagógiával diszkreditáljon mindent, ami ettől a kormánytól jön. Persze tekintet nélkül arra, hogy ezzel adott esetben magának az ország polgárainak okoz súlyos károkat. Hogy ez mennyire volt cinikus vagy komoly, ha másból nem, hát a magánbiztosítók kivirágzásából (és pl a tandíj bevezetéséből, stb) kitalálható.

Még szerencse, hogy a Fidesz kormányon van és nem ellenzékben, mi?

Nagyon szeretném tudni, hogy a jobboldali szavazók ilyenkor mit gondolnak legbelül...

 

"Hülyeség, mert az egyik az egyenlőség, a másik a szabadság tökéletes világát szeretné megvalósítani, márpedig mivel az ember gyarló és tökéletlen, mondhatni egy tetű, ezért tökéletes világot nem tud létrehozni."


A Mandineren megjelent egy poszt, melyben a baloldaliságot és a liberálisságot kritizálják nagyrészt technikai, kommunikációs, kisebb részt filozófiai alapon. A cikkel - a stilisztikailag jóindulatnak álcázott rosszindulat, azaz kiröhögés mellett - vannak tartalmi gondjaim is, ezeket foglalom össze.

Kezdjük a cikk sorrendjében a filozófiaival.

Az emberre mint ab ovo rosszra gondolni logikailag inkoherens. Nemcsak azért, mert olyan abszurdumokra juthatunk, hogy ha az ember tényleg "tetű", akkor Hitler, Sztálin és kollégáik a legnagyobb jótétemények voltak ezen a világon, mert a legtöbbet irtották ki ezekből a tetvekből.

Hanem mert értelmetlenné teszi a mindennapi létezésünket, küzdelmeinket, céljainkat.

Ha az ember eredendően rossz, akkor nem közösségben élünk, hanem maffiában, ami csak és kizárólag a többi maffiától erővel elvett erőforrásokon élősködik. És amit minden tagja elárul, ha pillanatnyilag megéri neki. Akkor nincsenek céljaink, amik tovább mutatnának a mindennapi túlélésnél. Akkor nincs bizalom, csak élethalálharc. (Azok az értékek sincsenek, amiket egyébként a konzervatívak nagyra tartanak, mint pl. hagyomány. Az ugyanis feltételezi a közösséget.)

Egy példa: a konzervatívok kedvenc példája, amivel meg szokták világítani a konzervativizmus lényegét, a végtelen tengeren úszó hajó. Nincs "végcél", ami felé "haladni" lehetne a történelem hajóján, az egyetlen napi cél az, hogy ne boruljunk fel. Eltekintve attól, hogy a rossz emberek simán belelökhetik útitársaikat (én börtöntársnak mondanám) a tengerbe pusztán azért, hogy a rumadagjukat megszerezzék, ez a vízió egy totálisan értelmetlen létezést tételez. Egy hajó, ami nem megy sehova, nem hajó. A hajóságot ugyanis a valahova haladás teszi. Egy nem haladó hajót nem lehet megkülönböztetni egy nemlétező hajótól. Szóval ha kiderülne, hogy az a hajó, amin utazom, egy efféle konzervatív hajó, valószínűleg önként ugranék a tengerbe. Nem érnék így sem később célba.

No de elég a pesszimizmusból, vegyük a cikk pontjait sorba.

1. A civilség nem értelmetlen

Igenis lehet más a politika, mert muszáj neki. Ez nem sima wishful thinking; pl. 2010-ben is az emberek 25%-a új pártokra szavazott. Egyre többen ábrándulnak ki a régi pártokból - ma már ezek az emberek a többség. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a Jobbikról és az LMP-ről, egyikben se olyanok a politikusok, amilyennek a szerző szerint lenniük kell, azaz hatalomvágyó arrogáns köcsögök. Mindkét párt elvi pártként került be és tevékenykedik. Továbbá a civilek azok, akikre a politika épít. Nemcsak és nem elsősorban mint utánpótlás, hanem mint egyes részterületek iránt érzékeny, abban szakértő közösség, akik a maguk részterületén fontos szakmai inputokkal láthatják el a döntéshozókat.

Ezen kívül nem kell mindenkinek hivatásos politikussá válnia, akinek véleménye van. Egy civil szervezet megfelelő lehet sokaknak, hogy kifejezzék gondolataikat, és új dolgokat tanuljanak. Aki meg mégis többet akar, annak ott vannak a pártok.

2. Nemcsak ti jártatok vidéken

Értem én, hogy a jogállamot védeni afféle belvárosi hobbi. Azt is értem, hogy Nógrád stb. megye nehéz sorsú embereinek nem ez a fő problémájuk. Gondolják ők, lehetne mondani, mert a jogállamot semmibe vevő mentalitás a vezetők részéről nem kis mértékben járult ahhoz hozzá, hogy sokan a Maslow-piramis alján tengődnek. Az, hogy sok ember nem ezeken a problémákon rugózik, nem jelenti sem azt, hogy ezekkel nincs is probléma, sem azt, hogy ezek nem fontos kérdések. Csak azt jelenti, hogy sokak élnek reménytelenül elmaradva, és nagy munka vár mireánk, hisz állnak a cinizmus palotái a tudásból kirekesztettség viskói felett. (Igen, ez elitizmus – de én legalább értéknek tekintem, ha más is részesül a szellem értékeiből, és nem akarom a státuszomat magamnak megtartani, másokat kirekesztve.)

3. Liberálisnak lenni nem az, hogy mindent lehet, baloldalinak nem az, hogy mindenki pusztuljon, aki gazdagabb nálunk

Figyelem, ismét filozófia, azon belül ismeretelmélet. Amit kedves jobboldali, gyakran náci barátaink oly nagy hévvel hangoztatnak, ti. hogy a liberális véleménydiktatúra elnyomja őket, nem igaz.

Kirekesztők kirekesztése nem kirekesztés. Másképpen: A szólásszabadság nem használható arra, hogy a szólásszabadság ellen érveljünk vele. Mivel azok, akiket a liberális véleménydiktatúra ki szokott rekeszteni, általában MÁSOK (melegek, zsidók, külföldiek sb.) ELLEN lépnek fel, az ő szólásszabadságukat kívánják korlátozni szóban és tettben (lásd melegfelvonulás elleni erőszak, vagy Auschwitz, amikor ugye nemcsak a szólásszabadságuktól lettek megfosztva sokan), így nekik nincs jogalapjuk panaszkodni.

Még egyszerűbben: az, hogy ÉN hetero/katolikus vagyok, az szólásszabadság. Az, hogy TE ne legyél meleg/zsidó/piréz, nem az. Szóval nem, nem kell elfogadni mások véleményét, ha az valakit a létében fenyeget, akár csak szóban is.

Másrészt az a baloldaliság, hogy Vesszen Bajnai-pólóban járunk a CBA-ba? (Tehát akkor a Fidesz-kormány nyíltan baloldali lenne?) Szerintem nem. Hanem az, hogy a lehetőségek közül azt választjuk, amelyik a szegényebbeknek a legtöbbet segíti. Nem fizetünk ki háromszázalékos kamatfelárakat a lengyel állampapírokhoz képest, csak azért, hogy bokrétásch kalapban verhessük az asztalt, hogy nekünk márpedig az IMF nem parancsol. (Dehogynem, ugyanúgy meg kell csinálni, amit javasolnak, csak a bohóckodás miatt a hasznait sokkal kevésbé élvezhetjük.) Továbbá nem támogatunk egy ötletet vagy személyt, csak mert magyar. Attól még lehet hülyeség. És nem hazaárulás az értelmes külföldi pártját fogni az idióta magyarral szemben.

4. A demokrataság nem az, hogy a kisebbség kussol

Az, hogy a nép, egy adott pillanatban rendelkezésre álló információs viszonyok közepette (ugye a Fidesznek  nem volt programja, és tuti nem kapott volna kétharmadot, ha előre tudjuk, mire készül) valakire szavazott, másra meg csak kevésbé, nem jelenti azt, hogy az utóbbiaknak hallgass a nevük. Egyrészt minden pártnak, csoportnak kötelessége, hogy megismertesse nézeteit (program, ugye) a választóival, másrészt cinkos, aki néma – ha olyanról szerzünk tudomást, ami semmiképp nem megfelelő, mint visszamenőleges törvénykezés van másolt doktori, akkor szólni kell.

