top-image

Megint meg tudták fogalmazni a magyar társadalom egyik égető és lényegi gondját. Igen polgárháború lesz, és nem is akármekkora, ha a dolgok érdemben nem változnak. Lehet őket szidni, hogy a kitörő háború kapcsán azt latolgatják, milyen esélyekkel indulna el a párt. De ez nem a fő gond, ez csak következmény. 

Az természetesen lehetséges, hogy egy esetleges polgárháborúban a Jobbik csapatai szervezetten mennének kisebbségek ellen (cigányok, zsidók, melegek), de szerencsére ez még csak feltételezés (még ha nem is megalapozatlan), de nincs még veszve minden. Kérdés igazából az, miért van egy polgárháborúnak reális esélye Európa közepén, s mi lehet a megoldás.

Felelősök

Ha valaki azt hiszi, hogy ezért egyik vagy másik politikai csoportosulás a felelős, az szerintem alaposan el van tévedve. Aki ebben az országban élt az elmúlt 10-15 évben, az ehhez hozzátett. Aki a szavazatával hozzájárult 2002-ben a MSZP győzelméhez, vagyis a Fidesz első bukásához (én is), aki 2010-ben megszavazta a Fidesz kétharmadát (én nem), az a jelen helyzethez hozzá tett. Nem akarom kisebbíteni a Gyurcsányi kormányzás felelősségét, pláne nem a Fidesz elmúlt két évének gyalázatát, de a jelen helyzetért valamilyen mértékben szinte mindenki felelős.

Azt ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy egy demokratikus és arányos választási rendszer megnyerésével kerültek döntési pozícióba a fenti pártok, amihez bizony tömegek kelletek, akik mint egyének választottak vagy így vagy úgy. Valójában a két nagy párt ugyanazt csinálja, habár amit a Fidesz megcsinál a kétharmad birtokában, az tényleg elképesztő.

Jelenlegi helyzet

Ezen folyamatok hatására ma semmivel sem jobb a helyzet Magyarországon, mint a kilencvenes évek végén. Sokan azt érzik, hogy a helyzet még romlott is. Gyakorlatilag kettészakadt a társadalom és a gazdaság. Aki multinál dolgozik, annak az élete, ha nem is Kánaán, de élhető. Akinek pedig kis cégnél jutott hely, vagy csak egy egyszerű alkalmazott, annak a máról holnapra élés marad. Az orbáni oktatás- és szociálpolitika az ő kitörési lehetőségeiket szinte teljesen ellehetetlenítette. Aki ugyanis nem tud eleget, annak az információs forradalom kellős közepén a jól fizető állások elérhetetlenek.

Aki egyről a kettőre akart jutni, annak a magas adóterhek, a támogatások nehéz megszerzése, hatóságok akadékoskodása állta útját, vagy csak a magyarok spontán irigysége. Aki esetleg bele ment egy devizahitelbe (elég sokan vannak), azoknak az elmúlt pár év okozott elég sok fejtörést.

Közben gazdasági téren is megy a háborús előkészületek sora. Folyamatosan újabb és újabb elvonások vannak, zárolják a minisztériumi pénzeket, miközben a Fidesz gazdasági háttere olyan mértékben előre tőr (monopolizál), hogy az mindenki más elől elszívja a megélhetési lehetőségek maradékát is. Ha nem működsz együtt a Fidesszel, akkor halálra vagy ítélve gazdaságilag. Ma már vannak olyan városok, hogy az emberek félnek kritizálni a kormányt. Azt látták a környék egyetlen nagyobb munkaadójánál, hogy aki nem Fidesz ajnározó, az inkább előbb, mint utóbb repült (akár 20 év kiváló munka után is).

A Fidesz gyalázatos és igazságtalan módon bebetonozta a hatalmát, s annak elvesztését is alaposan megnehezítette (lásd a kétharmados törvényeket). Gyakorlatilag a hatalmának megőrzéséhez az egyfordulós választási rendszer nagyon alkalmas: bőven elegendő, hogy ő legyen a legtámogatottabb párt, az nem számít, hogy ez csak 30 %. Ez viszont elégedetlenséget szül, illetve a most regnáló igazságtalan rendszerek továbbélését. 

