top-image

Az elmúlt időszakban sokakat foglalkoztatott az a kérdés, hogy az LMP hajlandó-e Orbán ellen összefogni a baloldalon, vagy sem. Ez azért sem volt evidens, lévén Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jelent meg az a polgári kezdeményezés, aminek eredménye a mai párt. A fő kérdés, lehet-e a jelenlegi helyzetre kritikusan reagálni abban az esetben, ha ennek egyik felelősével összefog a párt?

Sokféle vélemény van evvel kapcsolatban, nem egy egyszerűen eldöntendő kérdés. Erre csak is egy dolog fogja megadni a pontos választ, mégpedig az idő. Tíz év múlva minden világos lesz, de az biztos, hogy az elmúlt hétvége, az LMP kétnapos kongresszusától függetlenül is átrajzolta a politikai térképet (pontosabban behúztak rá pár eddig maszatos vonalat tussal).

A Jobbik, szemben a fent nevezett formációval, egyértelműen elhatárolódott más demokratának mondott csoportoktól, míg a DK alakuló kongresszusán a nyitás pártján voltak. A másik két formáció megnyilvánulásait nézve ez egyelőre süket fülekre talált.

Elsőre nem teljesen egyértelmű, az LMP miért határolódott el, mert a kérdésnél is kettősebb lett a válasz. A nyilatkozatokból az látszik tisztán, hogy a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalban nem vesznek részt, viszont a hosszú távú döntések meghozatala elmaradt. A többség a külön utat támogatja, de nem hoztak döntést. Erre szokás kérdezni, hogy akkor most mi a bánat van?

A dolog megoldását az LMP pártszabályzata adja meg, ami kimondja, hogy politikai szövetséggel kapcsolatban - mely nem az ügyek menti politizálásra vonatkozik, hanem választási együttműködés megkötésérről - csak a kongresszus  minősített többsége határozhat. (Ezen tény ismerete mondjuk alaposan zárójelbe teszi Karácsony Gergely II. kerületi kampányában elhangzott lehetőséget, hogy visszalépne egy kedvező állás esetén.)

Pontosan nem látható kívülről, milyen vélemények ütköztek, de a két éve megfogalmazott alapító nyilatkozat szelleme él még a pártban, mely az értékszintézist tűzte ki célul. Nincsen egyen kabát, szabadon lehet mást gondolni, s ennek eredménye a többségi vélemény, amit a párt küldötteinek nagyobbik része oszt, de nem a kétharmada.

Tovább gondolva, ebből akkor lesz valaha is választási együttműködés, ha a tagság véleménye jelentősen megváltozik. A küldötti rendszer miatt ez akár a tagság felét is igényelheti. Erre viszont nem mernék nagy tétben fogadni, jelenleg a  legvalószínűbb egy külön utas politizálás a választásokig.

Az, hogy ez életképes-e, megmozgatja-e a pártot nem választók népes táborát, s elhozza a jelenlegi kormány leváltását (esetleg a kétharmados törvények megváltoztatásához is elegendő többség jön létre), az szerintem hatalmas kérdés, de ez lehetett az érdemi dilemma az LMP berkein belül is.

Majdnem pontosan 1 hónappal a karácsony előtti nagy dobása után az LMP ismét húzott egy karaktereset. Vagy nem...Vagy mégis...?

Tulajdonképpen igen. Január végi kongresszusán az LMP úgy döntött, hogy nem enged a szoci Nyuszi rokonaiból, barátaiból és üzletfeleiből álló lidércfény (leánykori nevén Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal) csábításának és más utat választott, minthogy belefulladjon a mocsárba...

Ez a döntés voltaképpen megerősíti az LMP parlamentbe kerülése óta folytatott, erős moralitásról tanúskodó politikáját, ami egyaránt kritikája a Fidesz kormánynak és annak az MSZP-nek, ami kikövezte neki az utat. Nem mellesleg jelentős politikai életösztönről és elővigyázatosságról tanúskodik...

Az persze már más kérdés, hogy az istenadta népet érdekli-e mindez. Ez a következő évek nagy kérdése, illetve a tágabb értelemben vett MSZP-n kívüli ellenzék nagy kihívása. Ha a Fidesz prés megteszi azt, ami lehetetlennek tűnt - ha nem is arany, de legalább aranyozott korrá változtatja a lelkekben a szoci kormányzás időszakát és annak a kádári időkből jól ismert langymelegét -, akkor nagyon ott kell lenni a szeren, hogy alternatívát villantsanak a jól ismert lehetőséggel szemben.

