Amióta Bajnai Gordon előállt 2012 őszén a nagy baloldali összefogás gondolatával, azóta megy a háború az LMP háza táján arról, össze kell-e fogni a szocikkal, vagy sem. Ebben a kérdésben nyitott új fejezetet a 2018. február 25.-e utáni időszak, amikor az LMP hivatalosan is nyitottá vált a tárgyalásokra.Két hét elteltével, az LMP politikai tanácskozása után úgy látszik, nem lesz ebből összefogás, s megint kígyót békát kiabálnak az LMP-re, mert "cserben hagyja a választókat, a magyar embereket".

Arról viszont a Szocik mélyen hallgatnak, mire is mondtak gyakorlatilag nemet az LMP tanácskozásán, s miért nem akarnak részt venni egy olyan összefogásban, amiben csak az LMP, az MSzP, a DK és PM jelöltei indulnának el.

Nem fogok belemenni a PM és az LMP vitájába, mely a szétválás óta sem csitult a falak mögött, s nem fogok belemenni abba sem, mennyire elfogadható az LMP számára a szocialista és DK-s vezetés.

A tárgyalások megszakadásának sokkal racionálisabb okai vannak. S pont az ellen lép fel így az LMP, ami eddig is megmérgezte a magyar közállapotokat

A teljes népességben a három párt támogatása februárban így alakult a különböző intézetek mérése szerint:

Ezen adatokból kiviláglik, hogy a DK és az LMP támogatottsága közel hasonló, s a két párt támogatottsága együttesen közel akkora, lehet hogy kicsit több is, mint a Szociké. Tehát egy reális elosztás úgy nézne ki (a Jobbikot figyelmen kívül hagyva), hogy 106 egyéni körzet felét kapná meg az MSzP, s a másik felén osztozkodna az LMP és a DK. 

Ez a felosztás lenne hozzávetőlegesen elfogadható a pártoknak, ha tisztességesen akarnak egymással szemben eljárni. 

Ehelyett a szocik, figyelmen kívül hagyva ezen adatokat, a helyek negyedéről megegyezett a DK-val, 26 egyéni helyet átengedve nekik, ami az ő dolguk, nyilván mind a két félnek meg volt a megfelelő alkupozíciója. S ennek kereteihez a két párt ragaszkodik is. Nyilván, mert mind a két félnek ez az érdeke.

De azt is érzi mind a két fél, hogy ez önmagában nagyon kevés lesz az üdvösséghez, ezért keresnek még hozzá partnereket. S ebben a kérdésben az LMP az egyik lehetséges jelölt, akinek a támogató ereje legalább akkora, mint a DK-é. 

Csak a szocik ajánlata nem arról szólt, hogy nekik is adnak 20-25 helyet, mint a DK-nak. Ok, legyen kevesebb, ne akarjatok egyenlő helyzetet, ha már eddig húzódoztak.De 2? Kettő, azaz kettő helyet adnának át, s cserébe 10 helyen kérnék a visszalépést.

Arányaiban pici ajánlat, háromszoros ellentételezésér cserébe, mint amit a DK adott. Amin a szocik sokat nyerhetnének (ott is, ahol az LMP hivatalosan nem lép vissza), miközben az LMP szó szerint szembe menne mindazzal, amit képvisel. A tisztességgel, a lojalitással, az arányos és igazságos eljárással. 

Szerintem erre minden értelmes ember nemet mondana. S ebbe bele lehet mindent magyarázni, csak azt nem, hogy az LMP elárulja az embereket, s a Fidesz szekerét tolja. Nem ez nem az.

Ez annak az érték alapú gondolkodásnak a következménye, amit az LMP lassan tíz éve következetesen képvisel. S amibe nem fér bele a mutyi, a tisztességtelen ajánlatokban való részvétel, a Zsarátnok város szellemének továbbélése.

Adott egy diplomás ember. Bevallottan becsap egy rakat embert, és ebben a legfőbb ellenfele sem különb. Aztán szerepcsere jön, ellenfele túlnyervén magát egy választás után romba dönti az országot. Ennek következtében az lesz a hős, aki az országban marad, aki elmegy, csak a jobbat kapja. "Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában"

És persze csodálkozunk, hogy ezen nagyszerű emberek hatására, józanul végiggondolva, sokan távol maradnak a politikától. Ami itthon a politikai csatározások során megy, az a Balkánon sem elfogadott már. Afrika és Amerika déli részeit idézi a mai magyar közállapotok folyamatos válsága. Én nem tudom, ezen emberek hol élnek, de amit tesznek, az nem a jelen helyezünk okainak hathatós megváltoztatása és megszüntetése, hanem az újabb nehézségek folyamatos újrateremtése.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a jelenlegi kormány pocsék munkájának az lesz az eredménye, hogy ötven évvel visszafejlődünk. Egyéni érdekek által vezérelt munkájuk összességében több kárt okoz, mint hasznot. Zsarátnok város is újjá lett alapítva. A szűkösség szemléletük arra állt rá, hogy ide nekem az oroszlánt, miközben mástól a legalapvetőbbet is elveszik. Én nem sajnálom senkitől a pénzt, de aki úgy szerez egyre több pénzt, hogy közben másokat gyakorlatilag meglop, az nem becsületes ember.