És a gyurcsányista néni is ér annyit, mint a viktorrajongó békemenetes.

5. Inkább innál, az legalább látszik

Lehet, hogy nemcsak a liberálisok ültek repülőn, de hogy a mucsaiakon nem látszik meg, hogy ők is, az biztos. Ha már a kioktatásnál tartunk. Mellékesen a poszt, különös tekintettel az illusztrációk gondos megválasztására igenis kioktatónak tekinthető, szóval a bagoly mondja esetével állunk szemben. Mint annyiszor a jobboldalon.

6. Akit az igazság sért, az meg is érdemli

Semmiképpen nem mondhatjuk, hogy túlzás lenne leostobázni vagy szűklátókörűzni akár több százezer szavazót. Aki már állt egy aláírásgyűjtő stand mögött (igen, többségében önként, nem pénzért), az tudja, hogy milyen könnyű tömegesen megkapni a buzi, zsidó, SZDSZ-es, hazaáruló és hasonló címkék tömkelegét, amivel az azokat terjesztők automatikusan szánalmas bizonyítványt állítanak ki magukról. Konkrét példa: előfordult, hogy egy csoport jólöltözött fiatal, akik Fideszesnek vallották magukat, két mondat alatt eljutott az aláírásgyűjtés kérdéseitől a zsidózásig, már ami az LMP anyagi forrásait érinti. Ezek se nem rendes, se nem tisztességes emberek. Hanem... mondjuk Baráth Zsolt barátai.

7. Nem hisztéria, hanem megalapozott panasz

Öncenzúra a közmédiában. Visszamenőleges törvénykezés. Kisstílű, pitiáner módszerek. Schmitt Pál. Az ezerszer elismételt „félek aláírni, mert a nyugdíjamat(!)/munkámat is elveszik” állítás. (Ami mögött kétségkívül van valami, mert senki nem önként fél.) A Földrajzinév-bizottság. A lex Haverok. Középkorias ihletettségű törvények, lásd Kúria mint név, majdnem vármegye is stb. (Márpedig a középkorban nem volt demokrácia, se köztársaság. Ez okot ad a félelemre, hogy egyrészt most se lesz, ha a vezetőknek a középkor a szimpatikus, másrészt azért, mert látványosan különböző értékekre, emberképre alapul a vezetés ideológiája, mint a mienk.)

A rasszista, antiszemita beszédmód elfogadottsága a közbeszédben, cinkos Fidesz-hallgatás hatására, még ha a Fidesz vezetése nem is az.

A szociális munkájából kirúgott tüntetési szónok, akinek "politikai tevékenysége összeegyeztethetetlen a segélyszervezet alapvetően katolikus beállítottságával"

És az Európa és hazája számára mást nyilatkozó Kedves Vezető.

Ez nem demokrácia.

És hogy tömeggyűlésen lehet üvölteni, hogy megszűnt a gyülekezési és szólásszabadság? Ha nem lenne korlátozva, nem kéne üvölteni. Demokráciában felírhatod a falra, hogy szabadság, diktatúrában kötelező. Ebbe az irányba megyünk.

8. Máséban a szálkát

Viktor Vezér maga követelte az EU-támogatások megvonását 2006-ban, amikor neki volt ez kézenfekvő.

http://www.figyelo.hu/uzlet/20061025/orban_elzarna_unios_penzeket/

Átugorja a hatályos alkotmányt, ha az kell.

http://www.origo.hu/itthon/20110311-az-uj-alkotmanyban-is-fenntartana-a-fidesz-az-alkotmanybirosag-jogkorenek.html

Az üléspont határozza meg az álláspontját, még külföldre szaladgálás ügyében is.

Ja, és tartozik a fene azok közé, akik ezzel egyetértenek. Ahogy feljebb írtam, csak az, hogy valaki szintén magyar, nem mentség a hülyeségre. Ha Cohn-Benditnek van igaza, mellé fogok állni Viktorral vagy bárkivel szemben, és minden magát értelmes lénynek tartó embertől ugyanezt várom. Aki nem ezt teszi, annak nincs igazán alapja bárkit objektíven kritizálni. A nem objektív kritikát pedig személyeskedésnek, más szóval gyűlölködésnek hívják.

Köszönöm, hogy segíthettem.

(A poszt nemdohanyzom blogon megjelent posztom újraközlése.)

2012. évi .... törvény

egyes törvények alaki kellékeiről

1. § Ahol törvény kihirdetőjeként dr. Schmitt Pál szerepel, ott Schmitt Pált kell érteni.

2. § Ez a törvény kihirdetésével lép hatályba.

Az előző posztban nem tudom, mi vezette a kezemet a klaviatúrán: a vágyvezérelt gondolkodás, a nyomásgyakorlás (hehe) szándéka, vagy valami más. Akárhogy is, benéztem.

Schmitt marad, ami arra utal, hogy a fideszes fiúk nemcsak végtelenül cinikusak és korlátoltak, de már a hatalomtechnika üzemeltetése sem megy nekik. Kivételesen egyet lehet érteni a századvéges ifjabb Lánczival abban, hogy Schmitt pozícióban maradása csak az ellenzéknek jó.

Az országnak nyilván nem érdeke ez - ki szereti, ha röhögnek rajtunk? (Economist: Magyarország elnöke - Másolt, de nem plagizáló).

De nem érdeke Schmitt maradása a Fidesznek sem: az ellenzékben következménynélküliségről eszet osztó párt ismét csak a "kettős mérce", a "seggszáj" és a "vastagbőr" rovatokban szerepel - hiszen azt továbbra se gondolja senki, hogy Schmitt Pál saját döntése lenne az, hogy nem mond le.

Ha a "nemzet egységét" megtestesítő elnöknél nem fontosak olyan erények, mint az intellektus, becsület,tisztesség, szavahihetőség, legitimitás és reputáció, akkor mégis csak Schmitt Pálnak lehet igaza: „valószínű más egyéb kvalitások miatt” választották köztársasági elnökké.

Meg sem jelent az a hír az Indexen, ami egyértelművé tette, hogy a Fidesz elengedte Schmitt Pál kezét.

"jogalkotási rutineljárás miatt kell változtatni a parlament működési szabályain", "nem Schmitt Pál leváltására vagy lemondására készülnek", írja a hvg.hu fideszes forrásokra hivatkozva. Hát persze.

Nem elég, hogy Schmitt összeollózta a doktoriját és hazudott róla, és ezt jövő szerdai "ítélethirdetésében" várhatóan egyértelművé teszi az ügyet vizsgáló bizottság.

Szegény Plagi bácsi pechére az a Fidesz, amely három részre szakadt a kommunista múlt feltárása ügyében, sehogy sem tud olyan, a választók előtt is védhető megoldást találni, ami ne érintené a szocializmus alatt miniszterhelyettesi rangban sportvezető Schmittet. Akinek ráadásul további komoly kérdőjelek vannak a múltjában...

Miért érezni némi kárörömöt a posztban? Elvégre Pali bácsi egy kedves, joviális ember, nem árt senkinek. Csak éppen egy korlátolt, gerinctelen figura, akit kizárólag azért választott ki Orbán Viktor, mert tudta, hogy buta, hiú és könnyen kézben tartható, és véletlenül sem fog okvetetlenkedni, ha éppen a jogállamot lebontó törvényeket kell szignálnia.

De elkészült a nagy mű, felépült a centrális erőtér intézményes leképezése, nincs többé szükség Schmitt Pálra. Ezért lemondatják, és megválasztanak egy, akár még tiszteletreméltónak is mondható új elnököt. És még ők lesznek a jófejek.

De ne tévedjünk: Schmitt Pál bukása egyben Orbán személyes lojalitásra építő autoriter politikájának is a bukása lesz. És ezért köszönet illeti a Schmitt ügyeit feltáró és ügyesen napirenden tartó HVG-t, valamint az ügynökügyet előhúzó LMP-t.

