Nem látom a miniszterelnöki utánpótlást az országban. Mindenki Orbán lapátra tevését álmodja a párnája fodraiba, a kormány bukását kívánja már szinte óvodától egyetemig a nép, de elfelejt hozzáálmodni valami nagyon lényegeset. Az alternatívát. A személyt, aki elviszi majd hátán a balhét, a magyar hőst, aki egycsapásra kihúzza a Gyurcs-Orbáni mocsárból a szekeret.

Eddig sem voltunk eleresztve nagy formátumú első emberekkel, sőt, inkább szégyenkeznivaló, hogy kétséges (a fenét: teljesen kétségtelenül szennyes) múltú miniszterelnökök kaptak bizalmat, meg két elmebeteg, nagyzási mániában szenvedő hatalombirtokló.

Ebből épp elég. Na de kérdem én, ki? Bajnai Gordon, mint egyetlen esély? Lassan odáig jutunk, hogy mivel a szar nem mértékegység, Gordonba látjuk bele a Nagy Megváltót, a pannon pumák pusztájának megmentőjét. Vicces. Vagy szánalmas. 

Szánalmas, hogy egyetlen párt– már akik le akarják váltani a nagy vezért – sem tud feddhetetlen, és meggyőző személyt az országot jelentő deszkákra tolni. Pedig befordultunk a finisbe. 

Kellene egy modern Rodolfó, aki előkap a kalapjából egy hiteles fickót. Mert ha nem, akkor pontosan tudjuk mi lesz, mivel Magyarországon személyre vagy személy ellen szavaznak. Ha nem lesz a kormányváltás álmában egy herceg a fehér (najó, Hortyt hanyagoljuk, szóval mindegy milyen színű) lovon, akkor marad, amit érdemlünk. 

Nesze nekünk.