És itt a kőr bezárult.

Egyéni megoldáskeresés

Sokan ezért elmentek külföldre. Ma Magyarországon mindenki ismer olyat, aki kiment külföldre dolgozni. Sokan úgy nyilatkoznak, hogy az emberi légkőr annyival jobb (a megélhetés feltételeiről nem is beszélve), hogy fel sem merül a hazatérés gondolata. És ennek hatására még több ember azt gondolja itthon, hogy bizony neki is mennie kell. Azok maradnak, akiket valami itthon tart (idős szülő, tulajdon, multi hátterű munkahely, nyelvtudás hiánya stb.), vagy akit a politikai széljárás változása előnyös helyzetbe hozhat.

Ez viszont azt eredményezi, arányaiban egyre több olyan ember lesz az országban, aki itthon maradt, de a jelenlegi állapotok számára nem megfelelőek. Egyre nő a feszültség, az elégedetlenség, s ez előbb utóbb az robbanni fog. Elindult a tömeges elszegényedés, s lassan három millió koldus országa leszünk újra, mint a húszas években.

Romakérdés

Ez az a pont, ahol nem lehet megkerülni Magyarország második államalkotó népét, a romákat. Főleg azért, mert a fenti egyéni megoldáskeresés legtöbbük számára elképzelhetetlen. Az alacsonyabb képzettség, magas munkanélküliség, sokgyerekes családok világára gondolok. Ehhez hozzájárul a gyakori mélyszegénység, az eddig is meglevő előítéletekből adódó hátrányok, kilátástalanság. 

Egy ilyen helyzetben természetes reakció az összefogás. A régi mondás szerint szegény ember vízzel főz, magyarán abból próbálnak kihozni minél többet, amijük van. Ereje a romáknak mindig is volt, és ezt a boldogulásukhoz használják is. Létező probléma a romák megfélemlítő magatartása, amire a rendőrség és a kriminalisztika nem adott hathatós választ. Az emberek félnek, ebből feljelentés, pláne büntető eljárás (csoportos garázdaság miatt) szinte soha sincs.

Mivel az összefogásra a magyarok igazából évszázadok óta képtelenek, ezt a romák kihasználják. Egy magyar számára az egyéni érdekek mindig is előbbre való volt a közösség érdekénél, mert sosem látta azt, hogy valamit tesz a közért, s abból neki is előnye származott (társadalmi vagy gazdasági téren). Ezért a  közösség érdeke mindig úgy alakult, hogy a kisebb ellenállás irányába haladt. Ezt meg kell törni, mert a jelen bajaink megoldása csak bátran, közös összefogással mehet.

Gárda színre lépése

Eredetileg néhány bőrfejűből álló csoport egy médiahekk részei voltak, hogy a Jobbik ünnepi megemlékezése bekerüljön a TV-be. Aztán akkora visszhangja lett, hogy életben maradt, fejlődött, önálló életre kelt. Ezen a későbbi betiltás semmit nem változtatott. Gyakorlatilag egy egyre fegyelmezettebb, alapvetően katonai irányultságú országos hálózat, mely a legnagyobb visszhangot a romák lakta területen való masírozással szerezte. Aki nem látja mi történik valójában, az nyissa ki a szemét. Ez a Hitlerjugend alteregója, ami akár egy Védosztaggá (SS) is felfejleszthető (lévén a tagjainak erősen ajánlja a fegyverek használatának ismeretét).

A Magyar Gárda bátor, néha vakmerő összefogással reagált az összefogásra, erővel az erő ellen. Igazából erre van szükség az adott helyzetben, meg kell védeni a romáktól az embereket. És erre várnak ők is. Ha kitör egy éhséglázadás , akkor nekik el jön az idejük  (pár éve volt ilyen Szlovákiában, hogy egy nem légből kapott elképzelés). A szegények közt nagyon sok roma is van, ideológiai alapon őket fogják bántani elsősorban, s a romákat sem kell majd félteni. Minden adott lesz egy jó kis bunyóhoz.

