Amióta Bajnai Gordon előállt 2012 őszén a nagy baloldali összefogás gondolatával, azóta megy a háború az LMP háza táján arról, össze kell-e fogni a szocikkal, vagy sem. Ebben a kérdésben nyitott új fejezetet a 2018. február 25.-e utáni időszak, amikor az LMP hivatalosan is nyitottá vált a tárgyalásokra.Két hét elteltével, az LMP politikai tanácskozása után úgy látszik, nem lesz ebből összefogás, s megint kígyót békát kiabálnak az LMP-re, mert "cserben hagyja a választókat, a magyar embereket".

Arról viszont a Szocik mélyen hallgatnak, mire is mondtak gyakorlatilag nemet az LMP tanácskozásán, s miért nem akarnak részt venni egy olyan összefogásban, amiben csak az LMP, az MSzP, a DK és PM jelöltei indulnának el.

Nem fogok belemenni a PM és az LMP vitájába, mely a szétválás óta sem csitult a falak mögött, s nem fogok belemenni abba sem, mennyire elfogadható az LMP számára a szocialista és DK-s vezetés.

A tárgyalások megszakadásának sokkal racionálisabb okai vannak. S pont az ellen lép fel így az LMP, ami eddig is megmérgezte a magyar közállapotokat

A teljes népességben a három párt támogatása februárban így alakult a különböző intézetek mérése szerint:

Ezen adatokból kiviláglik, hogy a DK és az LMP támogatottsága közel hasonló, s a két párt támogatottsága együttesen közel akkora, lehet hogy kicsit több is, mint a Szociké. Tehát egy reális elosztás úgy nézne ki (a Jobbikot figyelmen kívül hagyva), hogy 106 egyéni körzet felét kapná meg az MSzP, s a másik felén osztozkodna az LMP és a DK. 

Ez a felosztás lenne hozzávetőlegesen elfogadható a pártoknak, ha tisztességesen akarnak egymással szemben eljárni. 

Ehelyett a szocik, figyelmen kívül hagyva ezen adatokat, a helyek negyedéről megegyezett a DK-val, 26 egyéni helyet átengedve nekik, ami az ő dolguk, nyilván mind a két félnek meg volt a megfelelő alkupozíciója. S ennek kereteihez a két párt ragaszkodik is. Nyilván, mert mind a két félnek ez az érdeke.

De azt is érzi mind a két fél, hogy ez önmagában nagyon kevés lesz az üdvösséghez, ezért keresnek még hozzá partnereket. S ebben a kérdésben az LMP az egyik lehetséges jelölt, akinek a támogató ereje legalább akkora, mint a DK-é. 

Csak a szocik ajánlata nem arról szólt, hogy nekik is adnak 20-25 helyet, mint a DK-nak. Ok, legyen kevesebb, ne akarjatok egyenlő helyzetet, ha már eddig húzódoztak.De 2? Kettő, azaz kettő helyet adnának át, s cserébe 10 helyen kérnék a visszalépést.

Arányaiban pici ajánlat, háromszoros ellentételezésér cserébe, mint amit a DK adott. Amin a szocik sokat nyerhetnének (ott is, ahol az LMP hivatalosan nem lép vissza), miközben az LMP szó szerint szembe menne mindazzal, amit képvisel. A tisztességgel, a lojalitással, az arányos és igazságos eljárással. 

Szerintem erre minden értelmes ember nemet mondana. S ebbe bele lehet mindent magyarázni, csak azt nem, hogy az LMP elárulja az embereket, s a Fidesz szekerét tolja. Nem ez nem az.

Ez annak az érték alapú gondolkodásnak a következménye, amit az LMP lassan tíz éve következetesen képvisel. S amibe nem fér bele a mutyi, a tisztességtelen ajánlatokban való részvétel, a Zsarátnok város szellemének továbbélése.

Abszurdisztán folyamatos törekvése, hogy az értelmes gondolkodás képességét minden áron ki akarja irtani az emberekből, nem újkeletű. Ennek egyik legújabb eszköze a könyvkiadók ellehetetlenítése egy teljesen agyrém gondolattal, s az abból következő gazdasági szankcióval (elmaradt adó behajtása büntetőkamatokkal).

Ami a magyar nemzet és társadalom legnagyobb rákfenéje, hogy mindent el tűr ok és ész nélkül.

Időnként van pár kósza mohikán, akik minden áron meg akarják mutatni, hogy elegendően bátrak, és ki mernek állni céltáblának a mezőre. Egy apró tényező van, amit viszont nem szabad elfelejtenünk. Amikor bajba kerülnek, csak páran állnak ki értük. S pont ezért nincs erejük, mert nincsenek mögöttük százezrek. De ebben a helyzetben most ő is sokat tesz...

Magyarországon szinte semminek nincs következménye, mindenki bármit megtehet. Főleg azok, akik egyenlőbbek az egyenlőbbeknél. Most épp egy nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolta meg Pukli Istvánt a fidesz (így kisbetűvel) hivatalos feljelentgetője, Tényi István. Azt állítja Tétényi, hogy Pukli István lázadást szervez.

A BTK 256. §-a ezt írja a lázadás tényállásáról:

Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy
a) az Országgyűlést
b) a köztársasági elnököt
c) a Legfelsőbb Bíróságot
d) a Kormányt
alkotmányos jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő; a tömegzavargás szervezője vagy vezetője öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hát amit ez a nagyszerű iskolaigazgató tesz, az közel sem zavargásban baló részvétel, vagy arra való felbujtás. Simán belefér a szabad véleményalkotás józan ésszel elfogadható kereteibe. Csak az oktatással foglalkozik, s nem vesz tudomást arról, hogy komolyabb a baj.

Magyarország komplex gondjának egy apró összetevőjéről beszél, s szóhoz engedi azokat, akik más miatt őket is támogatják. Minden olyan megszólalási lehetőséget elhesseget magától, mely a közoktatás gondjainak hatókörétől egy milliméterrel is kijjebb van. Pont ezért bukott el pár éve az egyetemisták tiltakozó mozgalma is (s vele együtt a HAHA nevű diákszervezet). 

Egy-két száz iskola előtt tüntető pár ezer ember semmit nem ér el az orbáni rendszerben.

Az önáltatás magasiskolája

A hétvégén meginterjúvolt Karácsony Gergely nosztalgiával emlékezett a 2011-es karácsonyi láncolásra. Ha valaki nem emlékezne, hozzávetőlegesen 100 lelkes (akkor még egységesnek látszó) LMP-s aktivista a Parlament gépkocsibejáróját zárta el december 23.-án reggel egy törvénytervezett ellen tiltakozva, egymáshoz láncolva magukat.

Hatalmas felhajtás volt körülötte akkor, de a törvényt ennek ellenére aznap elfogadták, s a vele kapcsolatos félelmek nem igazolódtak be. S az LMP és az abból kivált PM is a kiesési küszöb alatt vannak azóta. Nem elhanyagolhatóan azon kiszorításos taktikáknak, melyek az orbáni viselkedést is nagyban leírják.

Amikor viszont Karácsony a szakmai tudását maximálisan latba vetve érvelt a jelenleg is hatályos választási rendszer ellen a Parlamentben, a kövér házelnök rendre utasította, hogy tisztelje meg a házat logikus érveléssel, s nem ákombákom papírfecniket mutogasson. Karácsonynak ettől függetlenül igaza volt, azzal a törvénnyel Orbán bebetonozta a hatalmát. A törvényt elfogadták, s senkit nem érdekelt pár maroknyi ember véleménye.

Orbánt egy dolog kényszeríti megállásra, ha egy helyen sok ember tiltakozik. Gondoljunk a HAHA első akcióira, a netadós tüntetésekre, vagy most a március 15.-ére adott válaszokra. Elsőre ugyan el akarták bagatelizálni a felhívást, de utána színleg engedékenyebbek lett a kormány, s tárgyalni hívott mindenkit.

Az idő Orbánnak dolgozik, és ezt tudja is

De ez ne tévesszen meg senkit. Ez csak terelés és kifárasztás. Orbánt csak a hatalom érdekli, s kifárasztásra játszik. Terel, hűt, majd hagy minden ellenkezést elhalni. Ezt csinálta Torgyán Józseffel, majd a Dávid Ibolyával is. De ugyan ez volt a helyzet a belső ellenfeleivel is. Ő csak a totális hatalomban érdekelt, ha nagy az elégedetlenség, azt kioltja bármilyen áron.

Most épp a tanárokat szalámizza fel. Miközben az iskolák szétesnek, az egészségügy szétrohad, s szociális ellátásban dolgozók ugyan úgy éhen hallnak, mint azok, akikkel foglalkoznak. S amíg az emberek tényleg nem fognak össze egymással és egymásért, addig ez így is marad.

Ennek oka pedig egyszerű, s ezt egy futballista hasonlat teljesen leírja. Aki nem látja át a pályán történő eseményeket, az soha nem fog gólt lőni. Aki nem érzékeli azt, hogy az ő helyzete másokra is kihat, az soha nem fogja előremozdítani a saját helyzetének ez előremozdítását.