Az OVB-nak fennállása során voltak nagy formátumú és kevésbé vállalható időszakai is, a tagok átlagos gerinckeménységi mutatója és értelmi kapacitás kvóciense függvényében.  Az nyilvánvaló volt,  hogy most, amikor a Fidesz pártközpontjából  irányítják, az utóbbi periódus jön a ciklusban és kizárólag politikai döntések fognak születni minden olyan esetben, amikor a szabályok nem adnak közvetlen választ a problémákra.

De azt talán még most is sok és minden oldalon szemöldökrángást okoz, ha egyértelmű szabályokkal és joggyakorlattal szemben hoznak döntést. Ezt a mutatványt sikerült is abszolválniuk, amikor az LMP szombati, az aláírásgyűjtésük célegyenesébe forduló performanszát elkaszálták, ami nem csak gyomorszorító, hanem látva az LMP egyenlőtlen küzdelmét, még a Fideszhez képest is pitiáner lépés.

Az LMP-s delegálton kívül csak 2 tag volt férfi a testületben és állt ki az igazságért. Őket tisztelet illeti, bármi is volt az indítékuk. Szomorú, hogy ez egy olyan időszak, ahol a közmegbízatás szakszerű és lelkiismeretes elvégzése közepes méretű hőstettnek látszik és nem mindennapos érdektelen adminisztrálásnak.

És ahol úgy érzi az ember, még a laikus is, hogy alappal megkérdőjelezhető a jogi és szakmai döntéseket hozó testületek munkája mert a kormány olyan sikeresen magához láncolta őket és vette el ezáltal minden hitelességüket, hogy még ott is politikát és részrehajlást fog keresni az ember, ahol ténylegesen nincs is. Normális közéletben ez nem fordulna, nem fordulhatna elő. Ez a közbizalom eljátszása, ami megbocsáthatatlan bűn. (Hogy ilyen könnyen, sokszor az érintettek pucsításával ment mindez végbe, csak tovább keseríti a pirulát, de ez egy másik szomorú történet.)

Miután a jogot a politika engedelmes szexrabszolgájává törte be a Fidesz, még elég brutálisan meg is erőszakolja. Miközben a többségi döntnökök lefogják neki. Szégyelljék magukat.

A Nyugdíjas a politika rettegett eszköze. Igen, nem alanya, de még csak nem is tárgya. Hanem a politika szereplői számára kb. egy hamis kutya szájkosárral, akit két lábon járó Maslow-piramisként viszonylag könnyen lehet manipulálni: magunkhoz édesgetni vagy ráuszítani valakire.

És mindezért legkevésbé a most nyugdíjasokat lehet bántani. Akikbe a kommunizmusban beleivódott a minden ingyen van hazugsága, a rendszerváltáskor az idegőrlő anyagi bizonytalanság, majd a hellyel-közzel konszolidálódó és gyarapodásnak induló 2000-es évek végén mindezt először megint megrengette a gazdasági válság,  majd teljesen lenullázta a Fidesz-kormány a jogbizonytalanságba taszítással.

Nem meglepetés tehát, ha kijelentjük, hogy a nyugdíjasok ilyen módon való "beidomításának" a felelőssége a mindenkori politikai osztályt terheli. De azért ez sem teljesen fekete-fehér. A Kádár kori ingyenebéd súlyos örökségtől megszabadulás  mára egyet jelenthet a politikai öngyilkossággal, ami súlyos pillanatokat okozott és fog okozni minden progresszív országjobbító politikai szándéknak.

Dícséretes módon az LMP - minden korábbi rosszul végződött próbálkozás ellenére - a krédójához híven megpróbálta megugrani az emberfelettinek tetsző magasságot és pénzügyi ésszerűséggel, társadalmi igazságossággal felszántani a magyar ugart.

Jött, látott, és...belebukott - legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Javaslatuk, miszerint a nyugdíjasokat is csak legfeljebb 90%-os kedvezményt illethesse meg a tömegközlekedésben nemcsak a tömegközlekedés áldatlan állapotán segített volna valamelyest a nyugdíjasok minimális tehervállalásával, hanem "mellékhatásként" a társadalmi szolidaritást és a nyugdíjasok társadalmi képét is erősítette volna. Ezek pedig nem forintosítható, de elengedhetetlen feltételei egy egészséges közösségnek.

De az LMP a Fidesz erkölcsileg legpotensebb ellenfele, aki még népszavazási kampánnyal is merészelt kitörni a centrális erőtérből, és így egy címoldalas és összpályás letámadást nyert. De a politika már csak ilyen, ez nem is volt  vagy lehetett meglepő.

De ami ez után következett, az annál inkább. Nyilvánvalóan a népszavazási aláírásgyűjtés sikerét féltve az LMP politikai hibára hivatkozva visszakozott javaslatától. Ezzel nemcsak egy nagy lehetőségtől fosztotta meg a magyar társadalmat, de politikailag gyávának és határozatlannak bizonyult. Ezeket csak a Fidesz engedheti meg magának jó ideje, ebben még az MSZP is belebukott. A visszatáncolás eredménye több, mint kétséges, a kitartás potenciális nyeresége végtelen lehetett volna pártnak és országnak egyaránt. Ez volt az igazai politikai hiba.

Sajnálatos, hogy így alakult. Csak remélhetjük, hogy lesz még lehetőség kijavítani, hisz az ilyen kezdeményezések mindannyiunk érdekét jelentik. Az LMP pedig csak remélheti, hogy lesz is még rá fogadókészség a szavazókban.

Az elmúlt két hétben két ellenzéki megmozdulás is legalább kormányváltó célokat álmodva rendezett tüntetést a fővárosban. A Szolidaritás a parlament előtt, a Milla az Erzsébet hídnál.

A két mozgalom és márciusi megmozdulásaik között hosszan lehetne sorolni a különbségeket (szociológiai háttér, mondanivaló, stílus-faktor, stb), de az igazán szembeötlő az volt, amiben nagyon is hasonlítottak egymásra. Ez pedig az a nagyon sajnálatos tény, hogy ebben a formában elérték lehetőségeik és mozgósító erejük végét.

A tüntetéseken ugyanazokat panaszokat ismételgették, ugyanazok az arcok, ugyanazzal a koreográfiával. És hiába van mélyen igazuk, valódi és friss tartalom nélkül  rikácsoló wannabe diákvezérekkel nem lehet sem tömegeket megmozgatni, sem az érdeklődést fenntartani.

Március elején nyilvánvalóvá vált, hogy a bejáratott parlamenten kívüli ellenzéki  tömörülések válaszúthoz érkeztek. Ha ugyanúgy folytatják, amit elkezdtek, akkor a rapid eljelentéktelenedés lesz a sorsuk, unalomba és szürkeségbe fulladnak. De akár a következő szintre is léphetnek, aminek lehetőségét kiharcolták maguknak, és párttá alakulva, arcokat és programokat kezdenek felépíteni. Ez az út  nagyon nehéz és sokba kerül, de nem lehetetlen - az LMP az élő példa rá, ami tulajdonképpen ugyanígy indult.

Fennáll még egy harmadik lehetőség is persze. Visszafarolni a pártosodás előszobájából és új pettingelésbe kezdeni az anti-fidesz érzelműekkel,,megadva a lehetőséget nekik, hogy ne csak pártzászlók alatt tiltakozhassanak. Underground légkörű, ad-hoc mozgolódássá válni ismét, ami meghökkentő, ütős és ezért tömegeket megmozgató, nagy média visszhangot kiváltó performanszokkal tiltakozik a kormány egy-egy újabb húzása ellen.

hatalmas vesztesége lenne a magyar demokráciának és civil kurázsinak az éppen most izmosodó mozgalmak kimúlása. Persze az lenne a legjobb, ha az egész okafogyottá válna már - de ehhez rajtuk keresztül is vezet az út.

A Fidesz új közlekedési törvénye rányomja a halálcsókot a tömegközlekedésre, ha azt elfogadják. A különféle lobbizások nyomására pedig miért ne fogadnák el?