Amikor összefogásról beszélnek ezen jó emberek, az arról szól, hogy mi. Mi, és senki más. A hétvégén volt Veszprémben egy Jobbik ellenes tüntetés. Pedig a Jobbik térnyerése nagyon jól jellemzi a helyzetet. Szociológiai tény, a szélsőséges mozgalmak akkor erősödnek meg egy társadalomban, ha a szekér nem megy. És ez most mindenki a saját bőrén érzi. Ennek megfelelően folyamatosan nő a Jobbik támogatottsága, főleg, hogy a gondok forrását jól meg tudják fogalmazni. Amikor valaki ki meri mondani, hogy nem a Jobbik térnyerése a probléma (az maximum következmény, póriasan szólva tünet), összekeverve a szezont a fazonnal az egyik oldalon arról beszélnek, hogy az LMP a Jobbikot támogatja. Ez badarság, elterelik a lényegről a figyelmet.

Az igazi kérdés, hogyan lehetett ebben az országban a Fidesz élet és halál ura? Milyen felelősség terheli ebben morálisan és politikailag az utolsó két "Szocialista" kormányt? Avval, hogy éhség sztrájkolni kimegy valaki, a szerecsen nem lesz megfürdetve. Ahhoz bizony megújulás kell, ami elmaradt. És nem először.

Nem merünk már lassan egymás szemébe se nézni, mert egyre több embernek vajas a füle. Aki az elmúlt húsz évben semmi olyat nem tett, amiért fájhat a feje, az zömmel nem is szólalt fel nyilvánosan a köz érdekében. Aki meg megpróbált ilyenként mégis valamit tenni, a két oldal együttes erővel taszigálta be abba a dagonyába, amitől a magyar politikai elit irdatlanul bűzlik. A veszprémi eset kommentálása is pont ennek a része.

Holnap reggel fel jön a nap. Kérdés: használjuk is ezt a tényt valamire, s merünk dolgokat végre látni is? Vagy csak vakon (lehunyt szemmel) cirkálunk tovább, nehogy észre kelljen venni az egyértelmű tényeket, melybe unos-untalan beleütközünk, s akadályozzák az értelmes jövő kialakítását?

A mindenkori "tanulmányi osztály"-ok és egyéb, az ember életének elméletileg segítésére létrejött, a gyakorlatban azonban a szellemi és fizikai gyötrés kimeríthetetlen tárházával zsonglőrködő sóhivatalok, közszolgáltatók, stb ügyintézőit nem kell bemutatni senkinek. Ezeket a családjukon kívül legfeljebb azok kedvelhetik, akik sosem kerültek az ügyintézésük kegyelmébe.

Sosem hittem volna, hogy ilyen alakok előtt kell nemhogy kalapot emelnem, de az ellenzéki pártok és a jogállam védelmére hivatott intézmények helyett a Nemzetre Erőltetett Rácsoságy kiteljesedésének útjába álló első igazi akadályt meglátnom bennük.

Ez a parányi csoda hétfőn robbant a sajtóban. Röviden: egy kormánypárti képviselő odaszólt a Semmelweis testnevelési kar dékánjának, hogy a hülye és lógós fia, meg annak hülye és lógós kollégiumi szobatársai (ez mostanában önmagában is elég rosszízű) ugyan kapjanak már diplomát annak ellenére, hogy a szükséges vizsgákat nem tették le, mire a dékán összecsapta a bokáját és parancsba adta az illetékes ügyintézőknek a feladat végrehajtását, a nemlétező vizsgák belehamisítását a nyilvántartásba - az ügyintézők azonban megtagadták a törvénytelenséget (így a fegyelmezett dékán önmaga volt kénytelen a parancsot teljesíteni, amit majd a rendőrség és a bíróság értékel, de ez már más téma).

A főtéma maga egy szokásos, "a fidesznek semmi sem szent" eset, amit megérdemelten és kiválóan ízekre szed éppen a sajtó.  De nekem ez a mozzanat volt a lényeg, ez melengette a szívemet és adott egy ki reménysugarat. Azért, mert az egzisztenciális kiszolgáltatottság mostani, Kádár-kori szintjén egyáltalán nem magától értetődő, hogy emberek állásukat féltve (rövid távú érdek) megtagadjanak törvénytelenséget (hosszú távú érdek) - még akkor sem, ha tudják, nagyon csúnya vége lehet és senki nem fog kiállni értük, sőt az fogja a legjobban beletolni őket a szarba, aki a parancsot adta.