A Címben szereplő műszer minden repülő elengedhetetlen tartozéka. Minden valamire való gépben benne van, még a sárkányrepülők műszerfalára is kerül belőle egy:

Ez semmi másra nem jó, mint az, hogy a gép pillanatnyi helyzetéről tájékoztat, megmutatja, melyik irányba (jobbra-balra, előre-hátra) dől a gép. Ennek használata azért fontos, mert a repülőgépben tapasztalható erőkből nem egyértelműen érzékelhető a gép valóságos helyzete. Ahogy egy repülővezető fogalmazott egy előadásban: Nem az van, mint amit a székben érzékelünk.

A magyar politikában ennek a funkciónak nincs megfelelője. A mai Népszabadságban megjelent cikk viszont egyértelműen rámutatott arra, mi is történik valójában ebben az országban. A rendszerváltás utáni gazdaságpolitikai irány kialakított egy olyan, ma már fenntarthatatlan rendszert, mely hazánk számára egyre romló gazdasági állapotokat eredményezett. (Lehetne azon vitatkozni, hogy ez eredetileg jó irány volt-e, de ez a ma szempontjából mellékes.)

Ehhez 2006 őszén hozzá jött egy morális válság (ma már tudjuk, hogy nem csak Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor részéről is), ami végleg aláásta az akkori politika szereplők szavahihetőségét. Ennek egyértelmű jele, hogy két olyan párt is bekerült a parlamentbe, melyek nem voltak tagjai korábban a T. Háznak.

Bajnai elvitathatatlan érdeme, hogy a 2010-es választás előtti időszakban megakadályozta az ország csődjét. Praktikusan elkerültük azt a folyamatot, amin végig ment a görög nép az elmúlt két évben. Ez számára akkora hitelességet biztosít, mellyel ma senki más nem rendelkezik a politikában résztvevő emberek közül.

S pont ezért sokan benne látják Orbán Viktor lehetséges kihívóját 2014-ben. Ezért állt mögé a MSZP, a DK és a Szolidaritás után a Milla is. Ha viszont megnézzük Bajnai elképzeléseit a jövőről, azt látjuk, hogy az semmilyen módon nem haladja meg azt a régi gazdasági irányvonalat, mely a kilencvenes évektől alapvetően semmit nem változott.

Az orbáni rendszer ezen elképzelésen ugyan túllép, mert alapvetően nem a külföldi tőkére akar építeni, hanem a magyarországira. Viszont amit ennek nevében véghezvisz, az nem egy felelős államférfihez méltó. Ezt tudjuk, s ennek eredménye a közös ellenségkép megjelenése a baloldalinak nevezett politikai képződményekben. (A baloldaliságukkal vitatkoznék, de ez nem ennek a posztnak a témája.)

Amit viszont Bajnai ezzel szemben akar, az azon túlmenően, hogy a korábbi, sok nehézséget okozó irányvonalnak a restaurációja, pontosan ugyan ahhoz fog vezetni, mint ami ellen most fel akar lépni. Újra ki fogja termelni a jelenlegi despotikus államhatalmi helyzetet, s utána kezdődhet ez egész újra. Az akkori helyzet viszont a jelenleginél is sokkal rosszabb lesz, és nem sok olyan ember van ebben az országban, akinek ez valódi érdeke lenne.

Egyébként, ha bárki el kezdene kampányolni egy hasonló tervvel egy fejlett országban, mondjuk Németországban, Angliában, Amerikában, Kínában vagy Japánban, az ugyan ilyen élénk vitát hozna létre, mint nálunk. Csak a diskurzus tárgya lenne gyökeresen eltérő. A fő kérdés ugyanis az lenne, hogy az ember őrült vagy hazaáruló. Mert amiben ő gondolkodik, az a magyar munka és a magyar szellemi tőke végső kiárusítása. Erre mondom azt, hogy  NEM, NEM, SOHA!

Csak a legtöbb ember nem jut el idáig, s ebből adódóan a magyar ember nem tudja, mi is történik valójában velünk (nincsen műhorizontunk, egy objektív külső viszonyítási pontunk, ami azt mutatja, ami valójában van) . Aki meg érti ezt a folyamatot, az nem veszi észre az ország egyéb bajait, mert csak az Orbáni propagandára figyel, mely ezt pontosan megfogalmazza, és szavakban tesz is ellene (a tetteket azt inkább hagyjuk most...).

A legtöbb ember viszont idáig nem is jut el: nem érti, nem látja és nem tudja miért van az ország lejtőn, s minek köszönhető egy dél-amerikaihoz hasonló politikai rendszer létrejötte. A közös ellenség legyőzésének vágya, a korábbi gazdasági irányvonal visszaállításával, egy még nagyobb társadalmi katasztrófa okává válhat, mert az ilyen gazdasági irány kitermeli a maga despotáit is.

Ilyen módon aki 2014-ben Bajnaira szavaz, az nem valami mellett foglal állást, hanem az Orbáni ámokfutás ellen szavaz. Ez viszont pontosan az a politikai váltógazdaság, amiről eddig is mindenki tudta, hogy a magyar bajok egyik forrása, mert nem egyfelé húzzuk a szekeret.

Mondta a Kedves Vezető a katonai díszszemlén és meg is jelent annak rendje és módja szerint a sajtóban leírva az elkapott hanganyag. (Nem, ettől még nem szabad a sajtó, bár kétségtelen, hogy börtön sem jár érte - na de csak egyszer sikerüljön végre kilépni a zUnióból!)

De én meg vagyok győződve arról, hogy a Kedves Vezető - akinek folyamatos kappanosodását alig tudja már az öltönye és a inggallérja fűzőként kordában tartani és a gombok sírva könyörögnek és aki úgy veti oda a szavakat, mint egy első generációs pártfőtitkár - valójában nem ezt mondta. Ez csak az öncenzúra vagy a sorok közötti olvasás képességének hiány lehet.

Szerintem azt kellett, hogy mondja: "Nincs köztük (mikrofonzaj) Kövér, az a halálom...", a "Pocakos Tábornok....(mikrofonzaj)"...

Ha így, nagybetűkkel olvassuk, máris világok bontakoznak ki előttünk, szédítő perspektívákkal arról, mitől is irtózik és mitől nyugodott meg Orbán Viktor. Ezek felfedezése az Olvasó házi feladata...

A Siófoki Városi Bíróság bírája a Somogy megyei Kerekiben felállított Horthy szobrot vörös festékkel leöntő és azt közhírré tevő Dániel Péter ügyében az elmarasztaló ítélet (amúgy rongálás) indokolásába belefoglalta, hogy "vádlottnak a szoborállítás elleni tiltakozása a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt, magatartásával azonban a szabad véleménynyilvánítás határait túllépte".

Ezen laikus szem is megakad, mert ebben valami tényleg nem szokványos. Mielőtt azonban feltennénk a kérdést, hogy kiléphet-e egy bíró a szerepéből és politikai magánvélemény szerű kijelentést fogalmazzon meg ítéletében, nézzük meg, hogy a bíró kilépett-e a szerepéből.

Valószínűleg ezt fegyelmi ügyben fogják, a jog szerint megítélni, de ettől függetlenül én egy ilyen mondatot nem látok megengedhetőnek akkor sem, ha a bíró ezzel nem sértette meg hivatásának írott szabályait.Kilépett a szerepéből.

És megengedhető-e ez? Ennek a kérdésnek persze csakis annyiban lehet relevanciája, ha olyat mond ezzel, ami a fülemnek kedves, ami egyezik a mi magánvéleményünkkel is. De ez csak a látszat, mert valójába nem lehet ebben az esetben sem. Demokrataként, a jogállamiság híveként és a Fidesz rezsimet majd minden áron leváltandónak tartó polgárként sem gondolhatja senki úgy, hogy az "ügy" érdekében ez is megengedhető. Ha történetesen egyet is ért magával a tettel vagy valami oknál fogva szimpatikus neki Dániel Péter, esetleg amiket művel...

Mert ezzel mi mondunk le mindazon értékekről, amit hétmérföldes léptekkel éppen most akarnak elvenni tőlünk és mi magunk is belesüllyedünk a sárba. Hát idáig jutottunk, hogy ilyen kétségbeesett tiltakozási módokra érzik kényszerítve magukat a jog azon szolgái, akiknek nem tetszik ami ma történik Magyarországon.

A salétromsav kellemesebb nevén a választóvíz, melynek jellemzője, hogy az aranyon és platinán kívül minden más fémet felold.

A jobboldaliság egy gyűjtőfogalom, melynek jellemzője, hogy ekként képes jótékonyan eltakarni a különbséget és egy kalap alá venni olyan élesen elváló rétegeket, mint a mérsékelt konzervatív szintén gyűjtőfogalma, illetve a zavarosfejű fasisztoidok és a nácik.

Mint nem jobboldali, mindig próbáltam megérteni mitől lesz valaki az? Mit érez és gondol legbelül egy mérsékelt konzervatív? Öndefiníciója, amiben elválasztja magát a zavarosfejű fasisztoidoktól és a náciktól, hiteles-e?

Ma ráleltem egy komoly tesztre, ami olyan a jobboldaliságnak, mint a salétromsav a fémnek - elválasztja az legértékesebbet, illetve az egyetlen értéket, a mérsékelt konzervativizmust minden mástól. És amivel az alany sem tudja önmagát becsapni.

Ez pedig egy esemény, ami ma cikk és fotósorozat formájában jött meg - a Vitézi Rend avatási szertartása.