Kivégzés

 A törvény lényege – amellett hogy leépítik a vasúti közlekedést, és kirúgnak egy csomó embert – hogy ki lehet szervezni egyes részeket akár a BKV-ból, akár a MÁV-ból. A pályázatot elnyerő vállalkozónak pedig semmilyen szolgáltatási kötelezettsége nem lesz. Magyarul, lenyúlhatja a bevételt.

Ennek a felállásnak talán nem kell részletezni az eredményét: a pályázatot nyerő (vagy csak valahogy megbízott vállalkozó) megkapja, mondjuk a 7-es buszcsalád üzemeltetési jogát, ami nyereséges. A többi, veszteséges vonal a BKV-nál marad, vagyis tovább nő a BKV vesztesége. Az pedig majdnem biztos, hogy a cég hiányát az adófizetők pénzéből fogják fedezni. Ráadásul a két említett cég anyagi helyzete ismert, mindkettő rendkívül nagy adóssággal rendelkezik, egy ilyen intézkedés akár ki is végezheti őket.

 "Lobbi ügyek kormánya"

 A Fidesz korábban rengeteget papolt arról, hogy nem lett volna szabad annyi mindent privatizálni, mert a cégek csődbementek, mindent szétloptak, stratégiai vállalatok mentek tönkre, kerültek külföldi kézbe (lásd Pécsi Vízművek). Ezzel az intézkedéssel most ők adhatnak ki, ki tudja kinek, egy stratégiai ágazatot.

Ebből is látszik, hogy a Fidesz ugyanolyan, mint az MSZP: mindent eladnak és ezzel tönkretesznek. A privatizációban csak az zavarta őket, hogy nem ők osztogathatták szét az állami vagyont a saját embereiknek. Az elmúlt időszak törvényei alapján (dohány, egészségügy) kiderül, a Fidesz méltatlanná vált a „nemzeti ügyek kormánya” kifejezésre, sokkal találóbb, az „önös ügyek kormánya” kifejezés.

Itt az ideje, hogy befejezzük végre a gondolatot. A poszt 2. részében népszerűséget hajhásztunk és a mellett törtünk lándzsát, hogy jó sok közpénzt költsünk a képviselőkre és a pártokra. Tehetségünkhöz mérten igyekeztünk meg is magyarázni, hogy miért is lenne jó ez. A 3. és egyben befejező részben a megvalósítás egy-egy lehetősége lesz terítéken.

A képviselők tiszteletdíjának kérdése annyira evidens és annyit beszéltek már róla 21 év alatt. Fura, hogy mégis egy helyben toporgunk, ugye? (Illetve sajnos mégsem, de ez a politikai közhelyek világába vezető ösvény, amit mindenki fúj, aki valaha volt fodrásznál  vagy hallgatta a mellette ülőket a buszon, úgyhogy vissza is fordulunk róla érdemi irányokba.)

A képviselőknek igenis prémium kategóriás tiszteletdíj kell, hogy járjon - és progresszíven: aki többet vállal annak arányosan több. Akinek meg több a költsége, mert az ország másik végéből jár a munkahelyére, azt illesse meg kompenzáció. Természetesen számla ellenében, átláthatóan. Nem értem, miért olyan nehéz ez? Az átláthatóság rengeteg indokolatlan frusztrációt megszűntet - még ha sajnos nem is gyógyír mindenre, lásd később -, a közpénz mértéktelen elfolyását pláne, mert azért a cikinek is van határa legtöbbünknél.

A pártok támogatása is csak elsőre tűnik fogas kérdésnek, de a válasz egyszerű rá - azoknak legalább is, akik tiszta viszonyokat szeretnének. Ha nem azt akarjuk - és miért akarnánk? - hogy a legbefolyásosabb szerveződések csak kevesek érdekeit jelenítsék meg (azokét, akik pénzelik őket) akkor mindannyiunknak kell áldozni arra, hogy megjelenítsék a lehető legszélesebb érdekeket, a miénket.

Ennek legnyilvánvalóbb módja, ha az állami támogatást, a közpénz biztosítását sokszorozzuk meg ilyen-olyan mutatók szerint. De van egy talán még ennél is jobb módszer, amit Lawrence Lessing, a liberális demokráciák szerkezeti hibáinak javító szándékú kritikusa, a szabad kultúra mozgalom egyik úttörője pendített meg. Ő azt javasolja, hogy az állampolgárok adójuk egy  pici részével támogathassák a nekik szimpatikus pártokat, akiknek így végre nem a lobbiérdekek kiszolgálása lenne az út az életben maradáshoz. A transzparencia nem elég, mert önmagában csak annyit érünk el vele, hogy az orrunk előtt zajlik a szabályosság határán még éppen belül lévő boltolás. Hát, részemről megvettem...

Mindezért a pénzért azonban nekünk, az állampolgároknak, mint munkáltatóknak ki kell préselnünk a korrekt ellenszolgáltatást, a megfelelő és tisztességes munkát, - ha magától nem megy. Más helyettünk ezt nem teszi meg. És erre nálunk van a demokrácia legerősebb eszköze: a politikai felelősség érvényesítése. Éljünk vele! Ne higgyük el, hogy a másik csak rosszabb vagy úgysincs változás. Lesz, ha mindenkinek belevésődik a fejébe, hogy nem lehet büntetlenül megtenni mindent és a szemünk közé nevetni, hogy úgyis rám szavaztok ezután is.

Amiből kiindultunk: a demokrácia drága és bizony sokszor korrupt. De a diktatúra  meg fogalmilag korrupt, mert ahol mindent meg lehet tenni a hatalomnak, ott a legkisebb és demokráciában természetes jogot is súlyos pénzért árulják - és ez  ezerszer drágábbá teszi a leglomposabb demokráciánál is. 

Nincs ingyenebéd, de ha áldozunk rá, remek vendéglátásban lesz részünk. És ne hagyjuk, hogy kilopják a hozzávalót!

Megdöbbentő a magyar média. Mintha nem e világban élnének a szerkesztők, főszerkesztők. Mind az online, mind az egyéb elektronikus sajtó, de a papír alapú termékek is meghunyászkodva kussolnak.

Pedig az ember lemegy egy aluljáróba és azt látja, hogy konok elkötelezettséggel telített tekintetű emberek sora gyűrűzik egy zöld színű, apró stand körül. Tumultus van, mindenki nagykabátban görnyed egy kicsiny asztal, vagy kopott vasalódeszka, vagy csak saját térde fölé és valamit határozott mozdulattal körmöl.

Mi folyik itt?

Igen tudjuk, népszavazás. Négy igen fontos kérdésben. Tudjuk. Ti, én, meg ők, akik aláírják. Akik évek óta itt élnek ebben az országban; azok, akiknek elege volt az előző kormányzásból és kipenderítették a vezetőket azért, hogy egy jobb világot ígérő hatalmat szavazzanak maguk fölé; azok, akik aztán rájöttek, hogy ez a hatalom is csak az ő hátukon vágja a fát, és belőlük próbálja kiszorítani az utolsó leheletet, kipréselni az utolsó fillért, elroppantani a gerinc utolsó csigolyáját.

És ki az, aki nem tudja mindezt. Nos, igen. a magyar média. Merthogy erről az egész aluljáróforradalomról egyetlen szót sem szól. Vagy csak rendkívül marginálisan. Szégyen ez.

Persze ne naivkodjunk. Se a jelenlegi hatalomnak nem érdeke, hogy túl nagy publicitást kapjon az LMP kezdeményezése, mert még a végén az általuk oly nagyra tartott nép rúgja tökön őket, se a szocialista tábornak nem, hiszen nem ők állnak mögötte, így ha túlzottan sokat beszél erről a saját sajtójában az értékes szavazatokba kerülhet neki is a végelszámolásnál.

Ilyen ez a magyar média. Sajtószabadság az van. Mégis befogják a pofákat.

Az LMP hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy nemzeti együttműködése kényszerítse a Fideszt (formálisan persze népszavazása kiírása a cél, az eszköz pedig szociális kérdések).