Ez a hétköznapi hőstett - amit hétköznapi emberek követtek el, félelemből, és amire úgy volt szükségük, mint üveges tótnak a hanyatt esésre és valószínűleg sem ezelőtt,sem ezt követően nem válik belőlük a jogállam és demokrácia utcai harcosa - megmutatta, hogy a pozitív változások valójában csakis alulról, az emberek felől jöhet. A legjobb ellenzéki politika is (ami amúgy is hiánycikk) csak kevés, illetve semmi eredményt tud elérni, ha a polgárok nem állnak a sarkukra, nem nyitják ki a szemüket és nem fogják fel a saját hosszútávú érdekeiket. A változás belőlünk jön, rajtunk múlik, nem tudunk másra mutogatni.

Ezt a hatalmas apróságot nem szabad hagyni a feledésbe merülni, mert ez, a civil kurázsi is hiánycikk, amit csak a kényszer szült, és ami nem biztos, hogy önmagától megismétlődik. Ez már az ellenzéki pártok nagy felelőssége is. Rajtuk is nagyban múlik, hogy ebből a hajszálrepedésből sikerül-e az egész sziklát kettéhasítani.

Elméletileg nagyon érdekes heteket kellene élnünk. Félidőben a kormány, a táncrendnek megfelelően egyes arcok ki-, mások felfelé buknak belőle, vannak igazi előrelépések is. Hőzöngő kormány, nyavalygó ellenzék. Nyírő temetés, tárgyalások az IMF-el, stb, stb, stb, stb...

Az egész halálosan unalmas. Írni is alig van kedv. Mindig ugyanaz a koreográfia, ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a panelekkel, de ami a legzsibbasztóbb: ugyanazzal az eredménnyel, illetve eredménytelenséggel. A frontvonalak megmerevedtek, senki nem tud tartósan elfoglalni egy lövészárkot, növekszik a senki földje. Ami a kormányoldalról eltűnik, az nem jelenik meg az ellenzékin.

És ez még lehet, hogy jó is, mert félő, ha megjelenne, az a Fidesz álellenzéki lelki társánál, a látens kormánypártnál jelenne meg és alapos okot adna a félelemre, hogy 2014-ben végre ágyba is bújhatnak és 4 év kerülgetés után egy alaposat dughatnak.

Ebben a fullasztó apátiában a Képviselő Funky fanyalgása ellenére pici friss levegő a Simicska fotóval indokolt LMP-s Btk módosítás. De csak egy pillanatnyi felvillanás, a lényegen nem változtat. Azon, hogy nincs kilátás 2014 utánra, nehéz belelátni a bénult, magukat összekaparni vagy a feladathoz felnőni képtelen ellenzéki pártokba a kormányváltó perspektívát. A fel-fel kapott lendületek sorra kifulladnak, ami komoly strukturális gondokról árulkodik az ellenzék háza táján. Ez a blog, én is szeretek sok mindent továbbhárítani az magyari népre, de azért ez sem lehet magyarázat mindenre...

Ebben a nyomasztó spleenben minden politikai hírt versenyképtelennek értékelek azzal a fényképsorozattal szemben, ami Romy Schneiderről jelent meg az Indexen. Fotók egy németesen szép (azaz alapvetően csúnyácska, de kipofozható) nőről, akinek kicsit üstökösszerű és végzetekkel terhelt élete volt, és amely fotókban olyan érdekes látni a '60-as évek Nyugat-Európájának kultúrpezsgését és csillogását, hogy az embernek azonnal francia és olasz film-nézhetnékje támad...

Nézegessétek a fotókat, igyatok jeges kávét, nézzetek filmeket és szarjatok bele a politikai hírekbe. Ha valamire érdemes lesz figyelni, hallani és látni fogjátok - amit nagyítóval kell keresni, az annyit is ér...

Az előző posztban nem tudom, mi vezette a kezemet a klaviatúrán: a vágyvezérelt gondolkodás, a nyomásgyakorlás (hehe) szándéka, vagy valami más. Akárhogy is, benéztem.

Schmitt marad, ami arra utal, hogy a fideszes fiúk nemcsak végtelenül cinikusak és korlátoltak, de már a hatalomtechnika üzemeltetése sem megy nekik. Kivételesen egyet lehet érteni a századvéges ifjabb Lánczival abban, hogy Schmitt pozícióban maradása csak az ellenzéknek jó.

Az országnak nyilván nem érdeke ez - ki szereti, ha röhögnek rajtunk? (Economist: Magyarország elnöke - Másolt, de nem plagizáló).

De nem érdeke Schmitt maradása a Fidesznek sem: az ellenzékben következménynélküliségről eszet osztó párt ismét csak a "kettős mérce", a "seggszáj" és a "vastagbőr" rovatokban szerepel - hiszen azt továbbra se gondolja senki, hogy Schmitt Pál saját döntése lenne az, hogy nem mond le.

Ha a "nemzet egységét" megtestesítő elnöknél nem fontosak olyan erények, mint az intellektus, becsület,tisztesség, szavahihetőség, legitimitás és reputáció, akkor mégis csak Schmitt Pálnak lehet igaza: „valószínű más egyéb kvalitások miatt” választották köztársasági elnökké.