Ha ezt megnézed és a gyomrod forog a giccstől és a közvetített ideológiától, akkor mérsékelt konzervatív vagy (meg persze baloldali, etc, de ehhez nem kell ilyen cikket olvasni). Ha csak egy picit is tetszik benne valami, akármi, akkor öndefiníciód hamis és nagyon el kell gondolkodnod a kognitív disszonancián.

Hajrá bátrak, akik nem félnek önmaguktól.

Vendégposztolónk folytatja politikai kommunikációs iskoláját.

_________________________________________________________________________________

6 Könnyen Megjegyezhető Kommunikációs Alapszabály Fiatal Politikusoknak avagy hogyan győzheted le legnagyobb politikai ellenfeledet, Önmagad

Kedves Fiatal Politikus!

Egy biztos. Varga István nem olvasta az Állóvíz blogot. Vagy ha olvasta, nem fogadta meg az ott megjelent (neki is szóló) Első Szabályt.

Pedig érdemes lett volna megfogadnia. Hiszen ebben a cikksorozatban arról lehet olvasni, hogy miként maradhat valaki politikus hosszú ideig úgy, hogy nem nyírja ki legnagyobb politikai ellenfele, önmaga. Érthetetlen, hogy az Első Szabály internetes közzététele után még vannak politikusok, akik nem ismerik, és megsértése miatt mennek a levesbe:)

Varga István esete real time bizonyíték az Első Szabályra, és kortárs jellege miatt éppen kapóra jön Neked ahhoz, hogy megismerkedj a Második és a Harmadik Szabállyal.

Mit is mond az Első Szabály? „Soha ne nyilatkozz! Ha megszólasz, hibázol. Abból soha semmilyen bajba nem keveredett még senki, hogy nem beszélt. Viszont a beszéd már sok sorsot döntött romba.”

Mi lett volna, ha Varga István nem nyilatkozik, csak ül csendben? Semmi. És mi lett így? Kommunikációs Armaggeddon zúdult a fejére, a Fidesz 2014-ben valószínűleg nem teszi befutó helyre. Örülhet, ha dobnak neki egy járási hivatalt valahol az Alföldön.

Az ok és az okozat közötti összefüggés annyira nyilvánvaló, hogy méltatlan is lenne tovább magyarázni az Első Szabály helyénvalóságát, alapvető igazságtartalmát. Nincs is több teendő számodra, kedves Fiatal Politikus, minthogy kövesd.

Ha mégis úgy gondolod, hogy te ennél sokkal okosabb vagy, és ezért rád a szabály nem vonatkozik, vagy jogosult vagy rugalmasan értelmezni, akkor boncoljuk meg kicsit a szöveget, ami Varga István végzetét okozta.

Írásban előre bejelentett, késő esti felszólalását a szerény számban megjelent, de annál lelkesebb képviselőtársak tableten, mobiltelefonon is követték a háttérben.

A mérsékelt hangvételű és gondolati vonalvezetésű mondókában volt „strindbergi házasság”, „sui generis tényállás”, szakmai véleményekre hivatkozás, aztán jött a „Végezetül…” fordulat és:

Adott egy diplomás ember. Bevallottan becsap egy rakat embert, és ebben a legfőbb ellenfele sem különb. Aztán szerepcsere jön, ellenfele túlnyervén magát egy választás után romba dönti az országot. Ennek következtében az lesz a hős, aki az országban marad, aki elmegy, csak a jobbat kapja. "Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában"

És persze csodálkozunk, hogy ezen nagyszerű emberek hatására, józanul végiggondolva, sokan távol maradnak a politikától. Ami itthon a politikai csatározások során megy, az a Balkánon sem elfogadott már. Afrika és Amerika déli részeit idézi a mai magyar közállapotok folyamatos válsága. Én nem tudom, ezen emberek hol élnek, de amit tesznek, az nem a jelen helyezünk okainak hathatós megváltoztatása és megszüntetése, hanem az újabb nehézségek folyamatos újrateremtése.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a jelenlegi kormány pocsék munkájának az lesz az eredménye, hogy ötven évvel visszafejlődünk. Egyéni érdekek által vezérelt munkájuk összességében több kárt okoz, mint hasznot. Zsarátnok város is újjá lett alapítva. A szűkösség szemléletük arra állt rá, hogy ide nekem az oroszlánt, miközben mástól a legalapvetőbbet is elveszik. Én nem sajnálom senkitől a pénzt, de aki úgy szerez egyre több pénzt, hogy közben másokat gyakorlatilag meglop, az nem becsületes ember.

Amikor összefogásról beszélnek ezen jó emberek, az arról szól, hogy mi. Mi, és senki más. A hétvégén volt Veszprémben egy Jobbik ellenes tüntetés. Pedig a Jobbik térnyerése nagyon jól jellemzi a helyzetet. Szociológiai tény, a szélsőséges mozgalmak akkor erősödnek meg egy társadalomban, ha a szekér nem megy. És ez most mindenki a saját bőrén érzi. Ennek megfelelően folyamatosan nő a Jobbik támogatottsága, főleg, hogy a gondok forrását jól meg tudják fogalmazni. Amikor valaki ki meri mondani, hogy nem a Jobbik térnyerése a probléma (az maximum következmény, póriasan szólva tünet), összekeverve a szezont a fazonnal az egyik oldalon arról beszélnek, hogy az LMP a Jobbikot támogatja. Ez badarság, elterelik a lényegről a figyelmet.

Az igazi kérdés, hogyan lehetett ebben az országban a Fidesz élet és halál ura? Milyen felelősség terheli ebben morálisan és politikailag az utolsó két "Szocialista" kormányt? Avval, hogy éhség sztrájkolni kimegy valaki, a szerecsen nem lesz megfürdetve. Ahhoz bizony megújulás kell, ami elmaradt. És nem először.

Nem merünk már lassan egymás szemébe se nézni, mert egyre több embernek vajas a füle. Aki az elmúlt húsz évben semmi olyat nem tett, amiért fájhat a feje, az zömmel nem is szólalt fel nyilvánosan a köz érdekében. Aki meg megpróbált ilyenként mégis valamit tenni, a két oldal együttes erővel taszigálta be abba a dagonyába, amitől a magyar politikai elit irdatlanul bűzlik. A veszprémi eset kommentálása is pont ennek a része.

Holnap reggel fel jön a nap. Kérdés: használjuk is ezt a tényt valamire, s merünk dolgokat végre látni is? Vagy csak vakon (lehunyt szemmel) cirkálunk tovább, nehogy észre kelljen venni az egyértelmű tényeket, melybe unos-untalan beleütközünk, s akadályozzák az értelmes jövő kialakítását?

Amennyiben potenciálisan is képes ideológia vitákat generálni és amit most a liberális értelmiség és sajtó hergelésére (jóindulatúan: nemzeti konzultációs tesztelésre) be is vetettek. Ezt a csapdát el kellene kerülni és nem idomított kopóként ráugrani a sípolós labdára...Ez egy álprobléma, ami csak álvitát generálhat.

Ebbe az álvitában pedig nemcsak a valódi problémák sikkaszthatóak el, hanem a szükséges szellemi és figyelemfelhívási potenciál is erodálódik. Ha a közvéleményt formálni igyekvők ilyen  zsákutcás farkast kiáltásokra fecsérlik el hitelüket, amikor tényleg baj van, már akkora lesz az ingerküszöb, hogy senki sem fog figyelni - az sem, akinek lenne füle rá. És ez az ingerküszöb tudjuk, nem veri az eget: ezen az országon, illetve polgárain bő 2 éve folytatólagos gazdasági, szociális és jogi-politikai erőszakot követnek el, minimális ellenállással szembesülve. 

Ennek a kormánynak politikájával szemben a józan érvelés vagy a dühödt keménykedés nem bizonyult hatékony fegyvernek. Amit elvesztettek, önmaguk butaságának köszönhetik és nem a politikai és társadalmi ellenzékük ügyességének. Itt csak egy fegyver marad: a gúny, a svejki hülyére vevés. A nevetségessé tétel halálos fegyver - ha jól csinálják.

Befeszültünk, nem lesz egyszerű menet, de el kell kezdeni. Ha tolják a köpenyt, menjen ki 30 politikai aktivista  flashmobként a parlament elé fejére húzott, szeménél kivágott köpenyben és bolyongjon 15 percet a múlt kísérteteként. Nem hiszem, hogy többet megér a dolog.

Ha akarják, vezessék be, még egy szög lesz a koporsóban 2014-ben, azután magától el fog kopni. Persze nem csodálkoznék, ha a Simicska-Nyerges cégcsoport addig azért megkapná a gyártás monopóliumát, hisz valami értelem csak kell, hogy legyen...

Amióta tudatos közélet-figyelő vagyok (kb 14 év?), a szélsőjobb valamilyen meghatározó formában és aktivitási szinttel jelen volt és van is Magyarországon. (Ez előtt is persze, a rendszerváltás óta, de vagy én nem figyeltem vagy múló epizódnak tűntek, mint pl Göncz Árpád kifütyülése 1992-ben, amikor az egész politikai osztály - akkor még - úgy reagált, ahogy kell.)