Tekintve, hogy a kérdések olyan vérperzselőek, mint egy nagyipornó, és a gyűjtési időszak több mint felét átaludták, elég merész húzás. A benne rejlő lehetőségek Magyarország számára azonban nagyobbak, mint hinnénk. A kockázatok meg az LMP-nek nagyobbak, mint valószínűleg belegondolni mernek.

Ha egyedül összegyűjtik a szükséges aláírásokat, azzal életrevalóságukat bizonyítják, végleg. Ha ellenzéki és civil tömörülések segítségével ugorják meg a lécet, akkor az ellenzék mozgósítási képessége lesz nyilvánvaló, megerősítve, hogy a január 2-i tüntetés sikere nem volt véletlen. De ami mindkét esetben igazán fontos: megtudhatjuk, hogy az állampolgári apátia tart-e még vagy elérte a Fidesz bolondéria azt a kritikus tömeget, ami a tipikusan nem streetfighter magyar népet is kimozdítja bevásárlókocsi mögül.

Ha ez sikerül, az egyet jelent a kezdeményezés megragadásával, ami a december 23-i sikerek után már-már teljesen kicsúszni látszott az ellenzék, illetve az LMP kezéből.

És éppen ezért nagy a kockázat. Ha ez a merész húzás nem jön be, akkor nemcsak az LMP-re kezd el rászámolni a történelem nevű bíró, hanem közvetlen engedély lesz a Fidesznek, hogy tekerheti tovább a préskart. Ez a kezdeményezők hatalmas felelőssége: egy elcseszett akcióval sokakkal többet árthatnak az általuk felvállalt ügynek, a közjónak, mint ha hagyják, hogy a Fidesz döntse romba magát módszeresen.

Fura mód a mainstream média jobbról vagy balról rövid pórázon tartott része (azaz a kb 90%-a) sem hallgatja agyon a gyűjtést. Ez egy külön érdekesség és a poszt kereteit meghaladó gondolatkísérletet is megérne. Csak egy biztos, nem önzetlenül, a sikerért izgulva - de végül is az eredmény a fontos.

Mi szurkolunk, aláírtunk. Írjátok alá ti is - sokan, elegen.

Bontogatja szárnyait a hír, hogy a cigiárusítás állami monopóliumáról és Lézer János haverjának helyzetbe hozásáról szóló törvényjavaslatot említett haver írta.

Vajon ennyire cinikus a Fidesz, hisz ha bármit megtehet, miért ne élvezze, hogy nem kell izgulnia, vagy ennyire schmittpál Lézer, hogy minduntalan bedob egy százast a pofozógépbe?

Tényleg nem tudom eldönteni, mert ha valamit nagyon takargatni akarnak, akkor az később és máshogy szokott csak kiderülni, de semmiképpen sem azt az érzést keltve, hogy mekkora balek az illető.

Minden esetre "business as usual", szívszorongató meglepetés senkit sem ért. Legalább tudhatjuk, hogy ha már a társadalom különböző nagyszámú érdek- és értékcsoportjai között nem is, az elenyésző számú és azonos érdekűek között virágzik a móriczi nemzeti együttműködés.

Álmatlan éjszakájuk nem gondolom, hogy lenne a hír miatt azoknak, akiket érint. És addig nem is lesz, amíg a választóknak sem lesz elegük abból, hogy sokadszorra csináltak hülyét belőlük és továbbra is ragaszkodnak az álomképükhöz, meg a "kisebbik rossz" és "úgyis csak rosszabb jön" önfelmentéshez.

A poszt 1. részében  megállapítottuk, hogy a demokrácia elég költséges, de roppant értékes jószág, de valami fura okból mégis vízen és száraz kenyéren tartanánk. Ahogy ígértük, ennek a széles körben népszerű gondolatnak kívánunk a poszt 2. részében nekimenni és elkezdeni a szembenézést saját magunk hülyeségével.

Tegyük is a csizmát rögtön az asztalra: a képviselőknek magas tiszteletdíj és a pártoknak tekintélyes juttatás kell, hogy járjon. Közpénz.

Közpénz és nem "állami", mert ez nem valami láthatatlan és félnivaló, felettünk álló lény adománya, hanem a közösség által összetett pénz. A mi (a ti és ez én) pénzünk. Ezt nem lehet elégszer elismételni. Azért kellene a különbséget végre felfogni, hogy a képviselőinket és a pártjainkat igazi és komoly felelősség terhelje. Mert ki merné a más pénzével verni a csalánt, ha tudja, hogy keményen leverik rajta akiknek a zsebét megmetszette?

És azért kell közpénz, hogy a lehető legkevesebben akarják azt magánpénzből kipótolni. Mert lehet a közpénz költése tökéletlen, de ahol magánpénz jelenik meg, ott kizárólag egyes emberek érdeke fog érvényesülni. Ami a gazdasági élet lényege az közös ügyeinkben a legnagyobb bűn.

Mi magunk is jó pénzért akarunk dolgozni (jár nekünk, nem?!). Miért gondoljuk ezt másképp a közélet szereplőinél? Ha valakire rábízzuk a saját pénzünket, attól azt várjuk el, hogy a mi érdekünkben járjon el és ne máséban. Miért engedjük meg hát, hogy a közélet szereplői ne így tegyenek?

Ha a közösség nem látja el anyagiakkal azokat, akiket érdekei képviseletét bízza, súlyosan csalódni fog az eredményben. Csak attól lehet követelni és felelősségre vonni, akinek munkáját eleve "meghitelezzük". Persze mindez csak akkor megy, ha tudatos állampolgárként közügyeinkért ugyanúgy felelősséget érzünk és követelünk, mint saját legszemélyesebb dolgainkban.

Korrupció, pazarlás persze mindig lesz. A tiszta közélet csak megközelíthető, de el nem érhető. De egy viszonylag tiszta közélet és a mai állapotok között világok vannak. És a dolog nem önmagáért való: egy ország lelkiállapotát teljesen leképezi a közéletének minősége. És ki szereti szarul érezni magát az emo-sokon kívül?

Na ezért kell tiszta viszonyokat követelnünk és boldogan megfizetni ennek árát, mert a haszon busás. Ne érjük be kevesebbel, a saját jó közérzetünkről van szó!

Hogy milyen lehetőségek vannak erre, arra a poszt 3. része próbál majd választ adni.

 

Rogán Antal gondosan felépített imidzse alól szép lassan egyre méretesebb lóláb tűnik elő. A politikusi pályáját a Fidesz első kormányzása alatt, az újra felszított média-háború második felvonásában jeleskedő fiatalember hamar nagy lehetőséget kapott Orbán Viktortól. Frakcióvezető-helyettesként sikerült a megbízhatóság, a szavahihetőség és a szimpátia olyan magas szintjére pozicionálnia magát, amely szintet csak mostanság sikerült megközelíteni Szíjjártó Péternek.

A korábban “Arrogán” névvel illetett politikus az első Orbán-kormány leváltása után a helyi politikában azonban 2006-tól kezdve eredményesen építette fel egy sikeres, szerethető, emberekhez közel álló politikus arculatát. A Belváros élén hatalommal, pénzzel a kézében jó érzékkel tett politikai karrierjéért. Ha kellett krumplit, vagy virágot osztott, ha kellett kamerák előtt kérte meg felesége kezét. És természetesen jó kapcsolatokat ápolt az üzleti szférával.

Csipak Péterhez fűződő szoros viszonya soha nem volt titok. A nagyvállalkozónak a Belváros egy nagy részét előbb eladta, majd egy másik nagy részét akár el is bontatta volna, ha a KÖH nem lép az utolsó pillanatban. Az ingatlanvagyon felélése a kerületben Rogán polgármestersége alatt folyamatos volt, azonban így is sikerült elérni, hogy a kerület az egyik legjobban eladósodott önkormányzattá váljon az országban. A működési hiány miatt növekvő adóssághegy alól a második Orbán-kormány gazdasági szakértőjévé avanzsált Rogán az idegenforgalmi adóbevételek lenyúlását törvényerőre emelve bukkant elő, mellyel a legtöbb ilyen bevételt produkáló kerület vezetőjeként  a többi kerülettel vállalt erős szolidaritásról tett tanúbizonyságot.Nem is csoda, hogy a ciklusban Budapesttel kapcsolatban sokszor hallani a nem titkoltan a főpolgármesterséget is ambicionáló politikus ötleteit. Legutóbb épp a BKV kapcsán.