Az elmúlt két hétben két ellenzéki megmozdulás is legalább kormányváltó célokat álmodva rendezett tüntetést a fővárosban. A Szolidaritás a parlament előtt, a Milla az Erzsébet hídnál.

A két mozgalom és márciusi megmozdulásaik között hosszan lehetne sorolni a különbségeket (szociológiai háttér, mondanivaló, stílus-faktor, stb), de az igazán szembeötlő az volt, amiben nagyon is hasonlítottak egymásra. Ez pedig az a nagyon sajnálatos tény, hogy ebben a formában elérték lehetőségeik és mozgósító erejük végét.

A tüntetéseken ugyanazokat panaszokat ismételgették, ugyanazok az arcok, ugyanazzal a koreográfiával. És hiába van mélyen igazuk, valódi és friss tartalom nélkül  rikácsoló wannabe diákvezérekkel nem lehet sem tömegeket megmozgatni, sem az érdeklődést fenntartani.

Március elején nyilvánvalóvá vált, hogy a bejáratott parlamenten kívüli ellenzéki  tömörülések válaszúthoz érkeztek. Ha ugyanúgy folytatják, amit elkezdtek, akkor a rapid eljelentéktelenedés lesz a sorsuk, unalomba és szürkeségbe fulladnak. De akár a következő szintre is léphetnek, aminek lehetőségét kiharcolták maguknak, és párttá alakulva, arcokat és programokat kezdenek felépíteni. Ez az út  nagyon nehéz és sokba kerül, de nem lehetetlen - az LMP az élő példa rá, ami tulajdonképpen ugyanígy indult.

Fennáll még egy harmadik lehetőség is persze. Visszafarolni a pártosodás előszobájából és új pettingelésbe kezdeni az anti-fidesz érzelműekkel,,megadva a lehetőséget nekik, hogy ne csak pártzászlók alatt tiltakozhassanak. Underground légkörű, ad-hoc mozgolódássá válni ismét, ami meghökkentő, ütős és ezért tömegeket megmozgató, nagy média visszhangot kiváltó performanszokkal tiltakozik a kormány egy-egy újabb húzása ellen.

hatalmas vesztesége lenne a magyar demokráciának és civil kurázsinak az éppen most izmosodó mozgalmak kimúlása. Persze az lenne a legjobb, ha az egész okafogyottá válna már - de ehhez rajtuk keresztül is vezet az út.

Ez a döntés voltaképpen megerősíti az LMP parlamentbe kerülése óta folytatott, erős moralitásról tanúskodó politikáját, ami egyaránt kritikája a Fidesz kormánynak és annak az MSZP-nek, ami kikövezte neki az utat. Nem mellesleg jelentős politikai életösztönről és elővigyázatosságról tanúskodik...

Az persze már más kérdés, hogy az istenadta népet érdekli-e mindez. Ez a következő évek nagy kérdése, illetve a tágabb értelemben vett MSZP-n kívüli ellenzék nagy kihívása. Ha a Fidesz prés megteszi azt, ami lehetetlennek tűnt - ha nem is arany, de legalább aranyozott korrá változtatja a lelkekben a szoci kormányzás időszakát és annak a kádári időkből jól ismert langymelegét -, akkor nagyon ott kell lenni a szeren, hogy alternatívát villantsanak a jól ismert lehetőséggel szemben.

De aztán van az LMP ugyanezen kongresszusának egy másik döntése is, amit hoztak is (meg), meg nem is, minden esetre egyből le is kellett a nyilvánosságnak fordítani. Röviden: a többség a mellett döntött, hogy 2014-ben nem lesz választási együttműködés a szocikkal és leágazásaikkal, azonban ehhez voltaképpen nagyobb szavazati arány kellett volna, így ez csak egy vélemény.

No igen, ez már elég dodonaira sikerült és felveti azt a kérdést, hogy miként hat ez az LMP pozicionálására, érthetőbben: mit szólnak ehhez majd a választók és a vetélytársak?

A pártok a könnyebbik falat: a Fidesz nyilván elégedetten a nyelvével csettinget, az MSZP a sokat tudóak arcával továbbra is ölelésre tárt karokkal áll, mint operaénekes a magas C-nél, a Jobbik vállat vonva osonópályán lopkodja az elveszett lelkeket, a civil mozgalmak meg magukkal vannak elfoglalva.

Igazi fekete doboz azonban a választók reagálása: az LMP nyilvánvalóan azt szeretné, hogy a választásokról választásra ide-oda csapongó, különösebb ideológia kötődéssel nem rendelkező, és most éppen Orbán-árvák meghallják döntésében a hívó szót és zászlója alá csoportosuljanak. Meglehet.

Ahogy ugyanúgy az sem kizárt, hogy az LMP hátranéz és csak a lassan becsukódó ajtót látja maga mögött, amin éppen kimentek a kormányváltás hevében biztosra menő utolsó szavazók. Meglátjuk.