De aztán van az LMP ugyanezen kongresszusának egy másik döntése is, amit hoztak is (meg), meg nem is, minden esetre egyből le is kellett a nyilvánosságnak fordítani. Röviden: a többség a mellett döntött, hogy 2014-ben nem lesz választási együttműködés a szocikkal és leágazásaikkal, azonban ehhez voltaképpen nagyobb szavazati arány kellett volna, így ez csak egy vélemény.

No igen, ez már elég dodonaira sikerült és felveti azt a kérdést, hogy miként hat ez az LMP pozicionálására, érthetőbben: mit szólnak ehhez majd a választók és a vetélytársak?

A pártok a könnyebbik falat: a Fidesz nyilván elégedetten a nyelvével csettinget, az MSZP a sokat tudóak arcával továbbra is ölelésre tárt karokkal áll, mint operaénekes a magas C-nél, a Jobbik vállat vonva osonópályán lopkodja az elveszett lelkeket, a civil mozgalmak meg magukkal vannak elfoglalva.

Igazi fekete doboz azonban a választók reagálása: az LMP nyilvánvalóan azt szeretné, hogy a választásokról választásra ide-oda csapongó, különösebb ideológia kötődéssel nem rendelkező, és most éppen Orbán-árvák meghallják döntésében a hívó szót és zászlója alá csoportosuljanak. Meglehet.

Ahogy ugyanúgy az sem kizárt, hogy az LMP hátranéz és csak a lassan becsukódó ajtót látja maga mögött, amin éppen kimentek a kormányváltás hevében biztosra menő utolsó szavazók. Meglátjuk.

És hogy a harmadik opció...? Legalább annyira lehetséges, mint az előző kettő, hogy azok a többé-kevésbé tudatosan magukat jobboldalinak vallók látják meg a maguk pártját az LMP-ben és szivárognak át oda, akik már végleg csalódtak a Kedves Vezetőben, de a Jobbik eleve szóba sem jöhet. Ez nagyban fog azon múlni, persze, hogy az LMP mit sugároz magáról a jövőben. Kiderül nemsokára.

Ti mire tippeltek?

 

Csak kár, hogy a zászlós mögött nem látni még a sereget, ami megmutatná, hogy ő valószínűleg barát, de még lehet ellened is.

Bajnai Gordon nem tudom, hogy mit ért esszé írás alatt, de amit tegnap a blogjában írt, az tuti, hogy egy szekértábor közepének megjelölése volt.

Nem ír pártokat, hogy kiket vár, nem is utal emberekre, de biztos vagyok benne, hogy a meglevő demokratikus ellenzéket akarja egy karámba terelni. Ebbe bele férhet a a két szoci párt, az egy milliós csapat (Szolidaritásostul) és az LMP-t is ide várja.

Gyakorlatilag egy demokrata koalíciót akar összehozni, s elmondta, mik az első feladatok. Ő lenne a karmester, s kér mindenkit, hogy a meglevő ellentéteket félretéve kezdjenek el együtt tevékenykedni.

Evvel csak az a gond, hogy ezen politikai alakulatok, főleg a két szoci párt, olyan embereket tartalmaz, akik gyakorlatilag lejáratták magukat, fényük megkopott, s őket nehéz lenne a megújulás embereiként beállítani. Másrészt az LMP ugyan pedzegette korábban egy nagykoalíció lehetőségét, de ez csak elméleti síkon tette, és száz százalék, hogy a párt széteséséhez vezetne egy Gyurcsánnyal való megállapodás (magyarul kizárt).

Viszont a Szolidaritás olyan erősen szervezi magát, hogy komoly támogatottsága lesz, ha nem csak a pillanatnyi helyzet miatt emeli fel a szavát, hanem konkrét gazdasági/társadalmi programot hirdet. Ha ez konkrétan a most leírt második Bajnai program egy változata lesz (ami egyáltalán nem irreális), az mindenkinek komoly fejtörést fog jelenteni a parlamentben.

És ez igaz a kormány oldalon, és igaz a zöldek, a pirosak és a fehérek (Jobbik) soraiban is. Egy reális és igazságos cél, mely feladatot, s nem ellenségeket lát, a kiábrándult jobboldaliakat számára is vonzó lehet. Az más kérdés, hogy sok jobb oldali a mai napig védi OV-t, mert ő most megmenti a hazát...

A belpolitikai jelenleg legizgalmasabb témája, amiről mindenkinek van véleménye a 10 millió politológus országában: együtt vagy külön az orbáni rezsimmel szemben?