Az IMF tárgyalások körül is buzgolkodó ambiciózus politikus terveit azonban veszélyeztetik a www.atlatszo.hu -n napvilágra kerülethez hasonló ügyek. A barátok nagy megrendelésekhez juttatása, a haveri álcivilek pénzzel tömése, a kerületi ingatlan-vagyon homályos körülmények között történő értékesítése remélhetőleg már szúrja annyira választók szemét, hogy megálljt parancsoljanak Rogánnak. Az információk rejtegetése, visszatartása pedig - megjósoljuk - csak egy darabig fog segíteni. Mert bizonyára van még tovább is...

Az "országértékelés" és a parlamenti ülésszak kezdete a belpolitika Operabálja: amilyen agyonlihegett, annyira érdektelen esemény. Mindkét oldalról unalmas és kiszámítható, amiről írni sem érdemes, mert az is ugyanaz lesz. Nem ilyen azonban egy újra és újra előkerülő slágertéma, a képviselői juttatások és a pártok finanszírozása. Ennek megítélésében akkor a nemzet egysége, amilyen a Fidesz ideológusoknak is csak rémálmukban, ezért ezeknek a tabunak érdemes páros lábbal nekiugrani.

A téma újabb etapjai igazán elhozták az időt, hogy kihúzzuk végre a fejünket a homokból és a biztonság kedvéért bele is nézzünk jól tükörbe. Lehet, hogy fájni fog, mert senki sem szereti, ha szembesítik saját gyarlóságával, de a végeredmény mindannyiunk hasznára fog válni. Vágjunk is a közepébe.

Hölgyeim és Uraim! Remélem senkit nem fog sokkolni a tény, hogy a demokrácia és a parlamentarizmus elég drága dolgok. Drágák, de piszokul megérik- ennek taglalásába nem mennék bele, ezt vegyük axiómának. Milliószor jobban megéri, mint az olcsó diktatúra, ami ráadásul csak látszólag az, hisz a parancsuralom fenntartása drágább a legpazarlóbb demokráciánál is. Készpénzben és társadalmi költségben egyaránt...

Olcsó demokrácia fogalmilag nincs. Az a rengeteg pénz pedig arra kell, hogy a demokráciát működtető intézményrendszer ne essen szét. Legyenek működő hivatalok, bennük dolgozó emberek és a hatalomért szabályozott keretek között versengő pártok. Ennek az intézményrendszernek a csúcsán a mindenkori  parlament és a kormány áll, a képviselőkkel és kormányhivatalnokokkal és az egész rendszernek a szívverése a választások.

Az ország polgárainak sorsa múlik ezeken az intézményeken, embereken és  a lényeget adó versengésen - és ebben vagyunk a legképmutatóbbak, ebbe vagyunk hajlamosak a legfukarabbak lenni. Ilyen a néplélek...

Nézzünk magunkba. Ugye?

Óriási hiba, mert pont ezért nem látjuk a fától az erdőt és veszítjük el a figyelmünket a lényeges dolgok iránt.

De erről majd a poszt 2. részében....

 

Amikor Orbán Viktor kormányra került, még nem hitte, hogy békaemberekkel fog találkozni.

Hogy ennek ne lenne értelme? Hát épeszű embernek tényleg csak annyi, hogy rögtön érti a célzást Bacsó Péter "A Tanú"-jára. Ebből az akkor még nem élt generációk is képet kaphattak az '50-es évek koncepciós eljárásainak megdöbbentő, de halálos bornírtságából.

Orbán Viktor stábja és tanácsadói azonban tényleg nem vicceltek. Beültek az időgépbe és idehozták nekünk azt, amiről tényleg hihető volt, hogy elmúlt. Hol fog ez megállni? Ha nem lennénk az EU tagjai, akkor tulajdonképpen már semmi sem állna a kormány útjában, hogy ne csak a kormányzati kommunikációban jelenjen meg a szovjet múlt? Vagy annak posztmodern putyini változata? Azért ez hátborzongató...

A demokratikus társadalom érdekérvényesítési és önvédelmi eszköztára a kormány számára külső pénzügyi és média körök támadása, belső ellenség az államigazgatás legmagasabb szintjein, sötétben bujkáló balliberális lobbisták, akik aláaknázzák népünk vezérének gyönyörű eredményeit és diszkreditálják a zúnió és mindenki más előtt, míg szegény tehetetlen kormány csak néz, mint egy kidobott kiskutya.

Nincs más megoldás tehát: éberség fokozása, a titkok körének bővítése, az emberi szabadság korlátozása, az erőforrások irányítás alá vétele, különben lőttek a Nagy Célnak és ezt Igazi Magyar Ember nem akarja, tehát egyetért mindezzel. Aki igen, tűzzön kokárdát!

Amit nem tudok eldönteni (1995 óta): mindezt ezt komolyan gondolják vagy maguk jókat röhögnek, amikor a saját nyilatkozataikat olvassák. Nem tudom melyik a jobb, félek egyik sem.

Bár a 4K!-t sokan esélyesnek tartják a jövő LMP-je cím elnyerésére (annyiban legalábbis, hogy fiatal értelmiségiek mozgalmi jellegű "unortodox" kezdeményezése a párttá alakulás útján és a parlamentbe jutás némi reményével) továbbra is megfoghatatlan valami.

Amilyen konkrétabb megnyilvánulásaik voltak a párttá válás bejelenése óta, azoktól is csak a kérdőjelek szaporodtak. Már magánál a bejelentésnél megtörtént az ősbűn.  A Millával közös, sajtószabadság melletti tüntetésen a szép számú, de inkább a Millának köszönhető tömeget maguk mögé copy/paste-elve, puccsszerűen bejelentették a párttá válást. (Úgy látszik a kakukk mentalitás vonzó önépítő aktus: Gyurcsány Ferenc és a Szolidaritás is az LMP december 23-i tüntetésén próbálta meg legutóbb....)

Aztán folytatták az öndefiniálással, amit úgy kívántak abszolválni, hogy az LMP-be rúgtak vandamme-pörgőket. És minap eljött az újabb felvonás is...

A 4K! elég egyértelműen kifejezte a meghirdetett ellenzéki kerekasztalban való részvételét, majd az LMP beintése után ő is kihátrált belőle.(Csönd...) Az indok valami olyasmi volt, hogy az LMP nélkül  nincs értelme: mindenki vagy senki.

Még hihető is lett volna a sztori, ha eleve kimondják feltételként ezt, de ilyenről szó sem volt. Akkor most meg miért....? Az LMP-vel miért lett volna jobb nekik a kerekasztalozás? Ha kettőjük felé robog a szocialista úthenger, az kevésbé fenyegető...?

A választ csak a döntéshozók tudják egyelőre, de valószínű, hogy rájöttek, egy nem közösködő LMP tükrében még soványabbnak fog látszani az a portéka, amit a pártok piacán árulnak.

Akárhogy is, ez újabb csapás a komolyságra és a hitelességre. Ha már ennyire figyelnek az LMP-re, tanuljanak a hibáiból: a bizonytalanság, az oda-vissza ugrálás, a karakteresség hiánya veszélyes! Sokkal inkább, mint más sikerén próbálni felkapaszkodni vagy potenciális partnerünk bokáját rugdosni. Ez csak csúnya húzás, de hát a politika már csak ilyen...

Semjén Zsolt, a hazai jobboldal társadalmi támogatottsággal lényegében nem rendelkező, azonban a közügyekre igen nagy befolyással lévő pszeudo-pártjának elnöke ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy mennyire nem zavartatja magát a valóságtól.

A minap ugyanis bejelentette, kezdeményezi az állam és a Vatikán közötti megállapodás módosítását, mert szerinte kompenzálni kell az egykulcsos adó miatt csökkenő egyszázalékos bevételeikért a katolikus egyházat.