Működésük és a rájuk adott reakciók egy egységet képeznek, ami leginkább olyan mintegy rossz házasság, benne baromi nagy veszekedésekkel. Ennek forgatókönyve amióta a közéleti eszemet tudom, ugyanaz: szélsőjobb időről-időre mond/csinál valami egyszerre undorítót és komikusat (botrányt csap), a baloldali/liberális értelmiségiek világvégét és nemzethalált kiálltva támad jobbra (botrányt csap).

Ez egy véresen komoly színház, ahol a küzdelem a nézők, azaz az ország polgárainak kegyeiért folyik. Ki mellé állnak, kit tartanak szimpatikusabbnak és kinek a botrányát tartják jogosnak. Egyáltalán, eléri-e az egész cirkusz az ingerküszöbüket.

Ugyanis ez mindennek az értelme: hogyan ítéli meg a "nép" a dolgot. Erre hajt mindenki. És ebben a "nézők" elég autonómok, illetve kiszámíthatatlanok. Marginálisnak hitt részletek fordíthatják át a szimpátiát egyik oldalról a másikra, a  jogos, de habzó szájú elítélést is lehet megutálni, egy vészterhes, de jól marketingelt otrombaság bevenni.

És itt érkeztem el a lényeghez: mitől kell (jobban) félni?

Nem a menetelő szélsőjobbtól és a Jobbiktól, nem a szélre kacsingató Fidesztől. Nem a botrányaiktól, a zsidózásuktól, a cigányozásuktól, a fekete ruhás kopaszaiktól. Ezek mind kiszámítható dolgok és unalomig ismert kellékek és hatásuk csak annyiban van, amennyire beteg a társadalom és amennyire válságban van. Na ez utóbbitól kell félni.

A holokauszt kibeszéletlenségétől, a "magyarok cselekedeteinek" relativizálásától. Attól, hogy a cigányok többsége középkori szellemi és anyagi körülmények között élé, hogy a fiatalok hazai élete kilátástalan. A politikai osztály többségének cinizmusától és hamis valóságérzékelésétől, az oktatás lebutításától, az életveszélyessé vált közömbösségtől és politikának kiszolgáltatottságtól kell félni.

Ezeken a baloldali és liberális értelmiség szélsőjobb megnyilvánulásokat osztó felkiáltásai nem segítenek, sőt egyre érdektelenebbé válnak idővel. És ettől is félni kell. Mert a megoldás kulcsa az "írástudóknál" van, de láthatóan nem tudnak élni vele, sőt az is lehet, még ők sem találták meg.

Igaz, hogy Magyarországon nagyon nehéz a terep, de nem lehet az emberekre fogni, hogy nem sikerül. Ez az ország harcolt a török ellen, a magyar elit lemondott a kiváltságairól 1848-ban és az össztársadalom harcot vállalt Európa nagyhatalma ellen, a magyar nép elindult kifele a középkorból a XIX. század végén és a polgári átalakulás befejezésével próbálkozott két vesztes háború után, végül pár napig megtudta alázni a Szovjet Birodalmat 1956-ban és vér nélkül átlépett 1989-ben a kommunista álvalóságon. Mi, magyarok elkezdtünk felzárkózni a Nyugati világhoz, ahová tartozunk.

Nehogy már párszáz vagy akár ezer bakancsos bajkeverő határozza meg egy ilyen nép közéletét és hangulatát.

Egy békebeli poszt. Augusztusban a fű sem nő, legfeljebb Londonban, de ott is csak most. Meg igazából ki kíváncsi most nyáron a 101-ik belpolitikai ugató watchdogra, nem? Jöjjön az olimpia.

És menjetek úszni, megéri...

A mindenkori "tanulmányi osztály"-ok és egyéb, az ember életének elméletileg segítésére létrejött, a gyakorlatban azonban a szellemi és fizikai gyötrés kimeríthetetlen tárházával zsonglőrködő sóhivatalok, közszolgáltatók, stb ügyintézőit nem kell bemutatni senkinek. Ezeket a családjukon kívül legfeljebb azok kedvelhetik, akik sosem kerültek az ügyintézésük kegyelmébe.

Sosem hittem volna, hogy ilyen alakok előtt kell nemhogy kalapot emelnem, de az ellenzéki pártok és a jogállam védelmére hivatott intézmények helyett a Nemzetre Erőltetett Rácsoságy kiteljesedésének útjába álló első igazi akadályt meglátnom bennük.

Ez a parányi csoda hétfőn robbant a sajtóban. Röviden: egy kormánypárti képviselő odaszólt a Semmelweis testnevelési kar dékánjának, hogy a hülye és lógós fia, meg annak hülye és lógós kollégiumi szobatársai (ez mostanában önmagában is elég rosszízű) ugyan kapjanak már diplomát annak ellenére, hogy a szükséges vizsgákat nem tették le, mire a dékán összecsapta a bokáját és parancsba adta az illetékes ügyintézőknek a feladat végrehajtását, a nemlétező vizsgák belehamisítását a nyilvántartásba - az ügyintézők azonban megtagadták a törvénytelenséget (így a fegyelmezett dékán önmaga volt kénytelen a parancsot teljesíteni, amit majd a rendőrség és a bíróság értékel, de ez már más téma).

A főtéma maga egy szokásos, "a fidesznek semmi sem szent" eset, amit megérdemelten és kiválóan ízekre szed éppen a sajtó.  De nekem ez a mozzanat volt a lényeg, ez melengette a szívemet és adott egy ki reménysugarat. Azért, mert az egzisztenciális kiszolgáltatottság mostani, Kádár-kori szintjén egyáltalán nem magától értetődő, hogy emberek állásukat féltve (rövid távú érdek) megtagadjanak törvénytelenséget (hosszú távú érdek) - még akkor sem, ha tudják, nagyon csúnya vége lehet és senki nem fog kiállni értük, sőt az fogja a legjobban beletolni őket a szarba, aki a parancsot adta.

Ez a hétköznapi hőstett - amit hétköznapi emberek követtek el, félelemből, és amire úgy volt szükségük, mint üveges tótnak a hanyatt esésre és valószínűleg sem ezelőtt,sem ezt követően nem válik belőlük a jogállam és demokrácia utcai harcosa - megmutatta, hogy a pozitív változások valójában csakis alulról, az emberek felől jöhet. A legjobb ellenzéki politika is (ami amúgy is hiánycikk) csak kevés, illetve semmi eredményt tud elérni, ha a polgárok nem állnak a sarkukra, nem nyitják ki a szemüket és nem fogják fel a saját hosszútávú érdekeiket. A változás belőlünk jön, rajtunk múlik, nem tudunk másra mutogatni.

Ezt a hatalmas apróságot nem szabad hagyni a feledésbe merülni, mert ez, a civil kurázsi is hiánycikk, amit csak a kényszer szült, és ami nem biztos, hogy önmagától megismétlődik. Ez már az ellenzéki pártok nagy felelőssége is. Rajtuk is nagyban múlik, hogy ebből a hajszálrepedésből sikerül-e az egész sziklát kettéhasítani.

Valójában A Magyar és a Varázsló. Ugyanis mint cseppben a tenger, úgy a kurzus agráriummal kapcsolatos intézkedéseiben benne van minden, amit a kormány a magyar  néppel tesz. Nem a kormán agrárpolitikájában - ahhoz koncepció és távlati elképzelések kellenének, ilyenről pedig nem beszélhetünk. (Az nem koncepció, hogy ahová jutottunk véletlenül, onnan visszanézünk és kijelentjük, végig pont ezt akartuk - régi trükk, eddig is kínos volt.)

Thomas Mann-nál a szereplők kiforgatása önmagukból katarzis nélküli tragédiához és mélységes szégyenérzethez vezetett - ezt nem lenne jó össztársadalmi szinten is kipróbálni.

Az recept, amiből ezt a Fidesz-koktélt keverik faék egyszerűségű: mondj egy, a magyar nép lelkét simogató, kellően demagóg és/vagy populista lózungot, majd cselekedd totálisan az ellenkezőjét,  miközben agymosási gyakorisággal mond, hogy te bizony azt csinálod, amit mondtál és aki ezt nem így véli, az vagy hülye (azaz szoci vagy lmp) vagy ürgebőrbe öltözött idegen érdekek szekértolója (azaz szoci vagy lmp-s) vagy maga a hülye , magyar virtust nem értékelő EB/IMF (azaz szoci vagy lmp-s - igen, ez csak normális embernek képzavar....)

Nos az agrárium területén a koktél így néz ki: a kormány nagy csinnadrattával előrukkolt a kisgazda- és kertmagyarország-álom Darányi tervvel, majd ezzel homlokegyenest ellentétesen nagy- és monokultúrás birtokok ajándékozásába fogott (lásd még: feudalizmus), közben egyre hisztérikusabban magyarázza a magyarázhatatlant.

(Ha valaki nem látna az orránál tovább - ami gyakran előfordul jóindulatú és jóhiszemű embereknél is - annak egy tipp az eligazodáshoz: ha a propagandagépezet már odáig süllyed, hogy egy "üzenetet" már iskolai ünnepségeken, kiállítás megnyitókon, stb is beleerőltetnek a  teljesen másról szóló mondandóba vagy minden nyilatkozó pártpolitikus - követve a felsőbb parancsot  - kényszeresen ezzel kezdi és fejezi be a teljesen másról szóló nyilatkozatát, akkor hihetünk annak, amit gyomrunkban érzünk: ez azért ilyen kínosan erőltetett, mert hazudnak, terelnek és nagyon nem bíznak abban, hogy ezt az emberek beveszik....)