Pedig a kérdés kemény, mint a kád széle – legfőképpen a pártoknak, de ne áltassuk magunkat, az országra is döntő hatása van. Ugyanis ami rövidtávon evidensnek látszik (összeborulni), lehet, hogy már középtávon is visszaút a mai viszonyokba. Ami ma egy igásló csőlátásának hat (külön utak), az holnap éleslátó taktikai érzék lehet. De persze az is lehet, hogy mindig a legcélszerűbbnek látszó megoldás tényleg a helyes, minek túlgondolkodni...

Bármi döntsenek is a kérdéssel élesben szembesülő szerveződések, ítéletet a választók fognak  végül mondani, az ő preferenciáikat pedig legfeljebb sejteni lehet. Ebben voltak már akkora pofára esések, mint amekkora telitalálatok a történelemben.

Miért nehéz a kérdés? Azért, mert az ellenzéki alakulatokat csak az anti-fidesz érzés és a demokrataság köti össze (egyeseknél ez teljesen hiteles, másoknál inkább csak szódával, de azért tűréshatáron belül) – ez normális esetben azért elég karcsú közös alapnak. A kérdés az, hogy rendkívüli-e annyira a helyzet, hogy az ellenzéki oldal bármilyen szintű szervezetei az együttműködést, esetleg összeállást válasszák markáns különbözőségeik dacára?

Több és nagyobb súlyú ugyanis az, ami elválasztja őket: leginkább a céljaik egy együttműködéssel, és az, hogy mit is képviselnének egy kormányváltó siker esetén. A célokat amúgy még közös nevezőre is lehet hozni, de a múltjukból és  elképzeléseikből nagyon eltérő kép bontakozik ki – ha egyáltalán kihámozható valami némely pártok és mozgalmak megnyilvánulásaiból. És ez itt a bökkenő.

Ez elől a probléma elől akkor sem dughatjuk a homokba a fejünket, ha most csak arccal előre egyetlen célként a jelenlegi kormány leváltását látjuk magunk előtt. Itt ugyanis államot, demokráciát és gazdaságot kell majd újjáépíteni, valamint az elmúlt 150 évtől gyökeresen eltérő politikai kultúra és társadalmi kohézió szilárd alapjait kell lerakni (ahogy ezt mások is megírták már).

Viszont az ellenzék csapdahelyzetben van, ha cselekvési helyzetbe akar kerülni. Az összeborulás lehetősége egyáltalán csak azért merülhetett fel, mert egyik hiteles ellenzéki erő sem jelent önmagában valódi ellensúlyt ilyen-olyan okokból. Kétséges az is, hogy 2014-re bármelyik hiteles vagy ebben kihívásokkal küzdő ellenzéki erő azzá növi-e ki magát, illetve ha ez megtörténne, ki van-e egy ilyen párttal a magyar demokrácia segítve vagy csak elitváltás történik, de az üzletmenet (a szóhasználat véletlenül sem elírás) ugyanaz lesz?

Ez - új választási törvény ide vagy oda - nem a Fidesz sara. Az, hogy ebből a sajnálatos helyzetből mit hoz ki az ellenzék, az csakis önmagán múlik. Az összeborulás önmagában nem megoldás semmire, minthogy célnak is csak minimum lehet a Fidesz kormány leváltása. Egymás ellen harcot vívni (akár csak a felszín alatt, életveszélyes luxus, mint ahogy életképes program nélkül hiteltelen a küzdelem a kormány leváltásáért.

Az ellenzéki erőknek ebben a helyzetben modus vivendit kell találnia, meg kell tanulnia együtt élni a nyilvánvaló és jogos antipátiák, eltérő vízióik ellenére is. Ennek első lépése a fegyverszünet akkor is, ha mindannyian tudjuk, a felszín alatt sosem fog leállni az egymásnak beakasztás. Már ez felszabadíthat annyi energiát, ami az önépítéshez és a programalkotáshoz szükséges.  Ha ez a lépés megvan és mindenki érzi, hogy nem vesztette el  az  arcát és választóit, jöhet a párbeszéd. Ehhez nem kell feltétlenül kerekasztal. Szövetségkötés meg választási együttműködés 2012-ben pláne nem - de kell józan belátás, önmérséklet és nyitottság. Nehéz - mindegyik párt bukta el már valamelyiket - de azért nem kivitelezhetetlen, ha odafigyelnek.

2014-ig kiforrja magát, hogy kik akarnak vagy hitelvesztés nélkül kik kivel tud együttműködni és miként. Vagy kinőnek-e olyan csoportok, akiről elhiszik, hogy önmagában is állni képesek a sarat az egyfordulós választásban.

Ti mit gondoltok erről?

bottom-img