Az elmúlt két hétben két ellenzéki megmozdulás is legalább kormányváltó célokat álmodva rendezett tüntetést a fővárosban. A Szolidaritás a parlament előtt, a Milla az Erzsébet hídnál.

A két mozgalom és márciusi megmozdulásaik között hosszan lehetne sorolni a különbségeket (szociológiai háttér, mondanivaló, stílus-faktor, stb), de az igazán szembeötlő az volt, amiben nagyon is hasonlítottak egymásra. Ez pedig az a nagyon sajnálatos tény, hogy ebben a formában elérték lehetőségeik és mozgósító erejük végét.

A tüntetéseken ugyanazokat panaszokat ismételgették, ugyanazok az arcok, ugyanazzal a koreográfiával. És hiába van mélyen igazuk, valódi és friss tartalom nélkül  rikácsoló wannabe diákvezérekkel nem lehet sem tömegeket megmozgatni, sem az érdeklődést fenntartani.

Március elején nyilvánvalóvá vált, hogy a bejáratott parlamenten kívüli ellenzéki  tömörülések válaszúthoz érkeztek. Ha ugyanúgy folytatják, amit elkezdtek, akkor a rapid eljelentéktelenedés lesz a sorsuk, unalomba és szürkeségbe fulladnak. De akár a következő szintre is léphetnek, aminek lehetőségét kiharcolták maguknak, és párttá alakulva, arcokat és programokat kezdenek felépíteni. Ez az út  nagyon nehéz és sokba kerül, de nem lehetetlen - az LMP az élő példa rá, ami tulajdonképpen ugyanígy indult.

Fennáll még egy harmadik lehetőség is persze. Visszafarolni a pártosodás előszobájából és új pettingelésbe kezdeni az anti-fidesz érzelműekkel,,megadva a lehetőséget nekik, hogy ne csak pártzászlók alatt tiltakozhassanak. Underground légkörű, ad-hoc mozgolódássá válni ismét, ami meghökkentő, ütős és ezért tömegeket megmozgató, nagy média visszhangot kiváltó performanszokkal tiltakozik a kormány egy-egy újabb húzása ellen.

hatalmas vesztesége lenne a magyar demokráciának és civil kurázsinak az éppen most izmosodó mozgalmak kimúlása. Persze az lenne a legjobb, ha az egész okafogyottá válna már - de ehhez rajtuk keresztül is vezet az út.