Amennyiben potenciálisan is képes ideológia vitákat generálni és amit most a liberális értelmiség és sajtó hergelésére (jóindulatúan: nemzeti konzultációs tesztelésre) be is vetettek. Ezt a csapdát el kellene kerülni és nem idomított kopóként ráugrani a sípolós labdára...Ez egy álprobléma, ami csak álvitát generálhat.

Ebbe az álvitában pedig nemcsak a valódi problémák sikkaszthatóak el, hanem a szükséges szellemi és figyelemfelhívási potenciál is erodálódik. Ha a közvéleményt formálni igyekvők ilyen  zsákutcás farkast kiáltásokra fecsérlik el hitelüket, amikor tényleg baj van, már akkora lesz az ingerküszöb, hogy senki sem fog figyelni - az sem, akinek lenne füle rá. És ez az ingerküszöb tudjuk, nem veri az eget: ezen az országon, illetve polgárain bő 2 éve folytatólagos gazdasági, szociális és jogi-politikai erőszakot követnek el, minimális ellenállással szembesülve. 

Ennek a kormánynak politikájával szemben a józan érvelés vagy a dühödt keménykedés nem bizonyult hatékony fegyvernek. Amit elvesztettek, önmaguk butaságának köszönhetik és nem a politikai és társadalmi ellenzékük ügyességének. Itt csak egy fegyver marad: a gúny, a svejki hülyére vevés. A nevetségessé tétel halálos fegyver - ha jól csinálják.

Befeszültünk, nem lesz egyszerű menet, de el kell kezdeni. Ha tolják a köpenyt, menjen ki 30 politikai aktivista  flashmobként a parlament elé fejére húzott, szeménél kivágott köpenyben és bolyongjon 15 percet a múlt kísérteteként. Nem hiszem, hogy többet megér a dolog.

Ha akarják, vezessék be, még egy szög lesz a koporsóban 2014-ben, azután magától el fog kopni. Persze nem csodálkoznék, ha a Simicska-Nyerges cégcsoport addig azért megkapná a gyártás monopóliumát, hisz valami értelem csak kell, hogy legyen...

Amióta tudatos közélet-figyelő vagyok (kb 14 év?), a szélsőjobb valamilyen meghatározó formában és aktivitási szinttel jelen volt és van is Magyarországon. (Ez előtt is persze, a rendszerváltás óta, de vagy én nem figyeltem vagy múló epizódnak tűntek, mint pl Göncz Árpád kifütyülése 1992-ben, amikor az egész politikai osztály - akkor még - úgy reagált, ahogy kell.)

Működésük és a rájuk adott reakciók egy egységet képeznek, ami leginkább olyan mintegy rossz házasság, benne baromi nagy veszekedésekkel. Ennek forgatókönyve amióta a közéleti eszemet tudom, ugyanaz: szélsőjobb időről-időre mond/csinál valami egyszerre undorítót és komikusat (botrányt csap), a baloldali/liberális értelmiségiek világvégét és nemzethalált kiálltva támad jobbra (botrányt csap).

Ez egy véresen komoly színház, ahol a küzdelem a nézők, azaz az ország polgárainak kegyeiért folyik. Ki mellé állnak, kit tartanak szimpatikusabbnak és kinek a botrányát tartják jogosnak. Egyáltalán, eléri-e az egész cirkusz az ingerküszöbüket.

Ugyanis ez mindennek az értelme: hogyan ítéli meg a "nép" a dolgot. Erre hajt mindenki. És ebben a "nézők" elég autonómok, illetve kiszámíthatatlanok. Marginálisnak hitt részletek fordíthatják át a szimpátiát egyik oldalról a másikra, a  jogos, de habzó szájú elítélést is lehet megutálni, egy vészterhes, de jól marketingelt otrombaság bevenni.

És itt érkeztem el a lényeghez: mitől kell (jobban) félni?

Nem a menetelő szélsőjobbtól és a Jobbiktól, nem a szélre kacsingató Fidesztől. Nem a botrányaiktól, a zsidózásuktól, a cigányozásuktól, a fekete ruhás kopaszaiktól. Ezek mind kiszámítható dolgok és unalomig ismert kellékek és hatásuk csak annyiban van, amennyire beteg a társadalom és amennyire válságban van. Na ez utóbbitól kell félni.

A holokauszt kibeszéletlenségétől, a "magyarok cselekedeteinek" relativizálásától. Attól, hogy a cigányok többsége középkori szellemi és anyagi körülmények között élé, hogy a fiatalok hazai élete kilátástalan. A politikai osztály többségének cinizmusától és hamis valóságérzékelésétől, az oktatás lebutításától, az életveszélyessé vált közömbösségtől és politikának kiszolgáltatottságtól kell félni.

Ezeken a baloldali és liberális értelmiség szélsőjobb megnyilvánulásokat osztó felkiáltásai nem segítenek, sőt egyre érdektelenebbé válnak idővel. És ettől is félni kell. Mert a megoldás kulcsa az "írástudóknál" van, de láthatóan nem tudnak élni vele, sőt az is lehet, még ők sem találták meg.

Igaz, hogy Magyarországon nagyon nehéz a terep, de nem lehet az emberekre fogni, hogy nem sikerül. Ez az ország harcolt a török ellen, a magyar elit lemondott a kiváltságairól 1848-ban és az össztársadalom harcot vállalt Európa nagyhatalma ellen, a magyar nép elindult kifele a középkorból a XIX. század végén és a polgári átalakulás befejezésével próbálkozott két vesztes háború után, végül pár napig megtudta alázni a Szovjet Birodalmat 1956-ban és vér nélkül átlépett 1989-ben a kommunista álvalóságon. Mi, magyarok elkezdtünk felzárkózni a Nyugati világhoz, ahová tartozunk.

Nehogy már párszáz vagy akár ezer bakancsos bajkeverő határozza meg egy ilyen nép közéletét és hangulatát.