És hogy a harmadik opció...? Legalább annyira lehetséges, mint az előző kettő, hogy azok a többé-kevésbé tudatosan magukat jobboldalinak vallók látják meg a maguk pártját az LMP-ben és szivárognak át oda, akik már végleg csalódtak a Kedves Vezetőben, de a Jobbik eleve szóba sem jöhet. Ez nagyban fog azon múlni, persze, hogy az LMP mit sugároz magáról a jövőben. Kiderül nemsokára.

Ti mire tippeltek?

A blog azzal indult, hogy az LMP felrázta az ellenzéket a tetszhalotti állapotából és új szellőt engedett be az oroszlánketrec szagú szobába. Aztán végigkövette az ellenzék útkeresését (így, úgy és amúgy) abból kiindulva, hogy a kezdeményezés immár végre "odaát van". Aztán kezdett felfigyelni a külső körülményekre és a legbensőbb énünkre - és az alábbi érzésem támadt.

Az ellenzék nem tartja a kezében a kezdeményezést, de kevésbé a maga hibájából. Lehet, hogy 1-től 10-ig vannak lapja, de bubitól ászig minden a Fidesznél van... És messze nem az államgépezetre és a pénzeszsákokra gondolok, hanem az emberek lelkére. Hiába állanak néha ütőképes lapok az ellenzék kézben, valójában csak akkor tud nyerni, ha a Fidesz elbénázza az aduit...

Konkrétabban? Egyre inkább úgy vélem, hogy ha a kormányt az IMF-EU páros sarokba szorítja, mint Thomas Magnumot Zeusz és Apolló - azaz hipnotizált nyusziként minden gazdasággal és pénzügyi szabályozással kapcsolatos követelésüket teljesítik - akkor kihúzzák a nyakukat a hurokból és nincs az az álamfői desszertációs botrány mi elvenné tőlük 2014-et akkor sem, ha egyenes adásban hugyoznak rá a jogállam sírjára.

Erősen feltételezhető, hogy az IMF-EU pénzzel és a cserébe megkövetelt feltételekkel Magyarország elkerüli a jelenleg érlelődő egzisztenciális katasztrófát, a gazdasági és pénzügyi normalitás visszaállásával pedig előbb-utóbb javulgatni is kezd a helyzet (ha a világé is , persze).

Ha visszatér a létbiztonság, a kormányát a bajban sem elhagyó népünk a mennybe meneszti lelke kulcsának birtoklóit. A baj elhárul, az ország picit élhetőbb lesz, a lelkek megnyugszanak: mégis jó a gazda. A péterfilléreket zsebre teszik, az alku megköttetik.

Ez persze egyfelől nagyon is jó és a visszatérés Európában az egyetlen járható és kívánatos út, még akkor is, ha a Fidesz kormány jár vele jól - mert ez most véletlenül éppen Magyarország érdeke is.

De másfelől továbbra is velünk marad az a politikai kultúra, hatalomgyakorlási módszer és viszonyok hálója, ami annyira gyűlöletes a magyar közéletben - és ezzel az a lelki nyomorúság, ami a társadalmunkat sújtja. Az IMF-EU csak a gazdasági szükségszerűség határáig megy el, onnantól minden ország a maga társadalmának a kovácsa és azt kapja magától, amit megérdemel.

Hogy emiatt a hamu alatt továbbra is lapul majd a tűz? Mindegy, azzal majd foglalkozunk, ha ismét lángol - irány vásárolni, már van miből.

Kemény meló lesz ha az ellenzék ilyen szembeszélben fel akarja ébreszteni az emberekben a felelősségtudatot, a hosszú távú, sőt magát a gondolkodást, hogy ez érdekük távolabb van az orruk hegyénél. Többek között azért is, mert jelenleg kevés ellenzéki erőről, és csak egyetlen parlamenti pártról hihető el, hogy maga is ezt testesíti meg és több, mint puszta Fidesz-utálat és más színű klienshálózat.

Van, lesz rá erőtök és képességetek?

Csak kár, hogy a zászlós mögött nem látni még a sereget, ami megmutatná, hogy ő valószínűleg barát, de még lehet ellened is.

Bajnai Gordon nem tudom, hogy mit ért esszé írás alatt, de amit tegnap a blogjában írt, az tuti, hogy egy szekértábor közepének megjelölése volt.

Nem ír pártokat, hogy kiket vár, nem is utal emberekre, de biztos vagyok benne, hogy a meglevő demokratikus ellenzéket akarja egy karámba terelni. Ebbe bele férhet a a két szoci párt, az egy milliós csapat (Szolidaritásostul) és az LMP-t is ide várja.

Gyakorlatilag egy demokrata koalíciót akar összehozni, s elmondta, mik az első feladatok. Ő lenne a karmester, s kér mindenkit, hogy a meglevő ellentéteket félretéve kezdjenek el együtt tevékenykedni.