Visszatérve az agráriumhoz: az ellentmondások hisztérikus magyarázásának kis építőkockája az éppen célegyenesbe forduló új földtrövény is. Ezzel a kormány sokadjára azt próbálja letolni a torkunkon, hogy ne higgyünk a szemünknek, itt bizony a magyar kisgazda álom épül.

Rodolfó ennél fényévekkel elegánsabb volt: ő a show részeként előre szólt, "Figyeljék a kezemet, mert csalok!". És a trükkje így is mindig bejött. Persze őt lehetett szeretni és értett is ahhoz, amit csinál: az illúzióhoz, ami nem bánt senkit, csak szórakoztat. De a legújabb undokok se nem szerethetőek, se nem értenek az illúzióhoz, és így csak sértenek, felháborítanak  - de így a trükkjük sem fog bejönni. Igaz, aki függésben van vőlük (egyre többen) vagy nagyon hinni akarnak, nem fogják beismeri, hogy látják a csalást...

És ami a csavar ebben - számomra legalább is -, hogy nagyon nem biztos, hogy baj az, ha nem kisgazda Magyarország épül. De az ne így ne épüljön, ne ezzel a hülyére vevéssel....És persze a szándék sem mindegy. A haver kistafírozásával kliensállam építése (ne felejtsük, itt az EU-s támogatások elosztásáról és a föld árának várható növekedéséről van szó) ugyanis egyenes támadás minden olyan demokratikus és jogállami érték ellen, amik miatt még jó lehet itt élni egyszer.

Többször elmentem a  hirdetőtábla mellett, mire tudatosult bennem, valami nincs rendben a hirdetéssel. Egy mellékes buszmegállónál, a szem horizontjába kifüggesztett hirdetőtáblán a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt (FKF) újságolja a polgároknak a boldog hírt egy mosolygó arccal, hogy bizony a budapesti hidakat ő maga tisztítja - legyenek a polgárok is boldogok, hisz ez jó hír. Bizonyára. Nem?

Aztán csak átlépte a lassacskán égbe emelkedett ingerküszöbömet a felismerés: az a baj ezzel az, hogy józan ésszel az egésznek semmi, de semmi értelme. Miért kellene egy fővárosi (végső soron, filozófiai értelemben állami), monopolhelyzetben lévő cégnek a reklám vagy a pr? De ha még nem is lenne monopolhelyzetben, sokat mernék rá tenni, hogy nem a buszmegálló népe, de még csak nem is az elmenő autósok fogják a következő hídtisztítást megrendelni a hétvégi telekre.

Még a kommunista rendszer reklámjainak is volt értelme, hisz bár ott is csak termékenként 1-2 vállalat volt a palettán (a "verseny" szót azért már nem írnám le), de az legalább tényleg arról szólt, hogy emberek vegyétek, hordjátok, egyétek a szocialista ipar vívmányait, hogy legyen pénz fenntartani ezt a mesterséges valamit.

De az FKF hídtisztításról örömködésében sem a verseny, sem a fogyasztásra ösztönzés (ami a reklám és imidzs-építés alfája) nem játszik szerepet. Olvasó és gondolkodó embereknek (társadalom hány %-a kb?) tehát adódik a válasz: itt megint ugyanaz folyik továbbra is, amiért olyan rossz a szájíze az embernek évtizedek óta és amiért elkergették a szocialistákat 2010-ben. Megint, szemérmetlenül - és úgy látszik abban bízva, hogy  most következmények nélkül, mert a nemzeti színbe maskarázott durva pénzlenyúlást simán le lehet tolni az emberek torkán. Ha meg nem, éneklünk hozzá Székely himnuszt is, és akinek még így sem tetszik, ott jön a korbács, és megvádoljuk idegen érdekek szekerének tolásával(!), erre csak benő a feje lágya.... Ha össze nem is nőtt, de ebben összetartozik a múlt továbbra is velünk élő teljes politikai garnitúrája.

A hülyére vevésre alkotott fidesz-nyelven ezt "nemzetitőkésítés"-nek nevezik. Ami egy olyan teniszmeccs, ahol az egyik oldalon Orbán Viktor adogat, a másik végén meg Simicska Lajos vagy aktuális rokona, barátja és üzletfele fogad (el). Az adogató csudamód mindig ászokat ad, a végén a bíró mégis a fogadót hozza ki győztesnek, a nézők egy részének hangos méltatlankodása ellenére. De ők nincsenek elegen ahhoz, hogy ne merjék ezt a meccset még egyszer lejátszani, mert a többi néző vagy leszegett fejjel csendben szégyenkezik, vagy meggyőzi magát, hogy a bírónak igaza van és csak a csőcselék hangoskodik.

Na, majd ha ők, a csendesek és önámítók lesznek kevesebben, lesz vége normális tenisz Magyarországon.

A mindenkori kormány mellett tüntetni továbbra is ciki és az marad, amíg világ a világ. Azt hittem, ezt a tényt - amikor az olvasó/néző szégyenli magát a szerencsétlen, égni kizavart "előadó" helyett - az ún. békemenet után a Fidesz/kormány politikai spin doctor-ai is megemésztették és leszállnak a szánalomrollerről. De legalább is azokat az átlagszavazókat, akik tőlük valamiért, valahogyan függésben vannak, leengedik róla.

Nem így történt. Most ismét kizavartak a nyilvánosság elé pár Bács-Kiskun megyei embert, hogy beszóljanak a nagy dérrel-dúrral kisgazda-álomnak hazudott, de tipikus kormánypanamába fordult "földosztás"-be két lábbal beleállt Szabó Rebeka LMP-s képviselőnek. Mindezt honnan máshonnan is tudhatnánk meg, mint a Magyar Nemzetből.

Ez jelenti egyfelől, hogy Szabó Rebeka nagyon is jó nyomon halad, másfelől azt, hogy a kormánypropaganda-gépezet továbbra is rosszon. Ami egyfelől jó, hisz lassan önmaga baromsága alatt rogyik össze, másfelől ki szeret permanensen az '50-es évek hangulatában élni....?

Nem elemzem a Magyar Nemzet cikkét. Sem a Szabó Rebeka állítását, sem a "gazdák" válaszát. Mert nem ez az érdekes és véletlenül még az is lehetséges, hogy valójában mindkettőnek igaza van, hisz a képviselői nyilatkozat sem kizárólagos panamázást említ ugyebár... Ami valójában érdekes itt, az a jelenség és ami abból ordít. Mégpedig a stróman-jelleg és a Rákosi kor mindent kontroll alatt tartani akarása. Ahogy a képviselői beadványokon alapuló törvényhozás mintájára kesztyűbábként pár embert kizavarnak magukból hülyét csinálni, majd megsajtózzák, hogy tiszta tekintetű jó magyar egyszerű vidéki emberek tiltakoztak az értelmiségi, budapesti, zöld ellenzékinél (azaz a mostani kurzusban osztályellenségnél).

Amúgy ennek az internet világában is van közönsége és lesz is azok között akik hinni akarnak, mint Mulder ügynök. De abban biztos vagyok, hogy a véleményformáló jobboldali értelmiség is inkább a szégyen kategóriába sorolja az ilyet, és csasztuskáról-csasztuskára ábrándítja ki a Fideszből.

Elég érthetetlen, hogy a Fideszben - ráadásul kormányon - ilyen kommunikációs fogásokban hisznek (remélem nem sokat fizettek érte). Holott az ellenfelet sok más ütősebb és nagypályás módon lehet gyalulni - eredményesebben. Kis ország - kis stíl.

Most mindenki erről ír, de erről nem lehet nem írni. A hír: Szegedy Csanád Jobbikos potentát nagymamája zsidó származású. A Jobbik eddig csak a pornósok pártja volt, immár a multikulturalizmusé is - hol élünk?

Alapesetben kit érdekel.... De ez az adott helyzet sablonosan vicces és egészséges rosszindulattal rendelkező emberekben a jól ismert "káröröm" elnevezésű érzést váltja ki. Visszanyalt a Dávid-csillag, ahogy Imrédy Béla miniszterelnöknek is 1939-ben. Megérdemli.

Fel nem foghatom: hogyan hiheti azt egy ember, hogy ilyen nem derül ki? És ami ugye önmagában semmi, de egy szélsőjobb, antiszemita párt politikusának lenni így elég merész húzás (nem tudta - persze....)

De nekem a káröröm után kényelmetlen érzésem is van. Mégpedig az, hogy itt parasztnak használnak egy sakktáblán és egy nagyobb játszma részeként röhögtetik ki velem ezt az embert. És így már a kárörvendésem sem teljes, a francba...

Ki rontja el az örömömet? Kinek köszönhető ennek a kellemetlenül dugdosott hírnek a megfelelő helyre eljuttatása? A Fidesz? A Jobbik? Egy sértett, partvonalra szorult vagy volt jobbikos? Segítsetek.

Kedves jelenleg és wannabe politikusok. Kevés olyan múltbéli folt, takargatni való tény, gyengeség és gyarlóság van, ami ne lehetne hihetően magyarázható vagy megbocsátható - ha nem vagytok képmutatóak, hiteltelenek vagy őszintétlenek. De ha igen, az első alkalmas pillanatban belebuktok.