Jogi helyzet

Szerintem egy ilyen konfliktus kialakulását az államnak meg kell előzni (megakadályozni késő lesz). Erre találták ki a rendőrséget, polgárőrséget és az igazságszolgáltatást (tanúvédelmestül). A szociális feszültségek oldására normális országokban létezik a szociális háló, amit az elmúlt időszakban a Fidesz nemes egyszerűen kidobott az ablakon.

A mai magyar viszonyokat jól jelzi, hogy nincs valódi érdekvédelem, nem indultak kártérítési perek a drasztikus átalakítás hírére, s nem volt százezer ember sem az utcán, pedig ennyi ember csak a fővárosban van, kinek az életét tuti megkeserítik ezek a döntések.

A Jobbik tervei kapcsán a legnagyobb baj, hogy a csoportos garázdaság megítélése ma nagyon enyhe, általában csak felfüggesztett börtön jár érte. Ez azért van, mert az elfajuló garázdaság általában már súlyosabb bűncselekmény, s ekkor a garázdaság tényállása már nem kerül(het) megállapításra. Márpedig a gárda masírozása is ennek minősül (az én szememben), mert egyének, pontosabban egyének egy csoportja ellen irányul (és természetesen közösség elleni izgatás is). De ilyen ítélet eddig nem igazán született, ami pedig a megszüntető tárgyaláson történt (a gárdisták átvették az irányítást a bíróság épületében), arra nincsenek szavak. Gyakorlatilag az állam erőszak monopóliumát átvették, ami ugyancsak bűncselekmény, feljelentés pedig nem történt.

Megoldás

Nevezzük nevén a gyereket. Aki bűncselekményt követ el, az kerüljön a bíróság elé. Aki visszaélt a lehetőségeivel, azt számoltassuk el.

A MAL ügyéről semmi hír, a vérvádat felemlegető képviselő ellen nem volt még feljelentés sem, a Simicskára is ráférne egy alapos vagyonosodási vizsgálat. És persze az is kérés, Orbán Viktor miből vette a házát. A földbérletek kiosztása kapcsán is lehetne esetleg az eljárásokat támadni, nem csak közleményeket írogatni, földes zsákokat pakolgatni (egy teherautónyi föld szerintem sokkal jobb lett volna, csak hát ehhez valódi bátorság kell).

Ha az emberek azt látják, hogy aki vét, annak számolni kell a következményekkel, akkor majd mernek maguk is felszólalni az őket ért sérelmek okán. Ami igazából a nyugati demokráciák (népuralmak) erejét adja, az az igazság és a másik érdekének következetes tisztelete. Persze politikai korrektség sok gondot elfed arrafelé, de ennél nagyságrendekkel több disznóság mellet megyünk el idehaza nap mint nap.

Az elmúlt két hétben két ellenzéki megmozdulás is legalább kormányváltó célokat álmodva rendezett tüntetést a fővárosban. A Szolidaritás a parlament előtt, a Milla az Erzsébet hídnál.

A két mozgalom és márciusi megmozdulásaik között hosszan lehetne sorolni a különbségeket (szociológiai háttér, mondanivaló, stílus-faktor, stb), de az igazán szembeötlő az volt, amiben nagyon is hasonlítottak egymásra. Ez pedig az a nagyon sajnálatos tény, hogy ebben a formában elérték lehetőségeik és mozgósító erejük végét.

A tüntetéseken ugyanazokat panaszokat ismételgették, ugyanazok az arcok, ugyanazzal a koreográfiával. És hiába van mélyen igazuk, valódi és friss tartalom nélkül  rikácsoló wannabe diákvezérekkel nem lehet sem tömegeket megmozgatni, sem az érdeklődést fenntartani.