Evvel csak az a gond, hogy ezen politikai alakulatok, főleg a két szoci párt, olyan embereket tartalmaz, akik gyakorlatilag lejáratták magukat, fényük megkopott, s őket nehéz lenne a megújulás embereiként beállítani. Másrészt az LMP ugyan pedzegette korábban egy nagykoalíció lehetőségét, de ez csak elméleti síkon tette, és száz százalék, hogy a párt széteséséhez vezetne egy Gyurcsánnyal való megállapodás (magyarul kizárt).

Viszont a Szolidaritás olyan erősen szervezi magát, hogy komoly támogatottsága lesz, ha nem csak a pillanatnyi helyzet miatt emeli fel a szavát, hanem konkrét gazdasági/társadalmi programot hirdet. Ha ez konkrétan a most leírt második Bajnai program egy változata lesz (ami egyáltalán nem irreális), az mindenkinek komoly fejtörést fog jelenteni a parlamentben.

És ez igaz a kormány oldalon, és igaz a zöldek, a pirosak és a fehérek (Jobbik) soraiban is. Egy reális és igazságos cél, mely feladatot, s nem ellenségeket lát, a kiábrándult jobboldaliakat számára is vonzó lehet. Az más kérdés, hogy sok jobb oldali a mai napig védi OV-t, mert ő most megmenti a hazát...

A belpolitikai jelenleg legizgalmasabb témája, amiről mindenkinek van véleménye a 10 millió politológus országában: együtt vagy külön az orbáni rezsimmel szemben?

Pedig a kérdés kemény, mint a kád széle – legfőképpen a pártoknak, de ne áltassuk magunkat, az országra is döntő hatása van. Ugyanis ami rövidtávon evidensnek látszik (összeborulni), lehet, hogy már középtávon is visszaút a mai viszonyokba. Ami ma egy igásló csőlátásának hat (külön utak), az holnap éleslátó taktikai érzék lehet. De persze az is lehet, hogy mindig a legcélszerűbbnek látszó megoldás tényleg a helyes, minek túlgondolkodni...

Bármi döntsenek is a kérdéssel élesben szembesülő szerveződések, ítéletet a választók fognak  végül mondani, az ő preferenciáikat pedig legfeljebb sejteni lehet. Ebben voltak már akkora pofára esések, mint amekkora telitalálatok a történelemben.

Miért nehéz a kérdés? Azért, mert az ellenzéki alakulatokat csak az anti-fidesz érzés és a demokrataság köti össze (egyeseknél ez teljesen hiteles, másoknál inkább csak szódával, de azért tűréshatáron belül) – ez normális esetben azért elég karcsú közös alapnak. A kérdés az, hogy rendkívüli-e annyira a helyzet, hogy az ellenzéki oldal bármilyen szintű szervezetei az együttműködést, esetleg összeállást válasszák markáns különbözőségeik dacára?

Több és nagyobb súlyú ugyanis az, ami elválasztja őket: leginkább a céljaik egy együttműködéssel, és az, hogy mit is képviselnének egy kormányváltó siker esetén. A célokat amúgy még közös nevezőre is lehet hozni, de a múltjukból és  elképzeléseikből nagyon eltérő kép bontakozik ki – ha egyáltalán kihámozható valami némely pártok és mozgalmak megnyilvánulásaiból. És ez itt a bökkenő.

Ez elől a probléma elől akkor sem dughatjuk a homokba a fejünket, ha most csak arccal előre egyetlen célként a jelenlegi kormány leváltását látjuk magunk előtt. Itt ugyanis államot, demokráciát és gazdaságot kell majd újjáépíteni, valamint az elmúlt 150 évtől gyökeresen eltérő politikai kultúra és társadalmi kohézió szilárd alapjait kell lerakni (ahogy ezt mások is megírták már).

Viszont az ellenzék csapdahelyzetben van, ha cselekvési helyzetbe akar kerülni. Az összeborulás lehetősége egyáltalán csak azért merülhetett fel, mert egyik hiteles ellenzéki erő sem jelent önmagában valódi ellensúlyt ilyen-olyan okokból. Kétséges az is, hogy 2014-re bármelyik hiteles vagy ebben kihívásokkal küzdő ellenzéki erő azzá növi-e ki magát, illetve ha ez megtörténne, ki van-e egy ilyen párttal a magyar demokrácia segítve vagy csak elitváltás történik, de az üzletmenet (a szóhasználat véletlenül sem elírás) ugyanaz lesz?

Ez - új választási törvény ide vagy oda - nem a Fidesz sara. Az, hogy ebből a sajnálatos helyzetből mit hoz ki az ellenzék, az csakis önmagán múlik. Az összeborulás önmagában nem megoldás semmire, minthogy célnak is csak minimum lehet a Fidesz kormány leváltása. Egymás ellen harcot vívni (akár csak a felszín alatt, életveszélyes luxus, mint ahogy életképes program nélkül hiteltelen a küzdelem a kormány leváltásáért.