Schmitt Pál példája lebegjen a szemetek előtt. És habár úgy tűnik, sosem fog sor kerülni rá, már Orbán Viktor is sorszámot húzott, csak nem tudjuk hányan vannak még előtte.

A 2000-es évek elején sokat jártam a nyári vizsgaidőszakok alatt "videotékába" (igen, nem DVD kölcsönzőbe, akkor még zömmel VHS-ek voltak a polcon) és sokszor leemeltem, majd visszatettem a Torrente-t. Nem ért megvilágosodás, ahogy a doboz hátát olvastam, úgy könyveltem el átfutva, hogy valami amerikai kínos vicceskedés mexikói (!) koppintása

Végül ráfanyalodtam, megnéztem, és telibe talált nálam. Nagyon. Többszöri is láttam azóta. Minden folytatásokkal szembeni előítéletem ellenére megnéztem a 2-t és 3-at is és amit gondoltam, beigazolódott - legfeljebb középszarnak mondható, de valójában kínos profitmaximalizáló utánérzések, sokadik bőr lehúzás. Mindegy, várható volt.

Ezért is eléggé meglepett, hogy belevágnak a 4. részbe (!). Mindegy, kell a pénz, rendben, de az enyém már nem lesz benne - gondoltam (ezt tartom is - egyelőre...). De a körülötte támad felhajtás, pláne a magyarországi, azért érdekelt. És itt jön a lényeg, amiért ezt az egészet felvezettem.

A hazai istenítés külső jegyei - ami Torrente-t megalkotó és eljátszó Santiago Segurával aló közönségtalálkozón csúcsosodott ki - egyértelművé tették, hogy az átlag magyarok rajongó SEMMIT SEM ÉRTETT MEG A TORRENTÉBŐL. A Torrente nem a 21. század elejének Bud Spencer és Terence Hill filmjei. Ezek egy életérzést adtak, nem volt mögöttes jelentésük. A véglény Torrente viszont egy vastagon túlméretezett görbe tükör az átlagnéző arcába tolva: nézz bele, és ha magadra ismersz a gesztusokban és gondolkodásban (?), akkor kb te is ez vagy. Te hülye....

Persze a szerepe az udvari bolondé. A közbeszédben nem jó politika ilyen nyíltan kimondani,hogy bizony a 21. század Európájában is bizony sokan, a kényelmesnél talán többen is vagyunk ilyenek, ezért ráaggatjuk egy bohócra a szar melót. Na meg persze a feloldozást is megadjuk ezzel magunknak: hisz a filmmel jelezi a kultúrvilág, hogy érzi és érti a problémát, nem dugta homokba a fejét, stb.

De mi van akkor, ha parasztja belenéz ebbe az értelmiségi görbetükörbe és észbekapás helyett csak röhög rajta, milyen mókás...? Semmi buzulás, hö!

Nem csodálkoznék, ha ez az elsöprő és értő magyarországi fogadtatás arról győzné meg Santiago Segurát, hogy ássa el jó mélyre Torrente figuráját és eszébe se jusson többet népneveléssel próbálkoznia. De legalább is arról, hogy kerülje el nagy körbe Magyarországot legközelebb.

Fura, hogy ezt a fenyegetőnek szánt naftalinszagú toposzt ("Erdély" tetszőlegesen felcserélhető bármely, "magyar" előtaggal ellátott főnévvel) épp egy ethoszában  jobboldaliságát kényszeresen hangsúlyozó kormánnyal kell szembeszegezni. De kell, akkor is, ha értelmetlen. Mert nem lehet szó nélkül hagyni, hogy Erdély magyarságának nyakába Trianon, Ceausescu, a romániai rendszerváltás magyarellenes mellékzöngéi után - ráadásként - a magyar kormány teszi az újabb malomköveket.

A Fidesz kormány csak nem akarja kihúzni a belevert orrát az környező országok magyarságának ügyeiből,. Úgy használja a szomszédos államokban élő magyarságot, mint egy klozetot, amibe beleürít, majd dolga végeztével  le sem húzza, hanem egyenest odébbáll, a szagot és szarnyomokat otthagyva.

A külhoni magyarság sorsára figyelést hazudik,de hazafelé, a magyarországi közönségnek énekel és leszarja, mit árt a magyar-többségi nemzet együttélésnek odaát, nyilas író újratemettetésével és mit a magyar-magyar viszonynak hazai politika egyre engesztelhetetlenebbé váló törésvonalainak ottani kiépítésével.

Nem volt elég az a fiaskó, hogy tavasszal Szlovákiában majdnem sikerült a magyar, illetve magyar részvételű pártokat kiejtenie a magyar kormány politikai belháborút exportáló nemzetpolitikájának a parlamentből és a magyar ajkú szavazókat apátiába kergetni. Tovább próbálkoztak, hátha a szomszédban bejön - és láss csodát,  Romániában sem jött be.

A korlátlan ledominálás szándéka akkor vált mindenki számára is nyilvánvalóvá, mikor az RMDSZ tavalyi elnökválasztásán a Fidesz lélegeztetőgéppel életben tartott csillaga Pelczné Gál Ildikó (ez is micsoda udvariatlanság már: egy harmadik alabárdost küldeni a a szóban annyira fontos erdélyi magyarság kiemelkedő politikai eseményére) felmondta a betanult verset: vagy a Fidesz favoritját támogatjátok, vagy a pénznek annyi....

A fenyegetés nem jött be, így a romániai magyarok politikai képviseletéért jó ideje egymást ellenségnek tekintő, Magyarországról szított (azaz finanszírozott) háborúban álló pártok versenyeztek a hétvégi önkormányzati választásokon. A hétvégi eredmény magáért beszél: bár a status quo-t felrúgni nem sikerült (az RMDSZ továbbra is a legerősebb formáció), összességében a pártok veszítettek támogatottságukból.

Aki ebből nem látja, megmondjuk: a szomszédos országok magyarsága nem cél, hanem eszköz a Fidesz kormány kezében, amit a rossz gazda gondatlanságával elhasznál, felél, semmibe vesz. Ezt eddig sem szerettük, de úgy, hogy immár kézzel fogható politikai veszteséggel is jár, az érzés gyomorszorító.

De még ebben a nagy magyar-magyar szkanderben is van valami, ami áttörve a megszokott kereteket új tétet tett az asztalra. Érdekes zöld folt került ugyanis éppen a magyar jobboldal egyik szakrális gyülekezőhelye, Tusnádfürdő és ezáltal Románia politikai térképére. A szárnyait bontogató vegyes nemzetiségű Zöld Párt ottani polgármesterjelöltje (a magyarországi LMP korábbi kampányfőnöke, Datki Szabolcs) ugyanis majd 20%-os eredményével második lett a Fidesz támogatott magyar MPP polgármestere mögött.

A közeljövő román (-iai magyar) politikai élet egyik legérdekesebb kérdése, hogy ebben ennyi volt vagy ez csak a kezdet. Az minden esetre biztos, hogy a magyarországi viszonyok tükrözése lezárandó múlt kell, hogy legyen. És hagyja már abba a kormány vége a szomszédos országok magyarságának vegzálását...

Még egy májkrémes kenyér is többe kerül, mint amit ki tudnék fizetni. Drága Izaura, hol vagy most, hogy szelíd mosolyoddal kiválthatnál eme magyar-gyarmati problémából?!

Csúnya szavakkal kellene kezdenem. Nagyon csúnyákkal. Olyanokkal, amik még Viktor Királyt is megdöbbentenék. Pedig nem a szavakkal akarok feltűnést kelteni.

Ma kaptam egy lapot. Egy újságot, amit nem gyengén köthető - vitézy klán, fidesz heti válaszról van szó – a mai hatalmon lévő entitásokkal.

Ebben az szerepelt vezércikként brutálisan fontos betűkkel, hogy Lucelia Santos 55 éves!!!! Vagy 56.!??
Nade ki nem szarja le!!!! Mert én jó magasról. Miközben tudom ki az a Lucelia. Nem más, mint az akkor (értsd a fideszváltozás előtti) Rabszolgasors című sorozat Izaura nevű szupersztárja.

Most ezt adja nekem hírűl a kerületi (13 ker. é 5 ker.) közélettel foglalkozó lapja. Óriási!

Hát ki nem fossa le (muszáj ennyire egyértelműen fogalmazzak), hogy hány éves ez a csajszi/néni??!! Megmondom. Mindenki leszarja, akinek van remek lakása, amin nincs brutál lakáshitel, akinek van állása, méghozzá biztos tutia állása, aki tud fagyit venni a Szent István parknál két száz forintért. Ők max nosztalgiáznak.

Nekiik örülök.
Örülök, hogy megtudták ezt a kerület, mi több az ország számára fontos hírt.

Mégis fel vagyok háborodva.

Fel.
Vagyok.
Fel.
Háborodva.
Hogy mikor nincsenek munkahelyek
nincsenek perspektívák,
nincsenek élethosszig tartó koncepció-vázlatok a fiatalok előtt,
akkor ez
ez a vezércikk egy helyi lapban!

Akkor erről a „kibaszottul fontos dologról” kapok hírt.
Remek!
Szerintem Lucelia sem tudna helyezkedni ebben az országban.
Az egymillió új munkahely országában.
Mert én nem.