Március elején nyilvánvalóvá vált, hogy a bejáratott parlamenten kívüli ellenzéki  tömörülések válaszúthoz érkeztek. Ha ugyanúgy folytatják, amit elkezdtek, akkor a rapid eljelentéktelenedés lesz a sorsuk, unalomba és szürkeségbe fulladnak. De akár a következő szintre is léphetnek, aminek lehetőségét kiharcolták maguknak, és párttá alakulva, arcokat és programokat kezdenek felépíteni. Ez az út  nagyon nehéz és sokba kerül, de nem lehetetlen - az LMP az élő példa rá, ami tulajdonképpen ugyanígy indult.

Fennáll még egy harmadik lehetőség is persze. Visszafarolni a pártosodás előszobájából és új pettingelésbe kezdeni az anti-fidesz érzelműekkel,,megadva a lehetőséget nekik, hogy ne csak pártzászlók alatt tiltakozhassanak. Underground légkörű, ad-hoc mozgolódássá válni ismét, ami meghökkentő, ütős és ezért tömegeket megmozgató, nagy média visszhangot kiváltó performanszokkal tiltakozik a kormány egy-egy újabb húzása ellen.

hatalmas vesztesége lenne a magyar demokráciának és civil kurázsinak az éppen most izmosodó mozgalmak kimúlása. Persze az lenne a legjobb, ha az egész okafogyottá válna már - de ehhez rajtuk keresztül is vezet az út.

Egy percig sem volt kérdés, hogy egy fidesz (kormány? ugyan....) melletti szimpátia tüntetésen legalább százezres tömeg lesz. Nyilvánvalóan nem maguktól rándultak össze, de ezt nem is várta senki. Minden megmozdulás logisztika, a mozgósító erő prezentálása.

Nem azért vagyunk itt, hogy számháborúzzunk (kurva sokan voltak, na), de még azért sem, hogy letudjuk a kötelező cikizést a vicces angol nyelvű feliratokról, a zavaros tekintetű fanatikusokról, a résztvevők korfájáról és a menetelő Széles Gábor iparmágnásról.

Célunk, hogy választ találjunk arra kérdésre, melyik szégyellnivalóbb: a kormánypárt képviselőjének lenni vagy támogatására, sőt egyáltalán, bármilyen kormány mellett az utcára vonulni...?

Szerintem a második. A Fidesz képviselői legalább jól keresnek azzal, ahogy erkölcsileg lenullázzák magukat, de ingyen hasznos idiótának lenni abban a korban, amikor nem kényszer a Kedves Vezetőnek hűséget esküdni nyilvánosan, az nagyon vicces. (Vagy lehet, hogy a Kubatov listások már egymást is figyelik, hogy időben jelezzék az elhajlókat...?)

Egy kormány intézkedését lehet helyeselni, egy-egy tagja iránt rokonszenvet érezni, a párt elveivel vagy programjával azonosulni - és ezt kinyilvánítani is helyes a megfelelő fórumokon és formában. De öntudatos ember (mondjuk úgy: polgár) kizárólag kormány ellen megy ki az utcára tüntetni, de oda ki is megy, ha kell. 

Olyan állat, hogy "kormány melletti tüntetés" valójában nincs is, mert fogalmilag kizárt. A címben csak a gyors azonosítás kedvéért van így, de ne tévesszem meg senkit. Aki kormány támogatására vonul utcára, az csak színpadi kellék és egy rossz kormányzás bizonyítéka. Okos vagy "normális" kormány mindent megtesz azért, hogy ne kerüljön olyan iszonyúan kellemetlen és nevetséges helyzetbe, hogy statisztákkal kellejen bizonygatnia, mennyire fasza gyerek. Mert ez sem menő.

(*a poszt tisztelgés a nyugdíjba vonult indexes Menő-Nem menő rovat előtt)

A múltkori bejegyzés eljutott a kérdésig, hogy merre tovább? December 30-án ebben már nem lehet passzátszelet izzadni: a blogszférában, véleménycikkekben elhangzott már minden, nem lehet nagyon újat mondani, csak a garast letenni.

