A szokásos belpolitikai hajmeresztések és a görög válság újabb fordulatai helyett javaslom, tekintsünk 2 héttel vissza, a francia elnökválasztásra.

Ennek a csodája is három napig tartott, a világ nem fordult ki a sarkából, az élet megy tovább - ami a stabil demokráciák egyik nagyszerű jellegzetessége -, de ha jobban belegondolunk van mit levonni belőle. Már csak azért az érdekességért is, hogy a franciák  egyelőre ötödik köztársaságában N. Sarkozy lett a második, akinek nem lett második.

A "miért?"-re biztos összetett a válasz és sok párhuzamos valóság vagy egymást ki nem záró magyarázat létezik, de amiről meg szeretnék emlékezni itt az a leglényeg: egy gyenge és jellegtelen jelölt győzött le - persze nem is földcsuszamlás szerűen - egy erős és karakteres, ráadásul pozícióban lévő, annak minden stallumát maga mögött tudó ellenfelet. Aminek lehetősége szintén a stabil demokráciák egyik pozitív sajátossága (bár ennek nagyszerűségében már nem vagyok teljesen biztos).

A feleknek ezen tulajdonságai egy az egyben leképezik ideológiai oldaluk jellegzetességeit (legalábbis a jelenlegi Európában): a teszetosza, bizonytalan, helyét nem találó baloldal és a tökös, rámenős, tudatos jobboldal. Nem kérdés, hogy Sarko a vonzóbb egy apafigura komplexusos (legalább is eddig annak látszó) társadalomnak és mégis a pudingnak is csúfolt F. Hollande nyert.

Pedig ha valaki, hát Sarkozy aztán a legális és fair eszköztárból minden létezőt fogást bevetett, ami megdobogtatja a jobbos szívet: rendpárti, kissé xenofób politikát folytatott, anyahajón parádézott és gloire-t fényesített Líbiában, európai egyik vezető államfőjeként haknizott, elárasztotta a bulvársajtót az új és elég jó nőjével együtt, mindig skatulyából volt kihúzva.

Nehéz elhinnem, hogy az lett volna a veszte, hogy a gazdasági válságban a kezdeti bezárkózási tapogatózások után mégis felelős államférfiként viselkedett és európai megoldás egyik szószólója lett. Vagy hogy nem oldódott meg a válság Franciaországban (az egész világon nem, önmagában ott sem fog, még ha úgy is látszik néhol).

Lehet, hogy pont ez a nagy parádézás és ez a tökösség volt már túl sok? Lehet, hogy az ezerrel nekimenés lett fárasztó? Lehet, hogy a társadalom egy kicsit lassítana? A politika arról is szól, hogy észleljük a társadalom lélektani változásait és az a jó politikus, aki ezt le tudja követni (elvhűségen belül persze - amitől nem jó politikus lesz, de annál jobb ember..). Lehet, hogy Sarkozy csak ütemet tévesztett és így rálépett a francia társadalom lábára a politikai násztáncban, míg Hollande csak egy helyben ringatózott a parkett szélén és így rosszul sem lépett...

De az nem érdem, hogy valaki nem csinál hibát, mert nem is tesz semmi merészet és az nem korrekt, ha valaki meg igen, és persze hibázni is fog, amire jön a bünti. És ha valaki egyszer bekerült középre ott nem lesz elég egy helyben topogni - mert az ilyet is hamar visszapenderítik és jó hosszú időre petrezselymet árulni.

Mert lehet, hogy nem hibázik, de hosszú távon inkább az a menő és az alfahím, aki a tesz, és így a hibáit is elnézik egy ideig, amíg túlmozgásos nem lesz.

Ezt ajánlom a baloldal figyelmébe.