Az ellenzéki erőknek ebben a helyzetben modus vivendit kell találnia, meg kell tanulnia együtt élni a nyilvánvaló és jogos antipátiák, eltérő vízióik ellenére is. Ennek első lépése a fegyverszünet akkor is, ha mindannyian tudjuk, a felszín alatt sosem fog leállni az egymásnak beakasztás. Már ez felszabadíthat annyi energiát, ami az önépítéshez és a programalkotáshoz szükséges.  Ha ez a lépés megvan és mindenki érzi, hogy nem vesztette el  az  arcát és választóit, jöhet a párbeszéd. Ehhez nem kell feltétlenül kerekasztal. Szövetségkötés meg választási együttműködés 2012-ben pláne nem - de kell józan belátás, önmérséklet és nyitottság. Nehéz - mindegyik párt bukta el már valamelyiket - de azért nem kivitelezhetetlen, ha odafigyelnek.

2014-ig kiforrja magát, hogy kik akarnak vagy hitelvesztés nélkül kik kivel tud együttműködni és miként. Vagy kinőnek-e olyan csoportok, akiről elhiszik, hogy önmagában is állni képesek a sarat az egyfordulós választásban.

Ti mit gondoltok erről?

A múltkori bejegyzés eljutott a kérdésig, hogy merre tovább? December 30-án ebben már nem lehet passzátszelet izzadni: a blogszférában, véleménycikkekben elhangzott már minden, nem lehet nagyon újat mondani, csak a garast letenni.

Van ugye a két szélsőérték: két kézzel a parlamenti székbe kapaszkodva hangosan nyomi a "nem" gombokat vagy '68-as Párizst varázsolni Budapestből (Magyarországból). Bármennyire szeretnénk is, ha a politika a Parlamentben folyna csak vagy akármennyire vonzódunk is legalább egyszer egy alapos macskakő-hajigáláshoz a középosztályos létbe történő végleges betagozódás előtt, egy európai ország ellenzéki pártja számára  mindkét út járhatatlan. (Ismételjük, ahogy a Jobbik kakukktojás a nem-kormánypárti létben, úgy a parlament - utca koordináta rendszerben is az: isten háta mögötti falvakban csujjogatás ugyanolyan lételemük, mint Freddy Kruegernek a gyerekek félelme).

Miért járhatatlan ez a két út? A Parlamenti lét ma olyan, mint egyedül kiabálni egy süketszobában - ez elég frusztráló, nem kell Freudnak lenni hozzá, hogy lássuk az ellenzéki képviselőkön. A streetfight meg olyan, mint a só: elengedhetetlen, de ha csak az van a levesben, senki nem kér belőle (arról nem is beszélve, hogy könnyű elveszteni az irányítását - pláne, ha rá is segítenek - és nem kívánt eredményekkel szembesülni).

Tehát. A parlamentben bent kell maradni - de nem azért a közkeletű tévedésért, hogy erre kaptak felhatalmazást a választóktól a képviselők. Nem, ők arra kaptak felhatalmazást, hogy a programjukat (horribile dictu: eszméiket) a lehető leghatékonyabban megjelenítsék a politikában, aminek csak egyik - a formális - kerete az Országgyűlés. Elméletileg ez lenne a leghangsúlyosabb helyszíne az ellenzéki politikának, de ma Magyarországon ténylegesen nincs Parlament, annak munkáját a fideszes háttéremberek laptopjaira tették át.

Akkor miért kellene maradni? Ugyanazért: ez is az egyik terepe a politizálásnak és így bejátszandó. Meg hát ez is egy szakma, aminek a fortélyait egy magára valamit is adó és kormányképességet sugallni kívánó pártnak (képviselőnek) el kell sajátítania, azt pedig csak a gyakorlatban lehet. A kérdés csupán a mérték, a belefektetett energia - főképp, ha az korlátos... Az ellenzéki pártok (képviselők) tücskörésztek már annyi időt a Parlament üléstermében és bizottságaiban, terjesztettek már be annyi módosítót feleslegesen, hogy hátradőlhessenek és úgy érezzék, a feltétlenül szükség minimum hozásával sem maradnak le már semmiről - ha meg eksön van, bármikor beugorhatnak egy matolcsyzásra, orbánozásra.
Bár nem népszerű érv, de emellett ne felejtsünk el egy prózai okot sem. A képviselők javadalmazása nagyban függ a parlamenti jelenlétől, illetve bármikor teljesen függővé is tehetik tőle ilyen többséggel. Fizetésmegvonást elvárni igazságtalan és álságos lenne (sok olyan ellenzékéi képviselő van, akiről feltételezem, hogy tényleg ez a jövedelemforrása). És méretes hülyeség is: csak olyan politikustól várható el napi 24 óra közélet, aki megkapja a jogos járandóságát - mint akárki más.

Itt vagytok még...?