Van ugye a két szélsőérték: két kézzel a parlamenti székbe kapaszkodva hangosan
nyomi a "nem" gombokat vagy '68-as Párizst varázsolni Budapestből (Magyarországból). Bármennyire szeretnénk is, ha a politika a Parlamentben folyna csak vagy akármennyire vonzódunk is legalább egyszer egy alapos macskakő-hajigáláshoz a középosztályos létbe történő végleges betagozódás előtt, egy európai ország ellenzéki pártja számára  mindkét út járhatatlan. (Ismételjük, ahogy a Jobbik kakukktojás a nem-kormánypárti létben, úgy a parlament - utca koordináta rendszerben is az: isten háta mögötti falvakban csujjogatás ugyanolyan lételemük, mint Freddy Kruegernek a gyerekek félelme).

Miért járhatatlan ez a két út? A Parlamenti lét ma olyan, mint egyedül kiabálni egy süketszobában - ez elég frusztráló, nem kell Freudnak lenni hozzá, hogy lássuk az ellenzéki képviselőkön. A streetfight meg olyan, mint a só: elengedhetetlen, de ha csak az van a levesben, senki nem kér belőle (arról nem is beszélve, hogy könnyű elveszteni az irányítását - pláne, ha rá is segítenek - és nem kívánt eredményekkel szembesülni).

Tehát. A parlamentben bent kell maradni - de nem azért a közkeletű tévedésért, hogy erre kaptak felhatalmazást a választóktól a képviselők. Nem, ők arra kaptak felhatalmazást, hogy a programjukat (horribile dictu: eszméiket) a lehető leghatékonyabban megjelenítsék a politikában, aminek csak egyik - a formális - kerete az Országgyűlés. Elméletileg ez lenne a leghangsúlyosabb helyszíne az ellenzéki politikának, de ma Magyarországon ténylegesen nincs Parlament, annak munkáját a fideszes háttéremberek laptopjaira tették át.

Akkor miért kellene maradni? Ugyanazért: ez is az egyik terepe a politizálásnak és így bejátszandó. Meg hát ez is egy szakma, aminek a fortélyait egy magára valamit is adó és kormányképességet sugallni kívánó pártnak (képviselőnek) el kell sajátítania, azt pedig csak a gyakorlatban lehet. A kérdés csupán a mérték, a belefektetett energia - főképp, ha az korlátos... Az ellenzéki pártok (képviselők) tücskörésztek már annyi időt a Parlament üléstermében és bizottságaiban, terjesztettek már be annyi módosítót feleslegesen, hogy hátradőlhessenek és úgy érezzék, a feltétlenül szükség minimum hozásával sem maradnak le már semmiről - ha meg eksön van, bármikor beugorhatnak egy matolcsyzásra, orbánozásra.

Bár nem népszerű érv, de emellett ne felejtsünk el egy prózai okot sem. A képviselők javadalmazása nagyban függ a parlamenti jelenlétől, illetve bármikor teljesen függővé is tehetik tőle ilyen többséggel. Fizetésmegvonást elvárni igazságtalan és álságos lenne (sok olyan ellenzékéi képviselő van, akiről feltételezem, hogy tényleg ez a jövedelemforrása). És méretes hülyeség is: csak olyan politikustól várható el napi 24 óra közélet, aki megkapja a jogos járandóságát - mint akárki más.

Itt vagytok még...?

Na akkor.... Ha sikerült kimatekozni a minimálisan szükséges parlamenti jelenlétet, a felszabaduló energiákat az ellenzéknek színes-szagos országos utcai megmozdulásokba és a "szabadság kis köreinek" építgetésébe (szervezeti zsargonban: hálózatépítés) kellene fektetnie, amivel meg kell megpróbálnia széttörni az aggasztóan tömbszerűvé vált biztos választói szimpátia-térképet.
Egyik sem egyszerű és magától értetődő - az utcai politizálás különösen nem. Nem vagyok szakértője, csak érzem, hogy elvont eszmékért való értelmiségi nyavalygás nem mozgat meg tömegeket - azokat olyan üzenetekbe kell csomagolni, amit jobban magukévá tudnak tenni az emberek; hogy a szociális demagógia és mindenféle olyan mondás, ami megvalósíthatatlan, lehet, hogy tömegeket hozna, de akkor az egész ellenzék menjen a pokolba, mert ugyanazt folytatja, ami ehhez a kormányzathoz vezetett; hogy beledurrantani a nullás lisztbe nagyon vagány és még több ilyet, ha kell, de Baló György új kocsijának nem szabad kigyulladnia, mert abban a pillanatban elveszett minden...