Semjén Úr annak a kormányzó jobboldalnak a hangos szószólója, amelyik gyakran kel ki a gazdasági szabadságharccal, az ágazati különadókkal egyet nem értők ellen, mondván azok csak a külföldi hatalmak, vállalatok pénzügyi érdekeit védik hazájuk érdekeivel szemben.

Nos, a Miniszterelnök-helyettes Úr ebben az esetben ugyanezt teszi, nevezetesen egy másik állam (a Vatikán) pénzügyi érdekeit védené magyar adóforintok felhasználásával. Bár eddig nem halottunk a szokásos hazaárulózó felhördülést sehonnan, más problémák is vannak a javaslattal.

Az egyházaknak nyújtott 1 százalékos felajánlások rendszere tiszta helyzetet teremt. Mindegyik egyház annyi támogatást kap az adófizetőktől, ahány elkötelezett híve van. Ha ezt a támogatást növelnék, egy egyházra fókuszlva, azzal az állam világnézeti semlegességét felejthetnénk el teljesen.

Más egyházakkal szemben, vagy a nem hívők pénzéből jutna többletpénzhez egy meghatározott felekezet.

Sajnáljuk továbbá, hogy amikor ez a javaslat Semjén Úr fejében megszületett, nem gondolt azokra a kis keresetűekre, akik igazán rászorulnának az egykulcsos adó hátrányainak kompenzálására. Sajnos nekik nincsenek ilyen elkötelezett képviselőik a kormányban.

Egy héttel azután, hogy a kormányhoz közel álló jobb- és mégjobb-oldali személyiségek által gründolt Békemenet odafagyasztotta a december végi/január eleji ellenzéki tüntetések kapcsán a demokraták és baloldaliak arcán felderengő mosolyt, a hétvégén három ellenzéki párt is kongresszust tartott.

Noha ezek az események már jó előre betervezettek voltak, a napirendeket meghatározta az előállt helyzetre való reagálás. A Jobbiknak könnyű volt odaállni az események mellé, hiszen nem minden alap nélkül mondta ki Vona Gábor, hogy a kormány sok esetben már most is az ő programjukat valósítja meg. Tudja, hogy a Fidesz - még, amikor a nemzetközi karvalytőke és a naplopó eurokraták is szorongatják kis hazánkat - sem tud eléggé szélre hajolni ahhoz, hogy minden szelet kifogjon a vitorlájukból. Elég rátenni a kormányra még egy lapáttal, legyen az EU zászlóégetés, vagy kétértelmű nyilatkozatok. Másrészt azt is tudja, hogy a Fideszből kiábrándultak ha valamit, akkor legfeljebb a Jobbik szavazótáborát erősítették eddig.

A DK semmi kreatívat nem tudott felmutatni, retorikájuk a terméketlen hideg polgárháború lenyomata, és végsőkig figyelmen kívül hagyja a párttagok személyes felelősségét a jelenlegi helyzetért. Egyedül az igen költséges szervezetépítés terén tudtak figyelemre méltót felmutatni 4000 taggal és kiépült országos szervezettel, mindössze néhány hónap alatt. Érdekes, hogy milyen gyorsan ment ez egy olyan pártnak, akik “olyan szegények, mint a templom egere”.

Az MSZP egyetlen sikere az elmúlt időben az volt, hogy viszonylag simán sikerült „lemenedzselnie” Gyurcsányék kiválását, de az Orbánozáson kívül nem sok konstruktívat tudtak eddig felmutatni. A párt által elkezdett, majd félbehagyott zöld fordulat, ha komolyan veszik azonban együtt járhatna némi vérfrissítéssel amire úgy képletesen, mint szó szerint nagyon is szükségük lenne.

2010 is közel van még, ezért a közvélemény-kutatásokban gyengén szerepelnek. Nem csoda hát, hogy mindkét párt úgy tekint az új mozgalmakra és pártokra, mint Berlusconi egy jó kis választás előtti ráncfelvarrással egybekötött hajbeültetésre: tőlük várják, hogy újra szexisek legyenek a választóknak.

És ennek az elvárásnak a Szolidaritás és a 4K úgy tűnik meg is akar felelni, hiszen másképp nem érthető, hogy miért akarnak egy asztalhoz ülni olyanokkal, akik nemcsak hogy nagyban felelősek a jelenlegi helyzetért, de politikai dörzsöltségükkel várhatóan pillanatok alatt bedarálják őket. Ez pedig, egyetlen valóban független, új erőnek, sem az egész ellenzéknek nem szolgálja érdekét.

Az új ellenzék pártjai közül úgy tűnik egyelőre, csak az LMP ismerte fel ezt eddig. A hét végi kongresszuson az LMP hitet tett amellett, hogy a kormány leváltásához az ellenzéki torta újraosztása helyett a jelenleg bizonytalan szavazók bevonásán keresztül vezet az út. Helyes felismerés, és remélem, hogy ezt hamarosan eredményes lépések követik, ugyanis jelenleg más út nem látszik.

Orbán Viktor az első két év fékevesztett törtetése után, mely során rengeteg tyúkszemen gázolt át, feltehetően konszolidációra készül. A következő két évben az összetákolt rendszer működtetése és foltozgatása lesz napirenden. A tyúkszemek lassan nem fognak már annyira lüktetni, ha egy kicsit is jobbra fordul a helyzet. Egy konszolidáltabb légkör és egy enyhe konjunktúra által kiváltott megkönnyebbüléssel Orbán Viktor simán hozhatja a 2014-es választásokat, sőt még a kétharmad sem lehetetlen.

A következő választás esélyei tehát ebben a pillanatban inkább múlnak a világgazdasági tendenciákon, mint a magyar ellenzék teljesítményén. De (reméljük) már nem sokáig.

Az elmúlt időszakban sokakat foglalkoztatott az a kérdés, hogy az LMP hajlandó-e Orbán ellen összefogni a baloldalon, vagy sem. Ez azért sem volt evidens, lévén Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jelent meg az a polgári kezdeményezés, aminek eredménye a mai párt. A fő kérdés, lehet-e a jelenlegi helyzetre kritikusan reagálni abban az esetben, ha ennek egyik felelősével összefog a párt?

Sokféle vélemény van evvel kapcsolatban, nem egy egyszerűen eldöntendő kérdés. Erre csak is egy dolog fogja megadni a pontos választ, mégpedig az idő. Tíz év múlva minden világos lesz, de az biztos, hogy az elmúlt hétvége, az LMP kétnapos kongresszusától függetlenül is átrajzolta a politikai térképet (pontosabban behúztak rá pár eddig maszatos vonalat tussal).

A Jobbik, szemben a fent nevezett formációval, egyértelműen elhatárolódott más demokratának mondott csoportoktól, míg a DK alakuló kongresszusán a nyitás pártján voltak. A másik két formáció megnyilvánulásait nézve ez egyelőre süket fülekre talált.

Elsőre nem teljesen egyértelmű, az LMP miért határolódott el, mert a kérdésnél is kettősebb lett a válasz. A nyilatkozatokból az látszik tisztán, hogy a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalban nem vesznek részt, viszont a hosszú távú döntések meghozatala elmaradt. A többség a külön utat támogatja, de nem hoztak döntést. Erre szokás kérdezni, hogy akkor most mi a bánat van?

A dolog megoldását az LMP pártszabályzata adja meg, ami kimondja, hogy politikai szövetséggel kapcsolatban - mely nem az ügyek menti politizálásra vonatkozik, hanem választási együttműködés megkötésérről - csak a kongresszus  minősített többsége határozhat. (Ezen tény ismerete mondjuk alaposan zárójelbe teszi Karácsony Gergely II. kerületi kampányában elhangzott lehetőséget, hogy visszalépne egy kedvező állás esetén.)

Pontosan nem látható kívülről, milyen vélemények ütköztek, de a két éve megfogalmazott alapító nyilatkozat szelleme él még a pártban, mely az értékszintézist tűzte ki célul. Nincsen egyen kabát, szabadon lehet mást gondolni, s ennek eredménye a többségi vélemény, amit a párt küldötteinek nagyobbik része oszt, de nem a kétharmada.