Nem országot gyűlölöm, csak hogy félreértés ne essék: imádom.
De hogy ezt a vezércikket kell ássam a postaládámban, az felháborít.
Se állásom nincs, se jövőképem, se lehetőségem jövőképet vagy állást találni.
Bárcsak lehetnék egy rabszolga valahol… valahol egy multinál… hogy a felszabadulásért küzdhessek.
 

Elméletileg nagyon érdekes heteket kellene élnünk. Félidőben a kormány, a táncrendnek megfelelően egyes arcok ki-, mások felfelé buknak belőle, vannak igazi előrelépések is. Hőzöngő kormány, nyavalygó ellenzék. Nyírő temetés, tárgyalások az IMF-el, stb, stb, stb, stb...

Az egész halálosan unalmas. Írni is alig van kedv. Mindig ugyanaz a koreográfia, ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a panelekkel, de ami a legzsibbasztóbb: ugyanazzal az eredménnyel, illetve eredménytelenséggel. A frontvonalak megmerevedtek, senki nem tud tartósan elfoglalni egy lövészárkot, növekszik a senki földje. Ami a kormányoldalról eltűnik, az nem jelenik meg az ellenzékin.

És ez még lehet, hogy jó is, mert félő, ha megjelenne, az a Fidesz álellenzéki lelki társánál, a látens kormánypártnál jelenne meg és alapos okot adna a félelemre, hogy 2014-ben végre ágyba is bújhatnak és 4 év kerülgetés után egy alaposat dughatnak.

Ebben a fullasztó apátiában a Képviselő Funky fanyalgása ellenére pici friss levegő a Simicska fotóval indokolt LMP-s Btk módosítás. De csak egy pillanatnyi felvillanás, a lényegen nem változtat. Azon, hogy nincs kilátás 2014 utánra, nehéz belelátni a bénult, magukat összekaparni vagy a feladathoz felnőni képtelen ellenzéki pártokba a kormányváltó perspektívát. A fel-fel kapott lendületek sorra kifulladnak, ami komoly strukturális gondokról árulkodik az ellenzék háza táján. Ez a blog, én is szeretek sok mindent továbbhárítani az magyari népre, de azért ez sem lehet magyarázat mindenre...

Ebben a nyomasztó spleenben minden politikai hírt versenyképtelennek értékelek azzal a fényképsorozattal szemben, ami Romy Schneiderről jelent meg az Indexen. Fotók egy németesen szép (azaz alapvetően csúnyácska, de kipofozható) nőről, akinek kicsit üstökösszerű és végzetekkel terhelt élete volt, és amely fotókban olyan érdekes látni a '60-as évek Nyugat-Európájának kultúrpezsgését és csillogását, hogy az embernek azonnal francia és olasz film-nézhetnékje támad...

Nézegessétek a fotókat, igyatok jeges kávét, nézzetek filmeket és szarjatok bele a politikai hírekbe. Ha valamire érdemes lesz figyelni, hallani és látni fogjátok - amit nagyítóval kell keresni, az annyit is ér...

A mocskos pénztől, a visszacsurgatott közbeszerzési millióktól, pár befolyásos üzletember érdekeitől, a rövidtávú populista haszonszerzéstől a demokratikus normák kárára, az állami szervek befolyáslásától, a gazdaság magához láncolásától, a pénzpiacok haverok érdekében befolyásolásától.... Folytassátok a sort!

A polgárok is tartsák el magukat! A megvezetéstől, a gondolkodás nélküli cselekvéstől, a kényelmes beletörődéstől, az önként vállalt vakságtól... Folytassátok a sort!

A politika tartsa el! A szerencsétlenebb sorsú polgárokat és a demokráciát. Mást ne nagyon, de őket, ezeket feltétlenül.

A polgárok tartsák el! A szerencsétlenebb sorsú társainkat. A politikát, ami eltartja magát és magától.

Közös ügyeinkért nem kár áldoznunk, hisz a mi javunkat is közvetlenül szolgálja. Ha ezt elmulasztjuk, magunknak ártunk. Ahogy akkor is, ha nem kérjük számon a politikán a rábízott vagyont.

Korábbi posztunk aktuálisabb és váteszibb, mint akkor volt - olvassátok újra.

http://alloviz.blog.hu/2012/03/13/kollektiv_kepmutatas_3

A szokásos belpolitikai hajmeresztések és a görög válság újabb fordulatai helyett javaslom, tekintsünk 2 héttel vissza, a francia elnökválasztásra.

Ennek a csodája is három napig tartott, a világ nem fordult ki a sarkából, az élet megy tovább - ami a stabil demokráciák egyik nagyszerű jellegzetessége -, de ha jobban belegondolunk van mit levonni belőle. Már csak azért az érdekességért is, hogy a franciák  egyelőre ötödik köztársaságában N. Sarkozy lett a második, akinek nem lett második.

A "miért?"-re biztos összetett a válasz és sok párhuzamos valóság vagy egymást ki nem záró magyarázat létezik, de amiről meg szeretnék emlékezni itt az a leglényeg: egy gyenge és jellegtelen jelölt győzött le - persze nem is földcsuszamlás szerűen - egy erős és karakteres, ráadásul pozícióban lévő, annak minden stallumát maga mögött tudó ellenfelet. Aminek lehetősége szintén a stabil demokráciák egyik pozitív sajátossága (bár ennek nagyszerűségében már nem vagyok teljesen biztos).

A feleknek ezen tulajdonságai egy az egyben leképezik ideológiai oldaluk jellegzetességeit (legalábbis a jelenlegi Európában): a teszetosza, bizonytalan, helyét nem találó baloldal és a tökös, rámenős, tudatos jobboldal. Nem kérdés, hogy Sarko a vonzóbb egy apafigura komplexusos (legalább is eddig annak látszó) társadalomnak és mégis a pudingnak is csúfolt F. Hollande nyert.

Pedig ha valaki, hát Sarkozy aztán a legális és fair eszköztárból minden létezőt fogást bevetett, ami megdobogtatja a jobbos szívet: rendpárti, kissé xenofób politikát folytatott, anyahajón parádézott és gloire-t fényesített Líbiában, európai egyik vezető államfőjeként haknizott, elárasztotta a bulvársajtót az új és elég jó nőjével együtt, mindig skatulyából volt kihúzva.

Nehéz elhinnem, hogy az lett volna a veszte, hogy a gazdasági válságban a kezdeti bezárkózási tapogatózások után mégis felelős államférfiként viselkedett és európai megoldás egyik szószólója lett. Vagy hogy nem oldódott meg a válság Franciaországban (az egész világon nem, önmagában ott sem fog, még ha úgy is látszik néhol).

Lehet, hogy pont ez a nagy parádézás és ez a tökösség volt már túl sok? Lehet, hogy az ezerrel nekimenés lett fárasztó? Lehet, hogy a társadalom egy kicsit lassítana? A politika arról is szól, hogy észleljük a társadalom lélektani változásait és az a jó politikus, aki ezt le tudja követni (elvhűségen belül persze - amitől nem jó politikus lesz, de annál jobb ember..). Lehet, hogy Sarkozy csak ütemet tévesztett és így rálépett a francia társadalom lábára a politikai násztáncban, míg Hollande csak egy helyben ringatózott a parkett szélén és így rosszul sem lépett...

De az nem érdem, hogy valaki nem csinál hibát, mert nem is tesz semmi merészet és az nem korrekt, ha valaki meg igen, és persze hibázni is fog, amire jön a bünti. És ha valaki egyszer bekerült középre ott nem lesz elég egy helyben topogni - mert az ilyet is hamar visszapenderítik és jó hosszú időre petrezselymet árulni.

Mert lehet, hogy nem hibázik, de hosszú távon inkább az a menő és az alfahím, aki a tesz, és így a hibáit is elnézik egy ideig, amíg túlmozgásos nem lesz.

Ezt ajánlom a baloldal figyelmébe.

Itt van egy alapvető félreértés: a Székely himnusz (a továbbiakban: SZH) nem a székelyekről szól. A SZH-nak annyi köze van és úgy a székelységhez- figyelem csavar következik és kikacsintás jobbra, hogy ott is értsék -, mint a Lily Marlene-nek (nótának és filmnek) a náci katonai sikerek iránti nosztalgiához. Ehhez a gondolathoz ajánlok egy 3 perces kitérőt, ami választ ad annak, aki még keresné.

A SZH a régi típusú, kelet-európai jobboldal eszmerendszerének rekvizituma, ami olyan, mint a fán élés - akár mindkettő visszatérhet még, de 1 perc gondolkodással belátható, hogy a jövő nem ebben az irányban van. SZH-t énekelni pótcselekvés: ha nincs épkézláb válaszunk egy kérdésre, elő lehet kapni aztán meg hőbörögni, hogy ki nem üvölti teli torokból és a probléma el van takarva. Rafinált...!

Szegény LMP tökeit szorongatják ezzel jelenleg jobbról, az meg feszeng és izzad ahelyett, hogy reflexből odafejelne: nem énekeltem, oszt' jónapot, akinek nem tetszik, várja a jobbik...A bátorság szexi.

