top-image

Az OVB-nak fennállása során voltak nagy formátumú és kevésbé vállalható időszakai is, a tagok átlagos gerinckeménységi mutatója és értelmi kapacitás kvóciense függvényében.  Az nyilvánvaló volt,  hogy most, amikor a Fidesz pártközpontjából  irányítják, az utóbbi periódus jön a ciklusban és kizárólag politikai döntések fognak születni minden olyan esetben, amikor a szabályok nem adnak közvetlen választ a problémákra.

De azt talán még most is sok és minden oldalon szemöldökrángást okoz, ha egyértelmű szabályokkal és joggyakorlattal szemben hoznak döntést. Ezt a mutatványt sikerült is abszolválniuk, amikor az LMP szombati, az aláírásgyűjtésük célegyenesébe forduló performanszát elkaszálták, ami nem csak gyomorszorító, hanem látva az LMP egyenlőtlen küzdelmét, még a Fideszhez képest is pitiáner lépés.

Az LMP-s delegálton kívül csak 2 tag volt férfi a testületben és állt ki az igazságért. Őket tisztelet illeti, bármi is volt az indítékuk. Szomorú, hogy ez egy olyan időszak, ahol a közmegbízatás szakszerű és lelkiismeretes elvégzése közepes méretű hőstettnek látszik és nem mindennapos érdektelen adminisztrálásnak.

És ahol úgy érzi az ember, még a laikus is, hogy alappal megkérdőjelezhető a jogi és szakmai döntéseket hozó testületek munkája mert a kormány olyan sikeresen magához láncolta őket és vette el ezáltal minden hitelességüket, hogy még ott is politikát és részrehajlást fog keresni az ember, ahol ténylegesen nincs is. Normális közéletben ez nem fordulna, nem fordulhatna elő. Ez a közbizalom eljátszása, ami megbocsáthatatlan bűn. (Hogy ilyen könnyen, sokszor az érintettek pucsításával ment mindez végbe, csak tovább keseríti a pirulát, de ez egy másik szomorú történet.)

Miután a jogot a politika engedelmes szexrabszolgájává törte be a Fidesz, még elég brutálisan meg is erőszakolja. Miközben a többségi döntnökök lefogják neki. Szégyelljék magukat.

A Nyugdíjas a politika rettegett eszköze. Igen, nem alanya, de még csak nem is tárgya. Hanem a politika szereplői számára kb. egy hamis kutya szájkosárral, akit két lábon járó Maslow-piramisként viszonylag könnyen lehet manipulálni: magunkhoz édesgetni vagy ráuszítani valakire.

És mindezért legkevésbé a most nyugdíjasokat lehet bántani. Akikbe a kommunizmusban beleivódott a minden ingyen van hazugsága, a rendszerváltáskor az idegőrlő anyagi bizonytalanság, majd a hellyel-közzel konszolidálódó és gyarapodásnak induló 2000-es évek végén mindezt először megint megrengette a gazdasági válság,  majd teljesen lenullázta a Fidesz-kormány a jogbizonytalanságba taszítással.

Nem meglepetés tehát, ha kijelentjük, hogy a nyugdíjasok ilyen módon való "beidomításának" a felelőssége a mindenkori politikai osztályt terheli. De azért ez sem teljesen fekete-fehér. A Kádár kori ingyenebéd súlyos örökségtől megszabadulás  mára egyet jelenthet a politikai öngyilkossággal, ami súlyos pillanatokat okozott és fog okozni minden progresszív országjobbító politikai szándéknak.

Dícséretes módon az LMP - minden korábbi rosszul végződött próbálkozás ellenére - a krédójához híven megpróbálta megugrani az emberfelettinek tetsző magasságot és pénzügyi ésszerűséggel, társadalmi igazságossággal felszántani a magyar ugart.

Jött, látott, és...belebukott - legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Javaslatuk, miszerint a nyugdíjasokat is csak legfeljebb 90%-os kedvezményt illethesse meg a tömegközlekedésben nemcsak a tömegközlekedés áldatlan állapotán segített volna valamelyest a nyugdíjasok minimális tehervállalásával, hanem "mellékhatásként" a társadalmi szolidaritást és a nyugdíjasok társadalmi képét is erősítette volna. Ezek pedig nem forintosítható, de elengedhetetlen feltételei egy egészséges közösségnek.

De az LMP a Fidesz erkölcsileg legpotensebb ellenfele, aki még népszavazási kampánnyal is merészelt kitörni a centrális erőtérből, és így egy címoldalas és összpályás letámadást nyert. De a politika már csak ilyen, ez nem is volt  vagy lehetett meglepő.

De ami ez után következett, az annál inkább. Nyilvánvalóan a népszavazási aláírásgyűjtés sikerét féltve az LMP politikai hibára hivatkozva visszakozott javaslatától. Ezzel nemcsak egy nagy lehetőségtől fosztotta meg a magyar társadalmat, de politikailag gyávának és határozatlannak bizonyult. Ezeket csak a Fidesz engedheti meg magának jó ideje, ebben még az MSZP is belebukott. A visszatáncolás eredménye több, mint kétséges, a kitartás potenciális nyeresége végtelen lehetett volna pártnak és országnak egyaránt. Ez volt az igazai politikai hiba.