Na akkor.... Ha sikerült kimatekozni a minimálisan szükséges parlamenti jelenlétet, a felszabaduló energiákat az ellenzéknek színes-szagos országos utcai megmozdulásokba és a "szabadság kis köreinek" építgetésébe (szervezeti zsargonban: hálózatépítés) kellene fektetnie, amivel meg kell megpróbálnia széttörni az aggasztóan tömbszerűvé vált biztos választói szimpátia-térképet.
Egyik sem egyszerű és magától értetődő - az utcai politizálás különösen nem. Nem vagyok szakértője, csak érzem, hogy elvont eszmékért való értelmiségi nyavalygás nem mozgat meg tömegeket - azokat olyan üzenetekbe kell csomagolni, amit jobban magukévá tudnak tenni az emberek; hogy a szociális demagógia és mindenféle olyan mondás, ami megvalósíthatatlan, lehet, hogy tömegeket hozna, de akkor az egész ellenzék menjen a pokolba, mert ugyanazt folytatja, ami ehhez a kormányzathoz vezetett; hogy beledurrantani a nullás lisztbe nagyon vagány és még több ilyet, ha kell, de Baló György új kocsijának nem szabad kigyulladnia, mert abban a pillanatban elveszett minden...

Aki figyelt, észrevehette, hogy az előző bejegyzésben feltett kérdésre valójában nem válaszoltam. Mert nem tudok válaszolni... Nem lehet tudni, hogy ezt a mutatványt meg tudják vagy merik-e tenni ellenzéki pártjaink és ha igen, melyik. Nem lehet tudni, hogy ha meg is csinálná valaki, és az ellenzék vezetőjévé vagy vezető ellenzékivé válik, megszerzi-e a kritikus tömeget magának és a többieknek a kormányváltásra?
Minden esetre  én ez látnom az egyetlen útnak az ellenzék számára - kezdjenek el járni rajta minél előbb...

Hogy egyedül-e vagy másokkal...? Arról majd legközelebb.

December 23-án az LMP végre Jerry Lee Lewis-ként csapott a ledermedt közélet húrjaiba, de se fel nem égette, se szét nem darabolta a zongorát. Megmutatta, hogy lehet más a rendszerkritika és az utcai politika: nem tévészékház romboló cél, hanem az apátiából felrázó eszköz.

Olyan eszköz, amihez demokrata csak végső eszközként kényszerül (ahogyan azt Kaufer Virág képviselő is nyilatkozta), amikor a Nemzetre Erőltetett Rácsosággyal szembeni felháborodás kifejezésére egyszerűen már nincs más mód.

Az esti tüntetéshez ugyan már szükségszerűen csapódtak elég fura arcok is, de nekik is megvolt a helyük az egyenletben: a Parlamentből elkullogó kormánypárti képviselőkkel a saját bőrükön éreztették, milyen lehetett pár éve MSZP-s képviselőnek lenni.

Az elmúlt év Csipkerózsika álmából Orbán Viktor sikeresen csókolta fel az LMP-t ismét a politikai térképre, ahonnan lassan kezdett eltűnni, mint Trockij a Sztálin fényképekről. Persze ehhez a bölcs kormánypolitikai önmagában kevés lett volna, hisz az egy ökör következetességével halad másfél éve ugyanazon az úton és majd' minden héten megdöntötte közéletünk egy-egy olyan pillérét, amiről még a legbicskanyitogatóbb Gergényi Péter nyilatkozatok után sem hittük, hogy megkérdőjelezhető.

Az LMP végre valahára felismerte, hogy választópolgárokat, mint a csajokat, a rosszfiúk izgatják fel - és végre belerúgott egy nagyot a csirkeól ajtajába, hogy csak úgy röpködtek a tyúkok. Az LMP december 23-án a legmenőbb ellenzéki párt lett - hogy meg tudja-e tartani azt a pozícióját, az majd elválik.

De az sem szabad elfelejteni, hogy a választópolgárok, mint a csajok, a normális élet hihető perspektíváját villantó jófiúkat választják végül - hogy az LMP-be látják-e bele majd ezt, az is elválik.

Kérdés, hogy miként lehet összeegyeztetni ezt a két szerepet és miként lehet megszerezni valakinek az ellenzék ígéretes vezetője vagy önmagában is ígéretes vezető ellenzéki párt pozícióját és ezáltal a történelem lábjegyzetévé tenni a velünk élő cinizmust. Azaz a mostani ellenzék (a Fidesz politikai éléskamrájaként fungáló Jobbikot nem ideértve, az nem opció) tud-e olyan mutatványt, amivel a Fidesz felé lejtő pálya ellenére is hős lovagként üti ki a nyeregből őket legközelebb.

(a tévésorozatokban továbbélő, 19. századi regényközlői hagyományt felélesztve, valójában azért, mert én sem szeretek túl hosszúakat olvasni, meg más dolgom is van, az észt a következő bejegyzésben osztom tovább - kíváncsi vagyok azonban, ti hogyan folytatnátok ezt a bejegyzést: mi a ti követek?)"