Az egész politikai gondolkodás ott csúszik félre, hogy a szavazatok egy jelentős része érzelmi alapú. A politikai váltógazdaság akkor fog megváltozni, ha végre megérti az átlagember, hogy a gazdaságpolitika az, ami számít, és nem a hangzatos szavak, meg szép elméletek. Most kezdik az emberek érzékelni, a Fidesz csupán imitálja a gazdasági szemléletű gondolkodást, valójában a klientúráját építi. Remélem  az emberek hamarabb az asztalra csapnak, s nem kell megvárni, hogy a nyugdíjak és az állami fizetések elmaradjanak. Abból nagyon sanszos, hogy egy görögországihoz hasonló földindulás lenne.

Matolcsi egy kisvállalat túlélési stratégiáját próbálja egy országra adaptálni, csak az ilyen programok a kisvállalatoknál is leépüléshez, és nem fejlődéshez szoktak vezetni. Az egy gazdasági nonszensz, hogy a beruházásokat minimalizálva, a folyó költségeket leredukálva, kiugró növekedést érek el, mert jól el tudom adni azt, amire eddig sem volt elegendő kereslet.

Másrészt egy vállalat leépíthet egyes területeket, felhagyhat tevékenységekkel, de az állam keze ennél sokkal jobban meg van kötve. Az állam nem élheti fel a jövőjét, forrásokat kivonva az egyébként is durván alulfinanszírozott oktatásból, egészségügyből, szociális ellátó rendszerből.

Az igaz, ha nem megy valami, akkor mást kell csinálni, vagy máshogy. Csak amit most a Fidesz csinál, annak az eredménye számszerűsíthetően nem jó (gondoljunk az árfolyamokra, kamatokra, benzinárra stb.). És evvel párhuzamosan a bérek alig változnak, ami nem más, mint elszegényedés biztos melegágya. A Fidesz mindig arról papolt, hogy növelni kell a belső fogyasztást, de vásárlóerő nélkül ez nem fog menni. Ehhez az egyre szűkülő középosztály nagyon kevés.

A legjobb, amikor olyan kezd el észt osztani gazdasági kérdésben, akiről ordít, hogy nem ért hozzá. Selmeci Gabriellát eddig sem tartottam sokra, de amekkora baromságot mondott pár napja az MNB statisztikájára, az nem volt piskóta. Képes azért valamit hiteltelennek beállítani, mert az nem azonos avval, amit ők állítanak. Mint egy elefánt a porcelánboltban. És ez a szemlélet az ez egész Fidesz kormányzásra igaz.

Nem tudom, honnan veszik azt a gazdasági agyrémet, amit csinálnak, de nem szeretnék Argentínában élni. Nem azért, mert tőlem idegen a latin-amerikai kultúra, hanem azért, mert az ottani biztonsági viszonyok hatalmas belső feszültséget jeleznek. Amit most a Fidesz csinál, az nagyon ebbe az irányba hat. Egy cikket elolvasva arra döbbentem rá, hogyha így mennek a dolgok, akkor megint 3 millió koldus országa leszünk. Ahol pedig sok a koldus, ott a többi embernek sem egyszerű az élete. Ez látszik már most is. A huszadik század első felében mindenkinek volt egy olyan ismerőse, aki kiment Amerikába. Ma mindenkinek van olyan ismerőse, aki Nyugat-Európában él és dolgozik, s nem is akar hazatérni.

A következő érdemi áttörést az a politikai csoportosulás tudja elérni, aki közérthetően meg tud fogalmazni egy gazdasági programot, amivel az emberek is azonosulni tudnak. Olyan alapvető kérdésekre kell a válaszokat megfogalmazni egy ilyen programban, hogy mit, hol, hogyan és főleg miből akarunk fejleszteni, és ezekből mekkora haszonra számítunk. A kapacitás növelése a tervgazdaságban fontos, a piacgazdaságban másodlagos. Ha erre valódi válasz születik, akkor az is világossá válik, hogyan jön vissza a az a pénz, amit az egyes területekbe beleinvesztálunk, s az milyen többlet eredményez vezet társadalmi szinten (nem az adott cég szintjén, az egy állami támogatásnál másodlagos). Én hiszek az emberek erejében, nem kell feltétlen a nagyvállalatok zsebét tömködni.