Aki figyelt, észrevehette, hogy az előző bejegyzésben feltett kérdésre valójában nem válaszoltam. Mert nem tudok válaszolni... Nem lehet tudni, hogy ezt a mutatványt meg tudják vagy merik-e tenni ellenzéki pártjaink és ha igen, melyik. Nem lehet tudni, hogy ha meg is csinálná valaki, és az ellenzék vezetőjévé vagy vezető ellenzékivé válik, megszerzi-e a kritikus tömeget magának és a többieknek a kormányváltásra?
Minden esetre  én ez látnom az egyetlen útnak az ellenzék számára - kezdjenek el járni rajta minél előbb...

Hogy egyedül-e vagy másokkal...? Arról majd legközelebb.

December 23-án az LMP végre Jerry Lee Lewis-ként csapott a ledermedt közélet húrjaiba, de se fel nem égette, se szét nem darabolta a zongorát. Megmutatta, hogy lehet más a rendszerkritika és az utcai politika: nem tévészékház romboló cél, hanem az apátiából felrázó eszköz.

Olyan eszköz, amihez demokrata csak végső eszközként kényszerül (ahogyan azt Kaufer Virág képviselő is nyilatkozta), amikor a Nemzetre Erőltetett Rácsosággyal szembeni felháborodás kifejezésére egyszerűen már nincs más mód.

Az esti tüntetéshez ugyan már szükségszerűen csapódtak elég fura arcok is, de nekik is megvolt a helyük az egyenletben: a Parlamentből elkullogó kormánypárti képviselőkkel a saját bőrükön éreztették, milyen lehetett pár éve MSZP-s képviselőnek lenni.

Az elmúlt év Csipkerózsika álmából Orbán Viktor sikeresen csókolta fel az LMP-t ismét a politikai térképre, ahonnan lassan kezdett eltűnni, mint Trockij a Sztálin fényképekről. Persze ehhez a bölcs kormánypolitikai önmagában kevés lett volna, hisz az egy ökör következetességével halad másfél éve ugyanazon az úton és majd' minden héten megdöntötte közéletünk egy-egy olyan pillérét, amiről még a legbicskanyitogatóbb Gergényi Péter nyilatkozatok után sem hittük, hogy megkérdőjelezhető.

Az LMP végre valahára felismerte, hogy választópolgárokat, mint a csajokat, a rosszfiúk izgatják fel - és végre belerúgott egy nagyot a csirkeól ajtajába, hogy csak úgy röpködtek a tyúkok. Az LMP december 23-án a legmenőbb ellenzéki párt lett - hogy meg tudja-e tartani azt a pozícióját, az majd elválik.

De az sem szabad elfelejteni, hogy a választópolgárok, mint a csajok, a normális élet hihető perspektíváját villantó jófiúkat választják végül - hogy az LMP-be látják-e bele majd ezt, az is elválik.

Kérdés, hogy miként lehet összeegyeztetni ezt a két szerepet és miként lehet megszerezni valakinek az ellenzék ígéretes vezetője vagy önmagában is ígéretes vezető ellenzéki párt pozícióját és ezáltal a történelem lábjegyzetévé tenni a velünk élő cinizmust. Azaz a mostani ellenzék (a Fidesz politikai éléskamrájaként fungáló Jobbikot nem ideértve, az nem opció) tud-e olyan mutatványt, amivel a Fidesz felé lejtő pálya ellenére is hős lovagként üti ki a nyeregből őket legközelebb.

(a tévésorozatokban továbbélő, 19. századi regényközlői hagyományt felélesztve, valójában azért, mert én sem szeretek túl hosszúakat olvasni, meg más dolgom is van, az észt a következő bejegyzésben osztom tovább - kíváncsi vagyok azonban, ti hogyan folytatnátok ezt a bejegyzést: mi a ti követek?)"

bottom-img