Sajnálatos, hogy így alakult. Csak remélhetjük, hogy lesz még lehetőség kijavítani, hisz az ilyen kezdeményezések mindannyiunk érdekét jelentik. Az LMP pedig csak remélheti, hogy lesz is még rá fogadókészség a szavazókban.

Megdöbbentő a magyar média. Mintha nem e világban élnének a szerkesztők, főszerkesztők. Mind az online, mind az egyéb elektronikus sajtó, de a papír alapú termékek is meghunyászkodva kussolnak.

Pedig az ember lemegy egy aluljáróba és azt látja, hogy konok elkötelezettséggel telített tekintetű emberek sora gyűrűzik egy zöld színű, apró stand körül. Tumultus van, mindenki nagykabátban görnyed egy kicsiny asztal, vagy kopott vasalódeszka, vagy csak saját térde fölé és valamit határozott mozdulattal körmöl.

Mi folyik itt?

Igen tudjuk, népszavazás. Négy igen fontos kérdésben. Tudjuk. Ti, én, meg ők, akik aláírják. Akik évek óta itt élnek ebben az országban; azok, akiknek elege volt az előző kormányzásból és kipenderítették a vezetőket azért, hogy egy jobb világot ígérő hatalmat szavazzanak maguk fölé; azok, akik aztán rájöttek, hogy ez a hatalom is csak az ő hátukon vágja a fát, és belőlük próbálja kiszorítani az utolsó leheletet, kipréselni az utolsó fillért, elroppantani a gerinc utolsó csigolyáját.

És ki az, aki nem tudja mindezt. Nos, igen. a magyar média. Merthogy erről az egész aluljáróforradalomról egyetlen szót sem szól. Vagy csak rendkívül marginálisan. Szégyen ez.

Persze ne naivkodjunk. Se a jelenlegi hatalomnak nem érdeke, hogy túl nagy publicitást kapjon az LMP kezdeményezése, mert még a végén az általuk oly nagyra tartott nép rúgja tökön őket, se a szocialista tábornak nem, hiszen nem ők állnak mögötte, így ha túlzottan sokat beszél erről a saját sajtójában az értékes szavazatokba kerülhet neki is a végelszámolásnál.

Ilyen ez a magyar média. Sajtószabadság az van. Mégis befogják a pofákat.

Az LMP hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy nemzeti együttműködése kényszerítse a Fideszt (formálisan persze népszavazása kiírása a cél, az eszköz pedig szociális kérdések).

Tekintve, hogy a kérdések olyan vérperzselőek, mint egy nagyipornó, és a gyűjtési időszak több mint felét átaludták, elég merész húzás. A benne rejlő lehetőségek Magyarország számára azonban nagyobbak, mint hinnénk. A kockázatok meg az LMP-nek nagyobbak, mint valószínűleg belegondolni mernek.

Ha egyedül összegyűjtik a szükséges aláírásokat, azzal életrevalóságukat bizonyítják, végleg. Ha ellenzéki és civil tömörülések segítségével ugorják meg a lécet, akkor az ellenzék mozgósítási képessége lesz nyilvánvaló, megerősítve, hogy a január 2-i tüntetés sikere nem volt véletlen. De ami mindkét esetben igazán fontos: megtudhatjuk, hogy az állampolgári apátia tart-e még vagy elérte a Fidesz bolondéria azt a kritikus tömeget, ami a tipikusan nem streetfighter magyar népet is kimozdítja bevásárlókocsi mögül.

Ha ez sikerül, az egyet jelent a kezdeményezés megragadásával, ami a december 23-i sikerek után már-már teljesen kicsúszni látszott az ellenzék, illetve az LMP kezéből.

És éppen ezért nagy a kockázat. Ha ez a merész húzás nem jön be, akkor nemcsak az LMP-re kezd el rászámolni a történelem nevű bíró, hanem közvetlen engedély lesz a Fidesznek, hogy tekerheti tovább a préskart. Ez a kezdeményezők hatalmas felelőssége: egy elcseszett akcióval sokakkal többet árthatnak az általuk felvállalt ügynek, a közjónak, mint ha hagyják, hogy a Fidesz döntse romba magát módszeresen.

Fura mód a mainstream média jobbról vagy balról rövid pórázon tartott része (azaz a kb 90%-a) sem hallgatja agyon a gyűjtést. Ez egy külön érdekesség és a poszt kereteit meghaladó gondolatkísérletet is megérne. Csak egy biztos, nem önzetlenül, a sikerért izgulva - de végül is az eredmény a fontos.

Mi szurkolunk, aláírtunk. Írjátok alá ti is - sokan, elegen.

bottom-img