Na de vissza a témához. Van egy másik lényeges csúsztatás is székelység témában. Már az is (székely) bicskanyitogató, ahogyan szűrös-pruszlikos, ízesen beszélő, egész nap népdalokat danoló  és búcsúban vagy körmeneten szocializálódott együgyűeknek szeretnék látni és tüntetik is fel jobbról Romániába szakadt nemzettársainkat. De arról a középiskolai történelemórán megtanított tényről elfeledkezni, hogy nem minden erdélyi magyar = székely, hanem vannak magyar-magyarok is Erdélyben, az már elég homályos fókuszra utal, ami önmagáért beszél magyarságismeretet illetően. Ezt bizony nem az anyatejjel szívjuk magunkba, ellenben a nacionalista közhelypufogtatás képességével.

És hogy a többi elcsatolt országrész magyarsága is le lenne tudva ezzel, arról megkérdeznék pár vajdasági vagy szlovákiai magyart...

Erről a kutyafittyes pitymallásról nékem áz álábbi ádoma jut szembe - Hofi Gézatól hallottam válaszul arra, hogy a Magyar Humort kérték rajta számon.

A székely és a fia kaszál. "Édesapám, rokonunk nekünk a Gergő bácsi?" 5 perc néma kaszálás után az apa: "Már mér' lenne rokon?" Fiú: "Há', mer' megbaszta édesanyámat?" Újabb 5 perc néma kaszálás. "Akkor rokon."

Jó lenne nem kuriozitásként, ügyefogyott, de szeretnivaló kistestvérként kezelni a határon túli magyarokat. Csak úgy, mint saját magunkat.

És ha már székely himnusz: az "A csitári hegyek alatt"-nak továbbra sincs kihívója.(Igaz normális előadása sem nagyon a netes videók között, csak gagyi gagyi hátán, vagy a kodályi hochkultur verzió, úgyhogy örömmel fogadok ilyen linket)

Kedves Olvasó!

Kis szünet után nagyot húzunk.

Vendégposztot közlünk. A szerző nem kommunikációs szakértő és tanácsadó intézete sincs a témában. A szakma egyszerű veteránja, obsitos. Tapasztalatait a politika frontján és hátsó udvarában szerezte. Kilétét borítsa homály.

Valamennyire idealista bloghoz képest gondolatai nyersek és Machiavellit idézőek. De éppen idealista blogként kell teret adnunk az eredeti és őszinte hangnak, ami nem szart akar cukrozni, hanem tükröt tartani. Illetve egy sziklát dobni az önámítás és polkom doktrínák állóvizébe.

Jó nézelődést!

Radioaktív Ember

 ___________________________________________________________________________

6 Könnyen Megjegyezhető Kommunikációs Alapszabály Fiatal Politikusoknak, avagy hogyan győzheted le legnagyobb politikai ellenfeledet, Önmagad

Kedves Fiatal Politikus!

Ez az írás arról szól, hogy mit csinálj (hogyan kezeld a nyilvánosságot, azaz kommunikálj) egy számodra kínos politikai helyzetben. Amikor lopáson/hazugságon kaptak. Amikor sötét titkot tártak fel a múltadból. Amikor beüt a ménkő. Amikor a véredet akarják. Amikor válságban kommunikálsz.

Tehát arról nem lesz szó, hogyan legyél politikus. Már ott vagy, valahogy megcsináltad.

Arról sem fogsz itt olvasni, hogyan kell ünnepélyesen felavatni, nagy tervet bejelenteni, „politikai üzenetet közvetíteni” és hasonlók. Ezek részben nem érdeklik a közönséget (tehát el sem lehet rontani), másrészt valakik úgyis megírják neked a szöveget, és baráti, biztonságos környezetben adhatod elő a mondókádat. Nevezzük az ilyesmit a fizetett hirdetés műfajának, ezzel sok problémád nem lesz. 

Olyasmivel sem vezetlek félre, miként öltözködj nyilatkozathoz, hová nézz a kamerába, hogyan gesztikulálj, hangsúlyozz. Válságkommunikációban ilyet csak elrontani lehet (egyébként meg nem számít).

Arról olvashatsz itt, miként maradhatsz politikus hosszú ideig úgy, hogy nem te nyírod ki saját Magad. Persze vannak külső körülmények is. A nép egy választáson "csoportos létszámleépítéssel" bármikor a süllyesztőbe küldhet téged vagy a pártod. Mégis sok az olyan politikus, akik nem a választók akaratából, hanem saját hibájukból - kommunikációs hibájukból - kerülnek ki a politikából.

Elképzellek. 20-30-as jobbikos, lmp-s lehetsz. Ti újak vagytok, nincsenek nagy öregek. Szerepelnetek kell. Fideszes vagy, netán mszp-s? Akkor még nem kell szerepelned, de egyszer majd igen. Esetleg váratlanul megtalál egy kamera: és, ugye, nem akarsz úgy járni, mint az a szegény nyomorult 47ezres? Pedig az öltönye, a haja, a szemüvege is rendben volt…

Vágjunk hát bele. Idősebbek is elkezdhetik.

Első szabály: Soha ne nyilatkozz! Ha megszólasz, hibázol.

Most meglepődtél, igaz? Pedig ez a politikai kommunikáció annyira egyszerű, tiszta alapszabálya, hogy nem is érdemelné meg a felsorolásba kerülést. Mégis itt van, aminek az az egyszerű oka, hogy sajnos nem értetődik magától, ezért a politikusok figyelmen kívül hagyják, vagy egyszerűen nem is ismerik. Sőt, mivel sokan egy egész politikai pályát befutnak úgy, hogy telebeszélik a világot, az téves elképzelés alakulhat ki a Fiatal Politikusban, hogy a politikában nyilatkozni kell. Dehogy kell…

Hol vannak a kényszeres nyilatkozók? Torgyán, Demszky, Gyurcsány?

Hol van a mindig szellemesen, könnyeden nyilatkozó Kuncze Gábor? (Rádiózik.)

Abból soha semmilyen bajba nem keveredett még senki, hogy nem beszélt. Viszont a beszéd már sok sorsot döntött romba.

Hány nyilatkozat kellett Áder Jánosnak ahhoz, hogy köztársasági elnök legyen? Maradjunk annyiban, hogy kevés. Hány nyilatkozat kellett Schmitt Pálnak ahhoz, hogy köztársasági elnök maradjon? Maradjunk annyiban, hogy ha meg sem szólalt volna, jobban járt volna. Hány nyilatkozat kellett Gyurcsány Ferencnek ahhoz, hogy belőle soha többé ne legyen miniszterelnök? Egy...A cigánygyilkosságok idején a baloldali média erős nyomás alá helyezte Sólyom Lászlót, hogy köztársasági elnökként szólaljon meg. Nem tette. Mi történt? Semmi.

Persze a pártod sajtósai, politikai tanácsadói, a kommunikációs tanácsadók ennek az ellenkezőjét fogják mondani neked. Olyasmiket fogsz hallani tőlük, hogy „most már nyilatkozni kell”, „eddig megpróbáltuk hárítani a sajtót, de most már óriási a nyomás”, „ebben az ügyben meg kell szólalnunk”, és ezek variációját. Ezeket hárítsd el magadtól. Nyilatkozni sosem kell. Ha pedig nyilatkozatra próbálnak bírni, akkor biztosan nem szabad (ugyanis azért akarnak beszéltetni, hogy kicsináljanak – a saját szavaiddal). Ezt próbálja bárki megcáfolni.

Az lehet félrevezető a politika és a kommunikáció viszonyában, hogy ahhoz, hogy odakerülj, kommunikálni kell. Alapvetően így vesznek észre az emberek, a választók EGY PÁRTOT. Tehát – esetedben - ez a fajta kommunikáció sem személyes és külső kommunikációt jelent, hanem „pártkommunikációt”, országos kommunikációt. Amit pár ember csinál. 5-6 embernél több sosem szólal meg egy párt nevében a hétköznapokban. Ha egy párt már meggyökeresedett a választók fejében, Nnked elég „belsőleg” kommunikálnod, azaz a párttagokkal, pártvezetőkkel beszélni ahhoz, hogy politikus legyél és maradj, a választók úgysem rád szavaznak, hanem arra az imidzsre, ami a médiában a pártodról megjelenik.

Szóval, a főszabály az, hogy tilos nyilatkozni. Az összes többi szabály ebből következik. A további részekben esettanulmányokon keresztül végigvezetlek további 5 egyszerű szabályon a politikai kommunikációval kapcsolatban. Gyurcsány őszödi beszéde, Schmitt Pál plágiumügye, Wieszt János és – kakukktojásként - a Mal Zrt. esete olyan, egész személyiséget, karaktert megrengető, erkölcsileg lealacsonyító, a legszélesebb nyilvánosság előtt lezajlott tanmesék, amelyekből te, Fiatal Politikus sok ötletet meríthetsz, hogyan kerüld el a buktatókat.

A további részekből megtudhatod, hogy miért kezdődik minden kommunikáció a hallgatással, miért nem szabad sohasem viccelni, mit csinálj, ha mégis szerepelned kell, mit csinálj, ha kamerát látsz, és hogy mit kell csinálni egy olyan helyzetben, amibe Gyurcsány került az őszödi beszéd kapcsán (hogy tudod, kint van rólad egy felvétel, de nem tudod, kinek a kezében és mire akarja használni).

Ne feledd, az a hír, amit valaki, valahol el akar titkolni. Minden más reklám. Te ne akarj a hírekben szerepelni!

(folytatása következik)