Tovább gondolva, ebből akkor lesz valaha is választási együttműködés, ha a tagság véleménye jelentősen megváltozik. A küldötti rendszer miatt ez akár a tagság felét is igényelheti. Erre viszont nem mernék nagy tétben fogadni, jelenleg a  legvalószínűbb egy külön utas politizálás a választásokig.

Az, hogy ez életképes-e, megmozgatja-e a pártot nem választók népes táborát, s elhozza a jelenlegi kormány leváltását (esetleg a kétharmados törvények megváltoztatásához is elegendő többség jön létre), az szerintem hatalmas kérdés, de ez lehetett az érdemi dilemma az LMP berkein belül is.

Majdnem pontosan 1 hónappal a karácsony előtti nagy dobása után az LMP ismét húzott egy karaktereset. Vagy nem...Vagy mégis...?

Tulajdonképpen igen. Január végi kongresszusán az LMP úgy döntött, hogy nem enged a szoci Nyuszi rokonaiból, barátaiból és üzletfeleiből álló lidércfény (leánykori nevén Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal) csábításának és más utat választott, minthogy belefulladjon a mocsárba...

Ez a döntés voltaképpen megerősíti az LMP parlamentbe kerülése óta folytatott, erős moralitásról tanúskodó politikáját, ami egyaránt kritikája a Fidesz kormánynak és annak az MSZP-nek, ami kikövezte neki az utat. Nem mellesleg jelentős politikai életösztönről és elővigyázatosságról tanúskodik...

Az persze már más kérdés, hogy az istenadta népet érdekli-e mindez. Ez a következő évek nagy kérdése, illetve a tágabb értelemben vett MSZP-n kívüli ellenzék nagy kihívása. Ha a Fidesz prés megteszi azt, ami lehetetlennek tűnt - ha nem is arany, de legalább aranyozott korrá változtatja a lelkekben a szoci kormányzás időszakát és annak a kádári időkből jól ismert langymelegét -, akkor nagyon ott kell lenni a szeren, hogy alternatívát villantsanak a jól ismert lehetőséggel szemben.

De aztán van az LMP ugyanezen kongresszusának egy másik döntése is, amit hoztak is (meg), meg nem is, minden esetre egyből le is kellett a nyilvánosságnak fordítani. Röviden: a többség a mellett döntött, hogy 2014-ben nem lesz választási együttműködés a szocikkal és leágazásaikkal, azonban ehhez voltaképpen nagyobb szavazati arány kellett volna, így ez csak egy vélemény.

No igen, ez már elég dodonaira sikerült és felveti azt a kérdést, hogy miként hat ez az LMP pozicionálására, érthetőbben: mit szólnak ehhez majd a választók és a vetélytársak?

A pártok a könnyebbik falat: a Fidesz nyilván elégedetten a nyelvével csettinget, az MSZP a sokat tudóak arcával továbbra is ölelésre tárt karokkal áll, mint operaénekes a magas C-nél, a Jobbik vállat vonva osonópályán lopkodja az elveszett lelkeket, a civil mozgalmak meg magukkal vannak elfoglalva.

Igazi fekete doboz azonban a választók reagálása: az LMP nyilvánvalóan azt szeretné, hogy a választásokról választásra ide-oda csapongó, különösebb ideológia kötődéssel nem rendelkező, és most éppen Orbán-árvák meghallják döntésében a hívó szót és zászlója alá csoportosuljanak. Meglehet.

Ahogy ugyanúgy az sem kizárt, hogy az LMP hátranéz és csak a lassan becsukódó ajtót látja maga mögött, amin éppen kimentek a kormányváltás hevében biztosra menő utolsó szavazók. Meglátjuk.

És hogy a harmadik opció...? Legalább annyira lehetséges, mint az előző kettő, hogy azok a többé-kevésbé tudatosan magukat jobboldalinak vallók látják meg a maguk pártját az LMP-ben és szivárognak át oda, akik már végleg csalódtak a Kedves Vezetőben, de a Jobbik eleve szóba sem jöhet. Ez nagyban fog azon múlni, persze, hogy az LMP mit sugároz magáról a jövőben. Kiderül nemsokára.

Ti mire tippeltek?

 

Egy percig sem volt kérdés, hogy egy fidesz (kormány? ugyan....) melletti szimpátia tüntetésen legalább százezres tömeg lesz. Nyilvánvalóan nem maguktól rándultak össze, de ezt nem is várta senki. Minden megmozdulás logisztika, a mozgósító erő prezentálása.

Nem azért vagyunk itt, hogy számháborúzzunk (kurva sokan voltak, na), de még azért sem, hogy letudjuk a kötelező cikizést a vicces angol nyelvű feliratokról, a zavaros tekintetű fanatikusokról, a résztvevők korfájáról és a menetelő Széles Gábor iparmágnásról.

Célunk, hogy választ találjunk arra kérdésre, melyik szégyellnivalóbb: a kormánypárt képviselőjének lenni vagy támogatására, sőt egyáltalán, bármilyen kormány mellett az utcára vonulni...?

Szerintem a második. A Fidesz képviselői legalább jól keresnek azzal, ahogy erkölcsileg lenullázzák magukat, de ingyen hasznos idiótának lenni abban a korban, amikor nem kényszer a Kedves Vezetőnek hűséget esküdni nyilvánosan, az nagyon vicces. (Vagy lehet, hogy a Kubatov listások már egymást is figyelik, hogy időben jelezzék az elhajlókat...?)

Egy kormány intézkedését lehet helyeselni, egy-egy tagja iránt rokonszenvet érezni, a párt elveivel vagy programjával azonosulni - és ezt kinyilvánítani is helyes a megfelelő fórumokon és formában. De öntudatos ember (mondjuk úgy: polgár) kizárólag kormány ellen megy ki az utcára tüntetni, de oda ki is megy, ha kell. 

Olyan állat, hogy "kormány melletti tüntetés" valójában nincs is, mert fogalmilag kizárt. A címben csak a gyors azonosítás kedvéért van így, de ne tévesszem meg senkit. Aki kormány támogatására vonul utcára, az csak színpadi kellék és egy rossz kormányzás bizonyítéka. Okos vagy "normális" kormány mindent megtesz azért, hogy ne kerüljön olyan iszonyúan kellemetlen és nevetséges helyzetbe, hogy statisztákkal kellejen bizonygatnia, mennyire fasza gyerek. Mert ez sem menő.

(*a poszt tisztelgés a nyugdíjba vonult indexes Menő-Nem menő rovat előtt)

Itt az ideje a Jobbik tüntetéséről, sőt a Jobbik idei cselekedeteiről is írni. Ezek alapján egyszerű a megállapítás: a Jobbik kiírta magát az ellenzékből.

Csak eddig ügyeltek a látszatra, hogy ne mutassanak túl nagy barátságot a kormány iránt. Egy kis fölösleges provokáció a gárdaruhával, és gyatra kísérletek, hogy rálicitáljanak a kormányra. Pedig már akkor is a Napnál világosabb volt, hogy ugyanazt akarják, mint a Fidesz, így ez fordulat senkit nem érhetett meglepetésként.

2012-re vége lett a színjátéknak: mindjárt be is keményített a Jobbik: fenyegetések, zászlóégetés, meg egy kis cigányozás. Teljes mellszélességgel kiáll a külföldről sokat kritizált törvények mellett, és csak tessék-lássék módon köt bele valamibe, mintha még ellenzék lenne. Azzal nem törődik, hogy mennyit árt akcióival Magyarországnak, annak az országnak, amelyiket állítólag oly „szentül” véd.

A valóság az, hogy a kormány kardjaként elvégzi a piszkos munkát. Megzavarja az ellenzéki tüntetéseket, és kimond olyasmit, amit a Fidesz taktikai okokból nem tehet meg. Ezzel oda az ellenzékiségük, ami lehet soha nem is volt.

Egy politikai elemző egy éve azt mondta: a Jobbik nem tud különbözni a Fidesztől. Szerintem nem is akar…

bottom-img
süti beállítások módosítása